#regec

Boldogkőváralja -> Regéc -> Istvánkúti vadászház: 28,8 km

Gyorsan le is lövöm a lényeget: ezen a napon sátorban alvást terveztünk az Istvánkútnál, leginkább azért, mert azt terveztem kiszállási pontnak, csak éppen minden lakott település még 3-4 km lett volna. Ahhoz képest, hogy én mindig azt mondtam, nem akarok sátrazni, mert sznob vagyok hozzá, egész könnyedén beletörődtem, sőt, szinte vártam is, milyen lesz.

Szerencsére K-nak van ebben tapasztalata, és akadt felszerelése is ifjú fesztiválozó korából, így sátor, hálózsákok adottak voltak, egy nagy hátizsákot kellett kölcsönkérnünk (köszi, Imi!), illetve vettünk egy gázfőzőt meg két bögrét, mivel már elég hideg van esténként és reggelenként, jól fog esni majd a meleg tea.

És hát a Zemplén nincs olyan közel még Pesthez sem, így, gondoltuk, talán érdemes lenne eltölteni arrafelé több időt, ezért lett egy hetes nyaralásunk... öö.. őszülésünk. Majd szerda este Sárospatakon kötöttünk ki. Sárospatakot amúgy legelőször szombat dél körül láttuk világosban, de hát vótmá’ ilyen.

Csütörtökön korán keltünk, mint általában, és egy átszállással az Aranyosi elágazásnál, fél 8-ra Boldogkőváraljára értünk. A vár továbbra sem látogatható hétköznap, így nem mentünk fel. (Infó: visszajöttünk a városnéző napunkon, szombat reggel. Hatalmas csalódás volt. Drága, és ahhoz képest kb. semmit nem ad. Ja és tömeg volt, bár az inkább a hosszú hétvége számlájára írandó.)

Szépen elhagytuk a települést, és országút mentén értünk be Arkára. A kis falu nagyon tetszett, olyan szép és gondozott, igazi báj jellemezte. Ez amúgy általában elmondható az apró kis zempléni falvakról, van egyfajta kisugárzásuk, látszik, hogy a lakói gondozzák, csinosítják és ahogy csak tehetik, megőrzik a tájegységi jellemzőket.

Csodaszép őszi idő volt ezen a napon, és a fák is végre színesedtek. De sajnos nem sokáig élvezhettük a nap sugarait, mert az út az erdő mélyébe vezetett, ahová nem igazán tudtak behatolni. Ugyanitt megkezdődtek a (helyenként igencsak bővizű) Arka-patak-átkelések, nagyon hosszan, nagyon sokszor. Szerintem vagy tízszer biztos keresztezte a kéket. Nem rémlik, említettem-e már, hogy mennyire utálok patakon átkelni... Nem tudom miért, hiszen legfeljebb vizes leszek, de mégis... A hátam közepére sem kívántam, és így annyira nem élveztem a tájat sem, míg K teljesen odavolt érte.

(Arra készültem, hogy ha kell, leveszem a bakit, és mezítláb átsétálok, és volt 1-2 átkelő, ahol tényleg csak az utolsó pillanatban tettem le róla. Jó hideg lett volna, az biztos.)

Úgy az 5. átkelésnél már nagyon-nagyon elegem volt, csak ki akartam jutni innen és túlélni. Szerencsére pár átkelőt “megúsztunk”, mert lehetett haladni az egyik oldalon szépen, és csak a vége felé kellett a másikra átjutni.

És végre Mogyoróskára értünk!!

“Mogyoróska, Regécke, jaj de nagyon szegényke...” Zempléni népdal, megtanultuk a Másfélmillióból mi is. B.A.Z megye legszebb fekvésű falujában ebédeltünk, csak mondom. Bár igazán a regéci várból látszik ez, ahova utána szépen felkaptattunk.

Felújítás alatt áll ez is (Esküszöm, amerre jártunk vár, az mind felújítás alatt volt erre...), de legalább nem kértek sokat a belépőre, és még kávét is tudtam inni. A faluba leérve a látogatóközpontba is bementünk körülnézni, ahol van egy kisebb kiállítás és kisfilm a vár történetéről, a Rákócziak koráról.

Utána masszívan felfelé haladtunk változatos terepen, majd megejtettük első kitérőnket a Pengő-kőnek nevezett sziklaformációhoz:

Majd a második kitérőt a Nagy-Péter-mennykőhöz, ahonnan először pillantottuk meg az alkonyi fényben a füzéri várat és a Miliceket.

Én itt fogtam fel először, hogy milyen közel is van már a vége, ami vegyes érzelmekkel öntött el, örültem is, és nem is, azt hiszem, kicsit meghatódtam azért.

Innen már csak le kellett ereszkedni egy sohavégetnemérős bő 2 km-en keresztül az Istvánkúti vadászházhoz, azaz a sátorhelyünkhöz. Egész konkrétan az itt álló vadászház egy nagyon lerobbant állapotban lévő, de elvileg kulcsosházként működő épület, de se világítás, se víz nincs benne, cserébe állítólag pelék futkosnak bent/rajtad éjjelente. Szóval ezt nem akartuk annyira kibérelni.

Kb. 100 méterrel arrébb pedig ott van a kis erdészház, ami nyitva áll bárki előtt, akinek megfelelnek a gusztustalan matracok, de egyrészt nekünk nem felelt volna meg, másrészt valamiért nem is volt ez meg, hogy az mindig nyitva, pedig akár bent is felverhettük volna a sátrat az egyik helyiségben.

Így mellé telepedtünk, amíg én elmentem a forráshoz vízért, K összerakta a sátrat és már be is sötétedett, de teljesen. Este 6 óra volt ekkor. Tüzet raktunk és szalonnát sütöttünk, feltettük a teát is, ami nagyon kellemes volt, mert bizony rohadt hideg lett.

Az egyik legérdekesebb és legnehezebb szakasz volt ez, csodás vidék rengeteg vaddal. A kutyákat vagy vontatni kellett, vagy ők vontattak minket.

4-5 alkalommal találkoztunk disznóval, 3-szor kereszteztünk is a kondát. Kocát csak egyet láttunk, messziről, de a malacok folyton előttünk szaladgáltak az úton.

Ilyenkor remek, hogy két erdélyi kopóval voltam, volt, hogy lényegében síeltem utánuk, de végül nagyjából megtanulta a kölyök is, hogy pórázon nem hajtunk.