#szintipop

Boldogságos kedd reggelt!

Boldogságos hétfő reggelt!

1. 2084 2. Veled utazom 3. Előkelő idegen 4. Táncolj velem 5. Keserves fényűzés 6. Vén tinédzserek 7. Tengermoraj 8. Tipikus sztereó 9. Megsebezve 10. A szabadság rabszolgái 11. Régi jövő 12. Artisták 13. Ne keress engem

Ezúttal nem egy rockalbum kerül terítékre, hanem egy igényes popalbum. Ez a kifejezés szinte oximoronnak tűnhet, de Ákos munkássága a bizonyíték arra, hogy kivétel erősíti a szabályt. Több okból is különleges lemezzel van dolgunk. Egyrészt a markáns stílusváltás miatt: Ákos ezt szintirocknak nevezi, kissé "vissza a gyökerekhez" érzést kelt. Másrészt ezúttal a szövegek mellett az összes dal zenéjét is Ákos írta, ő játszott fel minden zenei kíséretet, sőt a keverés is az ő munkája. Szintén a bonanzás örökség (1984 című album ha megvan) továbbvitelére utal a cím.

Intróként szolgál a 2084 című szám, amely prózával kezdődik, és egy eléggé komor jövőképet fest. A prózával dr. Bőzsöny Ferenc működik közre. A zenei aláfestés szintén futurisztikus, bár nem igazán értem, hogy egy intrót miért kell 4 percig húzni. Szinte észrevétlenül úszunk át a Veled utazom című számba, amelynek zenéje a bonanzás időket idézi, szövege pedig szintén az intro folytatásának tekinthető, kitűnő felvezetés az albumhoz.

Az album legnagyobb slágere az Előkelő idegen, amely most kissé más kíséretet kapott, visszafogottabb, gépiesebb tempóval, kissé industrial beütéssel. A Táncolj velem egy halkabb szám, sejtelmes zenével, és Ákostól már megszokott módon zseniális szöveggel. Zenéje alapján a Keserves fényűzés megint csak simán lehetne egy Bonanza szám is, de a szöveg egyértelműsíti, hogy a modern kor terméséről van szó.

A Vén tinédzserek elég meglepő módon kezdődik, minden értelemben rendhagyó számról van szó, de persze azért komoly mondanivalója van. A Tengermoraj a bizonyíték rá, hogy lám, szintetizátorral is lehet gyönyörű zenét alkotni, még ha nehéz is, bár szerintem nem kellett volna a végére diszkóritmusban felgyorsítani.

A közvéleményt eléggé megosztja a Tipikus sztereó című dal, elsősorban szerintem azért, mert aki érti a mondanivalóját, annak tetszik, aki nem, az pedig gagyinak tartja. A kedvencem az volt, amikor a rádióban a műsorvezető hölgynek az jött le a szövegből, hogy Ákosnak nehéz gyerekkora volt :)

A szabadság rabszolgái (nem keverendő össze az azonos című Bikini dallal) tömör, ámde annál találóbb szövege a liberalizmus "csodáiról" szól, az aktuálpolitikai tartalmakat ügyesen elkerülve. A Régi jövő ismét egy lehetséges (szintén nem túl rózsás) jövőképet fest le, bár végig múlt időben beszél. A Ne keress engem méltóképpen zárja le a lemezt, egyfajta végkövetkeztetést levonva. Mindezt gépies, mégis szép, 3/4-es ütemű zene kíséri, csak a záró effekt kissé furcsa számomra.