#napnapja

A Nap napja

A Nap, mint fényt, meleget és életet adó jelenség már az emberiség hajnalán is kiemelt fontossággal bírt. Szabályos pályája és kiszámíthatósága állandóságot adott az embereknek. Nem csoda, ha isteni rangra emelte több kultúra és vallás is a kereszténység megjelenéséig.

A legismertebb az egyiptomi valláshoz kötődik, hiszen kezdetben Ré, majd Ámon és fúziójukból Ámon-Ré vált a napistenné. IV. Amenhotep, másnéven Ehnaton fáraó próbálta sikertelenül bevezetni az egyistenhitet és Atont, a napkorongot tette meg ennek élére. (1. kép)

1.kép: Amon-Ra

A görög-római kultúrkörben Helios/Sol volt a napisten, aki lángoló fogatával járta az eget. Kultusza több görög városállamban is jelen volt, egyik legmeghatározóbb Rodoszon volt, ahol egy kolosszális szobrot is emeltek számára. De az igazán sikeressé ezek késő római változata vált: Sol Invictus, a legyőzhetetlen napisten. (2. kép)

2.kép: Helios

A szír területeken és az onnan a Római Birodalom belsejébe települő lakosság körében örvendett népszerűségnek egy helyi napisten. Az interpretatio romana (vagyis a más vallások a római vallásba olvasztása) elveinek megfelelően a római Sol istennel megfeleltették és Elagabalus császár uralkodása alatt Rómában államvallásá emelkedett. Ez nem is csoda, hiszen családja a szíriai Hemesából származott, ami a El-gabal napisten fő kultuszhelye volt. (3. kép)

3.kép: Elagabalus császár

Népszerűsége töretlen volt és vagy 50 évvel később Aurelianus császár uralkodása alatt ismét előtérbe került a többi istennel szemben. Mivel a katona császárok korában a vallási megújulást is keresték felvetette a Sol Invictus kultusz kizárólagosságát is. Komoly vetélytársai voltak a kultusznak ekkoriban: a Mithras kultusz és a kereszténység. Utóbbinak ráadásul szerves részét is képezte Sol és Mithras közötti kapcsolat, valamint a korszakra jellemző szinkretizmus miatt átjárás is volt a két kultusz között. (4. kép)

4.kép: Mithras és Sol

I. Constantius Florus családja, a tetrarchia korában, komoly napisten hívő volt, azonban fia I. Constantinus, más néven Nagy Konstantin eleinte még Sol Invictust preferálta, de a milviusi csata után a kereszténység felé fordult, de valószínűleg inkább politikai, mint meggyőződési okokból, mivel csak a halálos ágyán tért meg. Ezzel pedig az egész Birodalomban és fokozatosan Európában leáldozott a napisten hit számára. (5-6. kép)

5.kép: Nagy Konstantin Sol Invictus érméje

6.kép: Nagy Konstantin krisztogrammal