#olat

Amikor én még ennél is kisebb voltam, a szüleim valamiféle mindentudók voltak a nekem. Ha nem tudtam valamit, ők, a szememben szinte félistenekként, mindig szolgáltak valami válasszal. Ha valamit meg kellett oldani, úgy tűnt, hogy nekik mindig volt valami épkézláb megoldásuk.

Idővel aztán én is egyre nyakatekertebb kérdésekkel gyötörtem őket, és ők is egyre több dolgot hagytak rám. Mégis, tévedhetetlennek tartottam őket. És ami még fontosabb, őszintének. Anya és Apa sose hazudna nekem.

Aztán amikor szétszakadt a családunk, és szétszakadtak ők is, akkor rájöttem, hogy ők se állnak mindenek felett. Amikor a két ember, akik számomra a minden volt, meghazudtolta egymást, hazudtak egymásnak és hazudtak nekem.

Később rájöttem arra, hogy tényleg kevesebbszer van igazuk, mint gondoltam. Ugyanolyan kicsinyes halandók, mint mindenki más. Semmivel se többek. Csak annyiban különbek, hogy egy kicsit én is belőlük vagyok és ők adták nekem az első gondolatokat.