#nemek

Be kell valljam, hogy kicsit már attól behánytam a számba, hogy ezt a címet leírtam, de úgy találtam, hogy ez foglalja össze a legszebben azt, amiről ma írni szeretnék.

Ismét egy gyönyörű, szikrázóan napos nőnapra ébredhettünk Magyarországon. A reggeli ágyban maradós ébredezés alatt szokás szerint átpörgettem a Facebookot és a híroldalakat a telefonomon. Ha már nőnap, akkor gondoltam nőként szívok magamba egy kicsit a pozitivitásból és kedvességből, amit állítólag ma kapnunk kéne. Tudjátok, megbecsülést, vagy valami ilyesmit. De nem ez történt. Arra eszméltem rá, hogy háromszor annyi sértő és degradáló üzenet jött szembe velem mindenhol, mint az év bármely másik napján. Na most ez akkor hogy is van?

Vajon milyen ok bújik meg amögött, hogy minden egyes nőnapon elárasztják az internetet a megbecsülés köntösébe bújtatott hímsoviniszta megnyilvánulások? A válasz egyszerű: a nőket nem igazán azért becsülik meg, amiért kellene. Vagy inkább úgy is mondhatnám, hogy ilyenkor szembesülhetünk vele, hogy sok férfi szemében a nő nem igazán ember. A nő az nő. Sokoldalú, mivel lehet szexuális tárgy, mosogatógép, szobalány, szakács, meg anya is. Sőt, akár mind egyszerre! Wow. Elég szuperek vagyunk, nem?

Szerencsére ezen a napon bókokkal fejezi ki nekünk minden olyan férfi, aki azt gondolja, hogy ez így rendben van. Mert hát azért szerencsétlen nőknek dobjunk már egy kis morzsát, ha már emberileg abszolút lealacsonyítjuk őket egy sokadrangú pozícióba.

Tehát összefoglalva a reggeli internetes krúzolásom, láttam ma már mindent. Politikusok semmitmondó, lealacsonyító köszöntéseit, random férfiak hasonló kaliberű posztjait, és természetesen Varga Judit transzfób nőnapi köszöntését CSAK IGAZI NŐKNEK. De valamit azért csak ki kell választanom, amit ízekre szedhetek a mai posztban. Íme a nyertes, amit a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook oldal (amit amúgy mindenki figyelmébe ajánlok, aki még nem ismeri) osztott meg Hummel Zsolt tollából.

“Milyen a férfi? Szereti a pinát, Meg a melleket és a bőr illatát. Belenézni a női a szemekbe és élvezni bizsergést. És örülni, ha vissza is néztek. Jó lenne egyet csak kávézni veletek. Meg aztán együtt járni, együtt aludni. Persze jót szexelni is. Meg jó amikor csak este fáradtan egymásra dőlni. Bírni mikor menstruáltok, élvezni a hisztiket. Meg hallani amikor élveztek. Értetlenül állni, hogy gyereket szültök. És még főztök is mellette. Kivasalt fehér ingeket, és hogy mindig van friss zokni. Hogy sosem fogy el fogkrém. Értékelni a csipkét és de élvezni a pamut bugyit is. Nem érteni harisnyát, a melltartó, és a magas sarkút. De nagyon köszönjük. Emlékezni a tini lányok illatára, Élvezni a felnőtt nő parfümjét. Megköszönni azt sok készülést, Műkörmöst, fodrászt, kozmetikust. Köszönjük, a gyantázás összes fájdalmát, A gyerek miatt test változását. A világ dekoltázsoktól, ringó seggektől lesz teljes. Meg a szikrázó szemektől, és a mosolytól...Ami reméljük igent mond. Ha nem lennétek, ezt sem írtam volna le. Meg mi értelme lenne az életnek? Köszönjük hölgyeim.”

Összefoglalom nektek a nők értékeit ezalapján a szép köszöntés alapján: csöcsök, pina, kúrás, főzés, szülés, szép külső. Mi ezekben a közös? Egyik sem csak a nőért és a nők kiteljesedésének vonatkozásában jön szóba. Mind a férfi kiszolgálásának egy része, és így nyer értéket egy nő Hummel Zsolt (mellesleg ez amúgy ki a fasz?), és még sok más férfi szemében.

És sajnos ez a valóság: rengeteg férfit teljesen hidegen hagy, hogy mi zajlik egy nő fejében. Az ilyen embernek egy nő belső történései egyedül akkor lesznek érdekesek, ha épp egy faszt fogadnak magukba (átvitt és szószerinti értelemben). A többi belső folyamat pedig alapvetően értékét veszti vagy a sztereotípiák, vagy személyes komplexusok, vagy ki tudja épp milyen indokból. Mert irracionális, mert nem számít, mert hiszti, mert nem szükséges. Ami egy privát probléma lenne, ha nem akarnák ebbe a formába beleerőszakolni az összes nőt, a gondolataikkal együtt. Képmutató, lealacsonyító köszöntések jönnek minden irányból, amit ha nem értékelünk, akkor természetesen dühöngő, hőbörgő, szőrőslábú feminista picsák vagyunk. Hiszen bóknak szánták. És ha nem fogadod el, akkor a kurva anyád amúgy is. Mivel a legjobb védekezés a támadás, és a nagyvonalúan „hamárnőnapvan” alapon odabaszott sértegető bókokba annyi energiát és büszkeséget öltek bele, hogy ha kritizálni merészeled, akkor az egy parasztlengőssel ér fel egyenesen a kis sérülékeny férfiasságukba. Természetesen ezt így egyszer sem fogja egy szexista férfi sem bevallani, hiszen előbb mennek bele mindenféle mentális parkour mutatványokba, minthogy terápiára menjenek.

De nézzünk meg pár részletet ebből a műalkotásból.

Bírni, amíg menstruálunk? Bírd ki te azt, amikor felállni is képtelen vagy a fájdalomtól, amitől lever a hidegveríték is, és közben egy önmagát minimum isten ajándékaként kezelő férfi veri a saját faszát a tükörbe nézve, hogy milyen hősiesen tűri a „nehéz, hisztis napokat”.

„Értetlenül állni, hogy gyereket szültök. És még főztök is mellette.” Én is kurvára értetlenül állok azelőtt, hogy egy szülőszobából kilibbent friss anyát miért csak értetlenül néz a csávója, miközben főz.

„Kivasalt fehér ingeket, és hogy mindig van friss zokni. Hogy sosem fogy el fogkrém.” Mert nem elég, hogy menstruálok, szülök, meg főzök, de még mosok és vasalok is, sőt, boltba is olyan szinten csak én megyek, hogy a párom azt sem tudja, hogy a fogkrém nem csak odaterem a fürdőszoba polcára. A szolgálás az életem.

„Nem érteni harisnyát, a melltartó, és a magas sarkút.” (a helyesírásért nem én vagyok a felelős) Pedig hidd el, kurvára nem bonyolult, ezek csak ruhadarabok. Ám írónk értetlenül áll azelőtt, hogy egy nő esetleg lehet, hogy magáért vesz fel ilyet…

„De nagyon köszönjük.” …de azért valahogy a végén csak úgy értelmezi, hogy minden IS érte van.

„Megköszönni azt sok készülést, műkörmöst, fodrászt, kozmetikust. Köszönjük, a gyantázás összes fájdalmát.” Természetesen ez is mind-mind csak a férfiak élvezetének szól. News flash. A nőknek nem szól minden egyes rezdülése a férfiakról, akármilyen hihetetlenül is hangozhat ez.

És mindennek a tetejébe egy élveteg arccal takarító nő stockfotója a poszt alatti illusztráció. Ez volt az a pont, hogy majdnem felvettem és ideraktam magamról egy videót, ahogy ordítva röhögök, mint egy asztmás fóka, de inkább megkímélek mindenkit ettől a látványtól.

Zárásnak pár kérdést szeretnék feltenni. Ha már a hasonló véleménnyel rendelkező férfiak konkrétan bevallják, hogy a nők szolgaként robotolnak körülöttük, akkor mondják már el, csak így nőnap alkalmából, hogy ők mit tesznek a nőkért cserébe? Vagy a puszta létezésüknek és a farkuknak elégnek kell lennie mindezért az erőfeszítésért? Vagy egy ilyen lófasz facebook poszt a hála évente egyszer? Vagy az, hogy szexuálisan vonzónak és elég háziasnak talál minket egy férfi, ajándéknak kéne lennie? Vagy amúgy így mégis mi a fasz?

Ezek voltak a mai köszöntések zömével kapcsolatos érzéseim.

Boldog nőnapot minden nőnek, szexuális identitástól, bőrszíntől, társadalmi hovatartozástól, származástól függetlenül. Emeljük fel egymást, mert más nem teszi meg helyettünk. Köszöntem a figyelmet.

Naponta hányszor találkozol olyan tartalmakkal, amelyek meg akarják mondani, milyennek kell lenned? Hányszor érzed magad rosszul, mert túl távol érzed magad az ideáltól? Hányszor hallod, hogy mit kéne tenned, hogy vonzóbbnak találjon a másik nem? És mindenek előtt: hányszor szorongasz azon, hogy mások hogyan látnak?

A nők életét minden aspektusból átitatja a szexuális vonzerő hajkurászása, és ez legtöbbször csak látszatra tűnik úgy, hogy saját indíttatásból történik. Gyakorlatilag lehetetlen kikerülni az olyan tanácsokat, amelyek abból a feltételezésből indulnak ki, hogy az ember tetszeni akar valakinek. Ez a probléma mindkét nemet érinti, bár mi, nők vagyunk az elsődleges célközönsége az ilyen alapú tartalmaknak, mivel alapból sokkal jobban átitatja az önértékelésünket az „akkor érsz valamit, ha tetszel” mantrája. Ezzel a nyomással részben (vagy sajnos teljesen) áthelyeződik a nő saját teste iránt tanúsított figyelme. Az érdekes az, hogy nem a testről helyeződik át a figyelem, hanem a magából az emberből kerül át máshová. Hogy mire gondolok? Amikor nem az az első, hogy elégedett legyél magaddal, hanem helyette azt figyeled, ahogy mások figyelnek, és közben azon szorongsz, hogy vajon elégedettek-e veled. Amikor szex közben jobban érdekel az, hogy az adott pózban jól nézel-e ki, mint az, hogy élvezed-e. Amikor nem azt a ruhát veszed fel reggel, amit a legjobban szeretnél, hanem amire már azelőtt mondta valaki, hogy előnyös az alakodnak. Minden olyan alkalomra gondolok, amikor más véleménye miatt nem azt választod, ami téged boldoggá tenne.

A nőket egészen kiskoruktól kezdve taszigálják abba az irányba, hogy a vonzóság legyen az elsődleges cél, ha önmagukról van szó. Nem csak a mindannyiunk által hallott „egy lánynak ezt nem illik” mondatokra gondolok, hanem mondjuk nyissunk ki egy tiniknek szóló magazint, és bogarásszuk ki, hogy a divatról és szépítkezésről szóló cikkekben hányszor van szó az előnyös öltözködésről, és hányszor az önkifejezésről. Vagy arról, hogy hogy viselkedj, hogy minél sikeresebb legyél a randizás terén. Olvassunk bele egy bulvárlapba, és nézzük meg, hogy milyen passzív-agresszív inzultusokkal kritizálják híres nők kinézetét egy-egy rosszul elkapott paparazzi fotó mellett. A téma ezen pontján pedig képbe jön az is, hogy egy idő után a nők tartatják be egymással azt az életstílust, ahol a szépség az etalon.

Onnantól, hogy egy lány fogyasztóvá lesz, és a szüleitől függetlenül is képessé válik különféle tartalmak befogadására, megjelenik a feje fölött a fenyegetés: légy vonzó, légy csinos, különben nevetség tárgyává válsz. Egy kitaszítottá. Pontosan ezt a gondolatmenetet követik a gyerekek, amikor egymást terrorizálják az iskolában a kinézetük miatt, amit könnyen meg is érthetünk miért van, ha felfogjuk, hogy a felnőttektől veszik át. A más nők kinézetét kritizáló írások a női magazinokban is ezt a mintát követik, csak nem a gyerekes csúfolódás maszkja mögé bújva, hanem már felnőtt külsőt öltve, cikk formájában. Ilyen egyszerűen termelődik újra és marad fenn egy új generáció, akik, ha nem próbálják tudatosan eltörölni ezt a hozzáállást, akkor ugyanúgy ezt a mintát fogják reprodukálni, mivel ezt erősíti a külvilág.

Annak ellenére, hogy van lehetőség átformálni a társadalmat ilyen szempontból, közben a kár, amit ez a fajta szexuális tárgyiasítás okoz az élet bizonyos területein, mély és visszafordíthatatlan lehet. Azok a nők, akiket érint ez a probléma, sokszor nem csak a ruhaboltok próbafülkéjében, vagy otthon a tükör előtt tárgyiasítják önmagukat, hanem az ágyban is, eldeformálva a szex fogalmát élvezetforrásból perfomansszá. Ez nem áll meg abban, hogy „milyen pózban vagyok a legvonzóbb”, hanem rengetegszer vesz rá nőket arra, hogy olyan szexuális aktusokban vegyenek részt, amiket egyáltalán nem élveznek, sőt, még talán kifejezetten traumatikus élményszámba is mennek. Itt jön képbe az a tény, hogy a nőideál fogalmának szerves része az a szempont is, hogy mit enged meg az ágyban. Nem véletlen írtam így, mivel a megengedés sokkal inkább a tűréssel egyenlő, mintsem az élvezettel. Így maga a szex is egy másokat kiszolgáló aktussá válik, akár az öltözködés. Rengetegszer sajnos ilyen téren is ugyanúgy ez a hozzáállás a jutalmazott.

A szűz és a kurva örökös társadalmi szembenállása ismételten abszolút témába vág, mivel az a kicsavart és elbaszott gondolkodásmód él csomó ember fejében, hogy a „tisztességes nő” mindent megenged a férfinak az ágyban, de nem élvezi igazán (ami jóformán egyenlő a nemi erőszakkal, de ebbe most nem folyok bele mélyebben), hiszen ha ő maga is intenzív libidóval, vagy esetleg „mocskosabb” fantáziával rendelkezik, akkor már nagyon könnyen áteshet a kurva kategóriába. Tehát szűzies, hogy ártatlan és érintetlen legyen, de mindenek előtt szubmisszív is, hogy bárhogy meg lehessen baszni.

Nagyon gáz, hogy ezt még mindig ismételgetni kell, de ha egy szexuális aktusban nincs benne mindkét fél száz százalékosan, akkor az nem közös megegyezésen alapul. Felejtsük el végre azt, hogy a nemi erőszak csak a filmes „lefognak és erővel kényszerítenek” klisé lehet. Beletartozik a fenyegetéssel, érzelmi nyomással, lelki terrorral, és bármi más kényszerítő tényezővel létrejött szexuális kapcsolat, és pont. Ez nem vita tárgya.

Tehát végignézve ezen a hihetetlenül sokösszetevős és bonyolult problémán, ráébredhetünk, hogy ez sokkal mélyebbre megy az önbizalomhiánynál. Szexuális tárgyiasításról beszélünk, amit az ember önkéntelenül magán végez el, talán anélkül, hogy egyáltalán felfogná, mit művel. Személyes tapasztalatból tudom, mivel a húszas éveimig meg sem fordult a fejemben, hogy ahogy magamat nézem, az egyszerűen nem normális, és nem az én érdekeimet szolgálja. Ebből az indíttatásból is szerettem volna megírni ezt a posztot, mert ha akár egy lányt vagy nőt sikerül ráébresztenem arra, hogy nem önmaga boldogságát teszi meg prioritássá, ahogy kéne, akkor nekem már megérte.

A mai írásom témája egy olyan cikk lesz, amit teljesen véletlen dobott fel a Facebook az egyik barátnőmnek, ő pedig a blogom témáját ismerve elküldte nekem. Miután jót mosolyogtunk-sírtunk a tartalmon, úgy döntöttem ez megérne egy hosszabb boncolást. Pontosan ezért ezt az elemzést két posztra fogom osztani, mert már most írás közben is látom, hogy túlságosan hosszú lesz, mivel kifejezetten sok dologra lehet reflektálni a cikket olvasva.

A cikk címe „5 dolog, amit ne tegyél a Férfival, akit szeretsz”, szerzője pedig Hörömpő Andrea, író.

A szokásostól eltérve egyből a végén kezdeném a dolgot. A cikk végén egy kiegészítést olvashatunk Andreától, ami a következő két mondattal kezdődik:

„Ez az írásom az NLCafé oldalán jelent meg 2018 februárjában, ami a szélsőséges feministák támadása miatt törölve lett. Szabad másképp látni, és annak, aki még nem tart itt, van egy fantasztikus gondolatom: egyszerűen ne olvassa.”

Az internet megjelenése óta szerintem sok ember ezt a mondatot tartja az végső és kikezdhetetlen visszavágásnak bármiféle kritikára. Ha nem tetszik, ne nézd, ne olvasd, menj innen, rám se nézz, ne kommentelj. Viszont ha valamit az ember megoszt az interneten, azzal automatikusan magára vállalja azt, hogy az emberek reagálni fognak rá. Ha tetszik, ha nem. Attól, hogy az ember mondjuk az otthoni fotel kényelméből, a fürdőköntösében pötyögi fel a laptopján a mondanivalóját, az onnantól, hogy felkerül, már egy publikus szféra részévé válik. Így ezt a „fantasztikus gondolatot”, hogy ne olvassam, ha nem tetszik, sajnos el kell utasítsam. Másrészt pedig nem vagyok hajlandó szemellenzővel nézni a világot, hanem azon is el szeretnék gondolkozni, és arra is reagálni szeretnék, amivel nem értek egyet.

A szélsőséges feministás mondatot a második részben, kontextusba helyezve fogom megindokolni, hogy miért gondolom egy oltári nagy faszságnak.

Fejest ugorva a cikk témájába már az alapgondolattal problémáim vannak. Hörömpő Andrea az igazi férfi és az igazi nő koncepcióját emlegeti irányelvként ahhoz, hogy hogyan is kéne viselkednünk egy kapcsolatban. Az a bajom ezzel, hogy a női és a férfi létnek nincs egy helyes módja, amit az egyetlen és igazi útnak nevezhetünk, és aki ezt a kifejezést használja, az egyszerűen szerintem csak a nemekről alkotott saját elképzelését akarja egy véleménynél magasztosabb dolognak feltűntetni. Az igazi nő és igazi férfi alakja is általában maradi nemi szerepekből merítkezik. Nőknél a csendesség, szubmisszív, kiszolgáló hozzáállást, férfiaknál pedig az irányító, határozott, érzelemmentes személyiséget cimkézi fel ideálisnak. Gondolom nem kell kifejtenem, hogy ez miért és hány szempontból káros, de ha valakinek mégis igénye lenne rá, nagyon szívesen áldozok rá egy külön posztot.

Az „igazi nő” vagy „igaz nő” alakja egyébként már Simone de Beauvoir A második nem című munkájában is megjelent a negyvenes években. Beauvoir úgy jellemezte ezt a koncepciót, mint az a nő, aki önszántából veti alá magát a szexista elvárásokkal és sztereotípiákkal tarkított, férfiaknak alárendelt szerepnek, valamint elfogadja saját lényegtelen mivoltját, és más nőktől is erősen elvárja ugyanezt. Khm. Haladjunk tovább.

1.      Ne mond(d) meg, mit csináljon

Hadd fogalmazzam meg egy mondatban, hogy miről szól ez a rész: Ha a csávódnak kibaszottul hülye ötletei vannak, te akkor is csak bólogass, különben megsérted az egóját aminek a fő kiteljesülését az jelenti, ha irányítani tud dolgokat. Akkor is, ha szarul. A legviccesebb ebben az egészben az, hogy ez nem csak a nőkre nézve baromi sértő, de a férfiakat is egy egó vezérelte, makacs, infantilis lénnyé redukálja, aki nem tudja elviselni ép lélekkel, ha valaki megmondja neki, ha faszságokat csinál. Ezt az egész felállást az író a „női és férfi minőség” (egy kicsit mindig rosszul leszek ettől a kifejezéstől) alapvető milyenségével indokolja, amit egyszerűen úgy fogalmaz meg, hogy a férfi vezet, a nő követ. De cseles ám a hölgy, mivelhogy azt állítja, hogy ha hagyod hogy hülyeségeket csináljon az urad, akkor egy idő után megtisztel azzal, hogy kikéri magától a véleményed. Wow, köszi, hogy szót kaphatok. Ezután ha már engedélyt kaptunk beszélni, akkor azért természetesen tegyük hozzá férfi társunk számára, hogy ha akarja, akkor fogadja meg a tanácsunkat, de ha nem, igazából az sem zavar. Nehogy a végén elnyomva érezze magát a túl harsány hozzájárulásunktól a beszélgetéshez.

2.      Ne utasíts, ne várj el

Andrea azt tanácsolja, hogy a kapcsolatainkban semmiképp ne utasítsuk a férfit semmire, és ne is várjunk el tőle semmit. Azért ne, mert EZ MEGFOSZTJA A SZABAD VÁLASZTÁSÁTÓL. Igazán forradalmi észrevétel, a nők szempontjából pont ráillik arra a felfogásra, amit ez a cikk sugall.

„Olyan, mintha bekerült volna egy egyirányú utcába és nem lenne más választása. És így még ha azt is tette volna, amit te mondtál, emiatt már kevésbé jó szájízzel fogja végrehajtani az eredendően lehet, hogy szuper ötletet.”

Ismét a férfiak leminősítése a gyerekes idióta szintjére. Tehát azért ne mondj neki jó ötleteket sem határozottan, mert már pusztán a határozott mivolta miatt AZÉRTSENEM fogja megcsinálni. Mert sérti a férfiasságát szegénynek, és úgy fogja érezni magát, mint akinek nincs más választása. Pont, mint ahogy az első pontban nincs semmi választása a nőnek, csak elviselni a pasija sorozatos hülyeségeit a férfi önérzetének megóvása érdekében, totálisan figyelmen kívül hagyva a saját igényeit és intellektualitását. Hozzá kell tennem, hogy ebben a részben szerepel az egyetlen dolog amivel egyet tudok érteni ebben a cikkben, az pedig a tanácsok kérdéssé átfogalmazásának hatékonysága. Bárki aki foglalkozott valaha pragmatikával  alátámaszthatja, hogy ez egy valóban jó taktika, ha az ember nem szeretne túl direktnek tűnni, vagy csökkenteni szeretné egy kialakuló konfliktus esélyét. De azzal viszont itt sem tudok megbékélni, hogy ezt minden „igazi” nőnek alkalmaznia kell a férfiakkal szemben.

3.      Ne akarj helyette helytállni, ne akard megmenteni

Az író azt állítja, hogy a másik megmentésére való törekvés lesajnáló és felsőbbrendű nézőpontról árulkodik. Érdekes módon itt ez egyirányú utcaként jelenik meg, hiszen a cikk szerint a nő noha el tud boldogulni egyedül is, azért hagyja inkább, hogy a férfi segítsen neki ebben. Tehát a férfi nyugodtan gondolhatja magának felsőbbrendűnek, a nő pedig tűrje annak érdekében, hogy a férfi jobban érezhesse magát ettől. Az álszentség és a kettős mércés gondolkodás csak fokozódik annál a résznél, ahol Andrea a másikkal együtt, nem pedig helyette való cselekvést magasztalja etalonként, viszont pár sorral feljebb még arról volt szó, hogy a férfinak hagyni kell, hogy „a saját erejét megélve „szúrja le a mamutot” és hozza haza”. Tehát a nő helyett is, igaz?

A cikk elemzését a következő posztban folytatom hamarosan.

Lesújtó adatok a nemek közötti egyenlőség területén

Egyre romlik a nők helyzete a munka világában Habár a tavalyi évben bizakodásra adhatott okot a Világgazdasági Fórum (WEF) 2022-es jelentésének adata, mely szerint a nemek közötti globális szakadék 68,1%-kal csökkent a korábbi évben, az AVON legújabb kutatása mégis lesújtó eredményeket tartalmaz. A globális szépségmárka a Nemzetközi Nőnap alkalmából megismételte tavalyi, a nemek közötti…