#tag80

Tag 80, Donnerstag, 21. Dezember 2017

November 9-én korán keltünk a Westerkappeln sleppel, és útnak indultunk Hamburg felé, az első szemináriumunkra. Ezeken a szemináriumokon random összegyűjtenek húsz evs önkéntest, akiket Németországba vetett a Sors, hogy végre találkozhassanak velük egykorú fiatalokkal, akiknek ugyanúgy héber a német, hogy meleg, változatos kaját egyenek egy hétig, kiránduljanak és “bulizzanak” az Európai Unio lelkes finanszírozásában. 

Nagyon, nagyon vártam a szemináriumot, mert mindenki azt mondta, hogy az evs önkéntességben tulajdonképpen a kétszeri szeminárium a legeslegjobb mementó. Akkor már kezdtem kicsit lelkileg kifulladni, úgyhogy a képzeletbeli naptáramban pipálgattam a napjaimat a szemináriumig. Osnabrückben felcsíptük a belga Francois-t, úgyhogy cakkumpakk négyen indultunk el. AZ út iszonyat hosszú volt, azt hittem meghalok, bár legalább a vonatok kényelmesek voltak és fűtöttek, viszont mindig késtek, így természetesen nem mindig értük el a csatlakozást. Hamburg belvárosától kicsit távolabb voltunk, mondhatnám úgyis, hogy az Isten háta mögött. Nem volt rossz a szállás, az ember ne panaszkodjon, ágy volt benne, meg tiszta fürdő. :D 

Összesen húszan voltunk, elég változatos helyekről, viszont mindannyian Európából. Heti program alapján működtünk, ami egyébként napi szinten is mindig változott, de a jó önkéntes jó ismérve ugyebár a FLEXIBILITÁS. 

 Ismerkedős, jégtörős programokkal kezdtünk, aztán egyre “komolyabb” témák felé eveztünk, az önkéntesség és Németország vizein. Nagyon érdekes volt, az angolom a maximumára fejlődött azon a héten, és elképesztő módon két hét alatt totál lebutult, annak ellenére sem ragozom az igéket, hogy az angolban az igeragozás tulajdonképpen csak két irányba történik. 

Ezen a héten rengeteget tanultam másoktól magamról, kicsit összegezni tudtam az utamat, ami arra sarkallt, hogy egy évet töltsek Seholfalván a német hidegben és arra is rájöttem, hogy hogyan is kéne jobban csinálnom ezt a programot. Egész eddig vártam, és ott rájöttem, hogy nem lehet. Szóval MOTIVÁCIÓ MAXIMUMRA ÚJRA TÖLTVE, lelkesen vártam az új munkahetet! Sokat, nagyon sokat nevettem, elképesztő, hogy milyen emberekkel hozott ott össze a sors. Manapság kicsit megfeledkeztem róluk, úgyhogy igyekezni kéne kicsit rámenősebben a kapcsolatot tartani, mert amellett, hogy remek személyiség többé-kevésbé mindenki, Németország különböző pontjain laknak, úgyhogy kirándulás szempontjából sem hátrány egy jó fél-baráti kapcsolat. 

(aki megtalál engem, annak jár a csoki - egyértelműen ez volt a legviccesebb feladat) 

Délutánonként mindig volt két óra pihenőnk, amikor többnyire nem pihentünk, hanem témáztunk. Este ugyanez volt a program, felöntve néhány üveg borral. Kicsit talán nyugger-turnus voltunk, de én nem éreztem hiányát semmilyen bulinak. 

A hamburgi rendes városnézés elmaradt. Igazából kihívásokat kaptunk, amiket teljesítenünk kellett, miközben elvileg a várost néztük, de annyira csak azokra koncentráltunk, hogy végül elveszett ez a rész. Meg egyébként is takony egy idő volt, minden tök szürke, esett az eső, meg hideg volt, szóval Hamburg nem volt egy nagy élmény így. De legalább macarenát tudtunk táncolni a Hauptbahnhofon. 

A programok közül viszont egyértelműen a karaoke-est volt a kedvencem. Nem tudom hány pohár fogyott el, de annyi biztosan, hogy szemérmetlenül kiénekeltem a magas c-ket is. :D 

És a karaoke-esten történt életem sztorija, ami kétségtelenül alátámasztja, hogy mennyire szőke részeg vagyok néha. 

Helyszín: szeminárium szoba, Michelle Krystina arcát festi a vízalapú arcfestékkel, a háttérben a let it go-t nyervogjuk. Az x-edik pohár után úgy döntök, hogy inkább vizet iszom, mert a borból egy időre elég. 

Michelle: Te megittad a vizet? 

Én: Jaj, ne haragudj, a tied volt? Hozok neked egy újat! 

Michelle: Nem... csak festettem vele. 

BOOOM. Másnap mindenki a koszos vizes poharakat kínálgatta. De esküszöm nem volt mellékíze. (vagy csak nem éreztem)

Szóval nagyon, de nagyon jó, vicces és lélekerősítő hét volt. Klassz kis csapatunk volt, remélem még viszont látjuk egymást. :) 

Az utána való hétre nem emlékszem kifejezetten, talán annyi történt, hogy elfogadott tagjává váltam a werseni jugendtreff kompániájának, legalábbis fel lettem véve a zárt facebook csoportba. Aileen aranyos volt, pénteken munka után még meg is ölelgetett (MEGÖLELT!!!!) és még Robert is jó fej volt, megköszönte, hogy ilyen sokat segítettem, meg kérdezte, hogy mikor megyek legközelebb. Szóval egyértelműen sikeresnek vagyok mondható. 

Csütörtökön megtudtam, hogy lesz egy új kolléganőm, Angelika és ajándékba megkapom még két hétre a francia lányt is. Angelika egyszerűen szuper jó fej, tizenkilenc éves, nagyon, de nagyon kedves. Amióta itt van, nem vagyok annyira görcsben a srácok miatt és ez azért a bátorságomon is meglátszik, múltkor már BESZÉLGETTEM velük, ami egy nagyon komoly eredmény, mert eddig sosem mertem megszólalni. Emellett jó, hogy valakivel lehet beszélgetni, vagy kártyázni, vagy csak teázni a szabad időben, amikor semmi dolgunk az égvilágon. Nagyon könnyű most a lelkem, ez a hét nagyon jó volt, remélem kitart a lendület, de határozottan pozitívak az érzéseim. 

Két hét múlva megkezdem a Kochstudio mini projektet, három héten keresztül minden héten főzni fogok a kicsikkel, úgyhogy nagyon remekelnem kell, mert ez egy jó lehetőség, hogy MINDENKINÉL BEVÁGÓDJAK úgyhogy nagyon komolyan veszem ezt a küldetést, holnap életem első gulyáslevesét fogom megfőzni, remélem nem lesz nagyon szar. :D 

Itt már minden csendes éj és kiskarácsony-nagykarácsony, a németek nem spórolnak a karácsonyfával, konkrétan az autóutak mellett, három méterenként felállítanak egyet-egyet és vagy égőkkel, vagy hajtogatott papírral, vagy mézeskaláccsal feldíszítik. Megvan a hangulata, de azért mégsem az otthoni “puritánság”. 

Múlthét pénteken egy Floharmkton dolgoztam és hogy, hogy nem belefutottam ebbe a remekműbe. Mert németül még nem olvastam el. :D (és csak egy euro volt!!!)