#mnb

Ismert olyan eset, amikor kifejezett, egyértelmű jelzést kapott azzal kapcsolatban, hogy beazonosíthatatlan személy hívogatja telefonon az állampolgárokat pénzügyi szolgáltatásokat kínálva, a telefonáló pedig nem hajlandó elárulni, honnan szerezte meg a hívott fél telefonszámát. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen cég megbízásából telefonálnak, gyakran hamis, nem létező cégnevet mondanak a telefonban. Ez adatkezelési szempontból egyértelműen szabálytalan, és legalábbis gyanús, hogy valaki esetleg engedély nélkül végez pénzügyi tevékenységet – a jegybank ennek ellenére mégsem reagál érdemben ilyen bejelentésre. Szintén mellőzte a NAIH a vizsgálat megindítását, annak ellenére, hogy minden releváns információ a birtokába került az esettel kapcsolatban. Mégis csak egy általános tájékoztatóra futotta válaszlevelükben.

A leírtak alapján nem lehet tudni, hogy ki követ el szabályszegést, mégis ki a frászt kéne bírságolnia az MNB-nek? Ennyi alapján azt se lehet tudni, hogy nem simán scammer van a vonal másik végén. Ha nem scammer, akkor viszont legkésőbb az szerződéskötés pillanatában (mert ugye valamit csak el akar adni a hívó fél) kiderül, hogy ki a hunyó, kit kell felnyomni a felügyeletnél.

Bár ez az eset meghaladja a jelen cikk kereteit, de előfordult olyan is, amikor az egyik bank megterhelte az ügyfélszámlát, és többszöri kifejezett kérés ellenére sem mutatott semmilyen bizonyítékot az ügyfélnek arra vonatkozóan, hogy ezt mire alapozza, miközben az adatkezelési és más szabályok alapján erre köteles lett volna. Az sem győzte meg a bankot – pontosabban a tulajdonában lévő faktorcéget –, hogy erre később bírósági végzés kötelezte (erről az ügyről részletesen egy másik alkalommal).

Arra alapozza, kedves Kovács doktor, hogy szar a bank rendszere vagy mellényúlt egy ügyintéző. Hogy ennek mi köze az adatvédelmi szabályozáshoz, azt meg nem teccett kifejteni, csak a hangulatkeltés megy.

Olyan akkurátusan figyelnek erre az érintett bankok és/vagy a NAIH (?), hogy a határozatban nemhogy a cégnév nem szerepel, de még azok az adatok sem, amelyekből ki lehetne következtetni, hogy melyik bankról szól az adott végzés.

Ez mondjuk tényleg tré. Az összes pénzügyi szolgáltatót érintő szankcionálás nyilvános szokott lenni, ilyenkor izzad is az érintett intézmény píárosa, hogy hogyan mosakodja ki a céget a szégyenből. És ez így is lenne helyes.

Előfordult olyan eset, amikor a bank indokolás nélkül utasított el hitelfolyamodványt, és az ügyfél kérése ellenére sem közölte a hitelbírálat szempontjait, az egyes vizsgálati szempontok eredményeit. Végső soron az elutasítás indokairól a hitelért folyamodó semmilyen információt nem kapott, mert egy rendelet szerint a bank ezt nem köteles közölni – így téve kivételt a GDPR személyes adatokhoz való hozzáférési szabálya alól. Ennek eredményeképp a kölcsönért folyamodó nem tudja, hogy mit kellene másképp tennie ahhoz, hogy kölcsönt kaphasson, miközben jövedelme bőségesen megfelel az általa felvenni kívánt kölcsönhöz.

Drága doktor Kovács. A GDPR az ügyfél adatainak kezeléséről szól. Ennek keretében meg lehet ismerni, hogy pl. a hitelbírálathoz adatok milyen körét használják fel. Hogy pontosan milyen szempontrendszer alapján döntenek, az meg a hitelnyújtó magánügye. Ha akarják, kiteregetik vagy utalnak rá, ha nem akarják, akkor üzleti titokként kezelik. De ennek megint semmi köze az adatvédelemhez.