#mariahilfer

Ma délelőtt, ahogy terveztem, elmentem futni. Előre összeállítottam egy útvonalat, amit többé-kevésbé sikerült is tartani. Végül még hosszabb is lett, de hát az sosem baj. Nem számítottam különösebben nagy teljesítményre, tekintve, hogy kb fél éve nem futottam, de nem is ez most a lényeg, hanem maga a város. Ha elfáradtam, tempósan sétáltam és nézelődtem, hallgatóztam. Néha megálltam lőni 1-2 képet, főleg, amikor megállított a piros lámpa - ebből sajnos sok volt, legközelebb ügyesebben tervezem az útvonalat. Igazam volt tegnap, mikor úgy tippeltem, hogy csak a hétvége miatt langyos a forgalom, hát ma nagyon erős volt! Sokat dudálnak az autók, nagy svunggal közlekednek, aztán lehet, hogy csak elszoktam a nagyvárosi élettől és ez egyébként teljesen normális. Mindenesetre legközelebb valami zöldebb területre megyek, nem egyik parkból a másikba futok át.

Előzetes útiterv

A Természettudományi Múzeum a Volksgartenből

Volkstheater

Egy úgynevezett foglaltház az MQ mögött

Az MQ hátsó kijárata a centrum felé

Lois Weinberger: I weed YOU weed, 2013

Futás után nekiálltam összeállítani a portfóliómat, amit már azelőtt kellett volna, hogy kijöttem, csak valahogy nem volt rá időm. Egészen jól haladtam vele, bár sajnos nem sikerült végeznem, remélem holnap már végre készen lesz, majd akkor megmutatom. Ez ahhoz kell, hogy az adatlapjaimon (itt és itt) legyen egy link, ahol elérhetőek az adataim, a munkáim, gyakorlatilag egy online önéletrajz. A kutatásommal kapcsolatban kell még írnom pár embernek, hogy segítsenek (erről majd később még mesélek) nekik már mindenképpen szeretném elküldeni a linket. Munka közben egy osztrák rádióadót hallgattam napközben. Egy ideig nagyon tetszett, még helyi slágereket is játszanak, és egyre jobban értem a szövegelést is, viszont ha még egyszer meghallom Adam Levintól ezt a számot, falnak megyek, az tuti...

Délután 2-re volt megbeszélve Birgittel, hogy eljön ide a stúdióba és elhozza az ösztöndíjam, valamint az MQ21 kártyámat. Ő a gyakornok, akivel levelezek már hetek óta mindenféle gyakorlati dologgal kapcsolatban (mikor érkezem, melyik az én lakásom, mi a házirend, jelszó az internethez, stb). Pontban 2-kor meg is érkezett, jól meglepődtem, egy huszonéves lányra számítottam, erre megjelent egy negyvenes nőci. Később elmesélte, hogy 20 évig a bankszakmában dolgozott, de boldogtalan volt, ezért kilépett és elvégzett egy művészeti menedzser(!!) szakot, és gyakornokoskodik éppen. Nagyon örül, hogy váltott, most sokkal boldogabb. Elképesztő!!

Hozott nekem egy szépséges szatyrot tele mindenféle jósággal. Kaptam 2 térképet, egy csomó programfüzetet, az MQ21 kiadványaiból is hármat, amikben felsorolják az összes művészt és kutatót, akik itt jártak 2002 óta, négyéves ciklusokban, 3 szép könyvben. Itt kezdtem rájönni, mekkora szó, hogy itt lehetek, hiszen jövőre már egy olyan könyvet kapnak majd a többiek, amiben én is benne leszek, yaay!

MQ21 welcome csomag

Miután megbizonyosodott róla, hogy minden rendben a lakásban, átmentünk az irodára aláírni a dolgokat, megkaptam a kártyám is, amivel minden MQ21-es múzeumba ingyen mehetek be, és minden kávézóban és étteremben, ami az épülethez tartozik kapok 5-10-15% kedvezményt. Alig várom, hogy használjam végre!

Gyors ebédet követően nyakamba vettem a várost. Úgy terveztem, hogy felpattanok a csudijó bicajok egyikére, de sajnos, mint kiderült, annak ellenére, hogy nem kerül semmibe, azért annyi pénznek kell lennie a kártyámon, ami a biztosítékot adja (21 euró), ezért nem tudtam használni. (Azt hittem, más rendszerrel teszik rá ezt a foglalást, de nem gond, majd a Kedves megoldja nekem a héten, mivel én itt kint nyilván nem tudok a magyar bankomba befizetni, csak nagyon macerásan.) Bicaj híján maradt a séta, amivel nem is volt gond, nagyon szépen sütött megint a nap - eddig alig használtam a bérletem. Rögtön be is tértem ezzel a lendülettel egy Klimt-shopba, ahol mindent, de tényleg minden árulnak Klimt-festmények repróival díszítve, amit csak el tudunk képzelni. Szerettem volna venni valamit, de pofátlanul drágák - mondjuk nem is értem, mit vártam - úgyhogy rövid nézelődés után továbbálltam. Pár sarokkal később felpattantam a metróra az Operánál és meg sem álltam a Donauinselig - más néven a Duna-szigetig!

Donauinsel a hídról - egyik oldal

Nagyon helyes környék, mintha a Margitszigetet látnám, csak kevésbé forgalmas, és persze keskenyebb. Furcsa, hogy itt a két oldal nem olyan szervesen kapcsolódik, mint Budapesten. A metró a híd közepén állt meg, mindkét oldalon van a gyalogos és kerékpáros forgalom számára fenntartott járda és csak efelett mennek az autók. Átsétáltam először az egyik, majd a másik oldalra, éppen ment le a nap, gyönyörű volt. A hidat Reichsbrückének hívják, a 2. (Leopoldstadt) és a 22. (Donaustadt) kerületet köti össze; eléggé remeg, amikor éppen átmegy rajta a metró, ez kicsit félelmetes volt. Szeretnék majd ide is eljönni futni, sok sportolót láttam most is.

Megálló a hídon

Park a Duna túloldalán

Irodaépület a túlsó parton

A Donauinsel a hídról - másik oldal

Bicikliút egyébként mindenhol van leválasztva a járdától, tágas, nem nyomorognak miatta a gyalogosok, szuper megoldások vannak. Sokan elegánsabb munkaruhában is kerekeznek. :)

Titkos üzenet, száll a széllel....

A híd Leopoldstadt felőli végén, tehát ahonnan érkeztem, egy szép téren áll egy hatalmas templom, amit már séta közben kiszúrtam. A teret Mexiko Platz-nak hívják, mert Mexikó volt az egyetlen ország, amelyik anno 1938-ban, az Anschluss idején kiállt amellett, hogy Ausztriát ne csatolják a náci Németországhoz.

Az Assisi Szent Ferenc templomot 1913-ban szentelték fel, 1989 és 1911 között épült, Mexikokirchének is szokták hívni, és I. Ferenc József uralkodásának ötvenedik évfordulója alkalmából állították. Sajnos már éppen lemenőben volt a nap, úgyhogy nem sikerültek túl jól a képeim, de itt vannak szépek; majd egyszer világosban is megnézem futás után.

Bóklásztam még egy kicsit a belvárosban, ugyanott szálltam le a metróról, ahonnan odafelé indultam, de most másik útvonalon jöttem vissza. Felsétáltam a Mariahilfer Straßén, és nagy-nagy örömömre felfedeztem, hogy van egy Lidl nem messze a lakástól, gyorsan vettem is pár dolgot. Csak itthon jöttem rá, amikor nézegettem a képeket, hogy mi volt olyan fura - nagyon világos a város naplemente után! Ez biztos furcsán hangzik, de Dunaújvárosban olyan sötétek az utcák, itt pedig fényárban úszik minden, szinte hívogat, nagyon élvezem!

Az Opera

Átjáró az MQ-ban

Esti fények - már nagyon készülnek a csütörtökre, akkor lesz a téli szezon megnyitója