#unipv

All the hard work of the past 10 months payed off 😊. You might not remember that I started this whole adventure in order to acquire an Italian degree in Pavia, but that is the truth. Maybe some of you remember that in a previous post I wrote that I neglected my blog because I was writing my master thesis. Well July crowned it all.

Before going into details regarding the day of my final exam I would like to share some general info in connection with thesis writing in Pavia. Basically, students approach teachers around October to have a supervisor. Well in my case this was late January, yet I was lucky to find a professor who is an expert in my topic (the evolution of the Single Market of the EU from 2004 until today but in the shadow of Brexit). After this I started to write my thesis work, but I had to find a kinda balance as besides my Italian supervisor I had one in Hungary too, so I tried to use all the pieces of advice they gave to me. Normally students write their thesis, then apply for final exam, get the work printed and hand it in then wait till the name of their opponent or co-supervisor and the date of their final exam is revealed.

Well in my case things were a bit more complicated, but I don’t wanna waste time with detailing that as for my luck the Italians figured out everything. So, after finishing my work I also printed it and handed it in. After that came a period of waiting. We got to know the exact day of our final exam only a week before. Yet by that time we already knew who our opponent was and here comes a big difference compared to the Hungarian system. After the student finds out who his/her opponent is, he/she has to get in touch with the professor and has to somehow bring his/her thesis to the opponent. Another difference is that in Italy we got no evaluation neither from our supervisor nor from our opponent.

Then the day of my final exam had finally arrived. I don’t wanna deny, I was nervous, well if I want to be completely honest, on the previous day I was nervous as hell and pretty desperate. Well looking back, I can admit the whole nerve was absolutely unnecessary. Regarding my final exam I only knew when my session started and that I was fourth. Oh yeah coming to my mind, the final exam was held in a church with nuns’ tombs and the whole event was absolutely public, so anyone could watch the presentations. Well basically that was the case as Italian students were supported by many family members and friends. But back to my final exam. As I mentioned I was the fourth out of 10 and my presentation took about 8-10 mins followed by a 2-4 mins long discussion. I felt my presentation terrible, but I was calmed down that it wasn’t that bad.

After all the 10 of us finished the final examination committee sent us out for a couple of minutes. After about 5 minutes we were called back to the room and the committee revealed our points one by one. Well Italians have quite a difficult grading system and I don’t want to go into details regarding it but I am proud of myself as I could get the maximum 110 points out of 110 and became a dottoressa (doctor). After getting to know our scores came the celebration part. The three of us bought the special crowns for each other as naturally we didn’t want to break this tradition. While we were taking photos proudly, Italians started to sing a song to celebrate the freshly graduates (if anybody is interested in the song just search for dottore dottore dottore song on the Internet as I don’t want to write down its lyrics :D).

Basically, the whole process of final exam was very different from that of the Hungarian one especially regarding the celebration afterwards. There were confetti and champagne everywhere and the whole celebration started already in the courtyard of the faculty which was loud of the celebrating new dottores and their families and friends. I cannot imagine the same in Hungary, but at the same time I cannot imagine anything different in Italy either 😊. It was an interesting and nice experience. However, I was happy especially as all the hard work finally paid off. On the other hand, as this event meant the end of my mobility period I had confusing feelings, but these feelings soon went away and I concentrated on to be happy becoming a dottoressa and to live in the moment.

I wish all of You similarly happy moments.

Ciao,

Beérett a 10 havi munkám gyümölcse 😊. Talán már nem is emlékeztek, hogy anno többek között egy olasz diploma reményében jöttem Paviaba, márpedig ez az igazság. Arra már talán többen emlékeztek, hogy pár poszttal ezelőtt a blogom hanyagolását azzal indokoltam, hogy szakdolgozatot írtam, ami természetesen igaz is. Nos mindennek megkoronázása jött el július közepén.

Mielőtt belemennék részleteiben, hogy hogyan is zajlott az olasz államvizsgám napja, néhány infó, hogy hogyan is működik Paviaban az államvizsga rendszere. Alapvetően kb ősszel már felkeresik diákok az adott tanárt, akinél szakdolgozni szeretnének. Nos ez esetemben ugyan kb január vége volt, de találtam konzulenst, aki járatos volt a témámban (ami nem más volt, mint az EU belső piacának alakulása 2004-től napjainkig, mindez a Brexit tükrében). Ezután megkezdtem a szakdolgozatom írását, melynél azonban némi balanszot kellett találnom, hiszen az olasz mellett volt egy magyar konzulensem is, így igyekeztem megfogadni mindkettőjük tanácsait. Normális esetben a diák írja a szakdolgozatát, amint elkészül jelentkezik záróvizsgára, leadja a kinyomtatott szakdolgozatát, majd vár, hogy kiderüljön az opponense és az államvizsgájának napja.

Esetemben picit bonyolultabb volt a sztori, ezzel nem húznám az időt, szerencsére az olaszok megoldották a dolgokat, így jó kimenetele lett mindennek. Nos én is kinyomtattattam, szépen beköttettem majd leadtam a szakdogám. Ezután jött a várakozás időszaka. Egészen pontosan egy héttel az államvizsgánk hete előtt tudtuk csak meg a pontos napot, melyik nap leszünk. Eddigre azonban már kaptunk egy e-mailt az opponensünk nevével. itt jön egy hatalmas különbség a magyar rendszerhez képest. Miután megtudja a diák ki az opponense, fel kell keresnie és neki kell eljuttatnia a szakdolgozatát a tanárnak. A másik nagy különbség, hogy semmiféle visszajelzést, írásbeli véleményt nem kapnak a diákok sem az opponensüktől, sem a konzulensüktől.

Na de eljött az államvizsga napja. Nem tagadom ideges voltam, ha teljesen őszinte akarok lenni, főleg a nagy napomat megelőző napon nagyon nagyon ideges és kétségbeesett. Utólag belátom teljesen feleslegesen. Az államvizsgám napján csak annyit tudtam hánykor kezd a részlegünk és hanyadik vagyok. Jut eszembe az államvizsga egy valaha volt templomban volt, apácák feltárt sírja (oké a maradványok már nem voltak ott) között, és teljesen nyilvános volt, így bárki megnézhette. Volt is nagy tömeg, hiszen az olaszokat népes família és baráti társaság támogatta. Na de visszatérve az államvizsgámra. Én voltam a negyedik a tízből. kb 8-10 percig prezentáltam és még vagy 2-4 percig válaszoltam a feltett kérdésekre. Borzalmasnak éreztem belülről, de megnyugtattak, hogy annyira azért nem voltam rossz.

Miután lement mind a 10 ember a záróvizsga bizottság elnöke kiküldte a népet pár perce. Kb 5 perc után visszahívtak bennünket és egyesével mondták el a pontjainkat. Igencsak bonyolult pontozási rendszerük van, ebbe nem is mennék bele, de büszke vagyok magamra, hogy maximális, 110 pontot értem el a 110-ből mellyel dottoressa (doktor) lettem. Az úgymond eredményhirdetés után jöhetett az ünneplés. Mi hárman egymásnak vettünk babérkoszorút. Természetesen nem akartunk kimaradni ebből a tradícióból. Míg büszkén fényképezkedtünk, a háttérben az olaszok rákezdtek egy dal kántálására, mellyel a frissen végzetteket ünnepelték (ha valakit érdekel a dal keressen rá, dottore dottore dottore song keresési szavakkal megtalálja, a szövegét inkább nem írom le :D).

Nagyon másképp zajlott az államvizsga, és az azt követő ünneplés. Konfettik és pezsgők pukkantak, és az egész ünneplés már a kar udvarán kezdetét vette, ami csak úgy zengett az örömködő dottoréktól és hozzátartozóiktól. Ezt itthon el sem tudnám képzelni, cserébe Olaszországban másfajta ünneplést nem tudnék elképzelni 😊. Érdekes és kellemes tapasztalat volt. Boldogság árasztott el, főleg mondjuk azért, mert kifizetődött a sok munka. Másrészt ez már nagyon az Erasmusos időszakom végét jelentette, ami furcsa érzésekkel töltött el, de ezeket a gondolatokat elhessegettem és inkább arra koncentráltam, hogy örüljek a pillanatnak, és annak, hogy dottoressa lettem.

Hasonló boldog perceket nektek is!

Ciao,