#semmibaj

Mikor első napomra mentem a középiskolába, mikor először mentem, és utoljára első napomra, és az agglomerációból, kék, fővárosilag finanszírozott tömegjárattal mentem, és volt tömeg tényleg, és állóhelyem alig volt viszont, kapaszkodásom is csak egy elkelt ülőhely fémmicsodájában, hosszan megnyújtott két kezekkel, és durcisságom elől fülhallgatózásomba kellett menekülnöm, nem volt hova máshova, és akkor helyi járatokról, meg helyi helyekről ismerős jóarcok jöttek balomról, többesszámukban jöttek, és a Koppány megnevezésű csávóka szólt hozzám, hogy idézem: "Elnézést!", és "Semmi baj!" – mondtam, és most esik csak le, most, amikor nem kell már egyáltalán első középiskolai napomra mennem, és sehova se kell, és maradok is ahol maradnom lehet, szóval most értem csak meg, hogy nem bocsánatomat kérte a Koppány akkor, az időszámítás utáni kétezeregyedik évben, hanem tovább haladni szeretett volna, a busz másiknak mondható felébe tovább, és "Semmi baj!" – mondtam, és nem volt tényleg semmi baj ezzel, hogy ott rohadt meg a Koppány meg a haverjai, ott rohadtak meg mind, a busznak abban a felében, ahol voltak eleve.