Hullámok
Felkészülni az ismeretlenre, tudni a sorsod néhány momentumát, hogy mi vár rád. Ki dönti el, mi a jobb? Csak várni, van az az állapot, amikor úgy sem tudsz mást tenni, mint ezt elfogadni, és akkor talán meg is könnyebbül az ember. Helyet kap, hogy felkészüljön valami újra.
Körübelül egy éve annak, hogy bekerültem ebbe a forgatagba… bizottság. várólista. állandó kórházi kezelés. nehézségek. reménytelenség. elengedés. riasztás. ijedtség. megnyugvás. kiadós alvás. kábulat. kialvatlanság. rémület. hiány. aggodalom. MOZGÁS. próbálkozás. megszokás. szabályok. IGYEKEZET. Sok szó, mely nem elég összefoglalni, mindazt, amibe belekóstoltam.
Az emberek sokszor elfogynak, ettől még senki sem adja fel a harcot, és nem tekintünk negatívan a világra, egyszerűen csak néhány pillanatig hagyjuk, hogy minden elmenjen mellettünk, anélkül, hogy jelentőséget adnánk nekik. Nehéz lenne tagadni, hogy sokszor egy szabad, nem tevékeny pillanat, nem felelne meg egy pszichológiai hadviselésnek. Előfordul, hogy türelmetlenek leszünk, de talán ez nem is csoda. fél életed alatt készülsz valamire, majd megtörténik, és kezd valósággá válni, hogy talán most már tényleg nemsokára „normálisan” pöröghet az életed. Lassan jöhet egy monoton munkanap, spontán programtervezések, váratlan időtöltések, bevásárlások, kirándulások.
Nem is érezzük a társadalom befolyását, amíg nem éljük meg a hiányát. Hiányoznak a nagy családi összejövetelek, a sznob kávézásokkal töltött barátnős shoppingolások, egy üveg bor melletti baráti összejövetelek, az izgulós első randik, az idegenként eltűnés egy ismeretlen tömegben. hatalmas ereje van szeretteinknek, és még talán az ismeretleneknek is. szerencsés vagyok, sokan megértenek, nem vagyok egyedül, még akkor is, ha ahogy Gréta mondja, sokat vagyunk egyedül, magunkkal. Így a bármilyen hangulatú gondolatomnak a vége mindig a törekvés, a hála. És ez akkor csak megerősödött, amikor a fájdalmas percekben félrenéztem a szomszéd ágyra, és Gréta mindig visszamosolygott rám, a legelső transzplantált pillanattól kezdve! Nincsenek kérdések, nem szeretném a sikert, AKAROM!
Waves
Getting ready for the unknown, knowing some moments of your fate, what’s coming. Who decides what’s better? Waiting, there’s that point when you do not have a choice but to accept and then one’s mind may ease up a little. It liberates some space for getting ready for something new.
Humans often fade, but that is no reason for giving up the fight and we do not look at the world in a negative way. For some moments we just simply let everything get us by without giving thoughts to it. It would be hard to deny that sometimes a vacant, inactive minute would not comport with a psychological warfare. It happens that we become impatient but this may not be surprising. Half of your life you’re preparing for something and then it happens and it starts to feel real that hopefully in a little while your life could go on ’normally’.
Slowly, you crave for a monoton workday, the spontaneous planning, unexpected times together, shoppings, outings. We do not even feel the impact of society until we experience its absence. I miss the family get-togethers, the snobbish shoppings with my girls sipping coffee, talks with friends accompanied with a glass of wine, the jittering first dates, disappearing in a crowd as a stranger. Our loved ones have a great power, and even people who we do not even know. I am extremely lucky, many people understand me. I’m not alone, even when, as Gréta used to say, we are often on our own, with ourselves. So aspiration and gratitude are always the end of my whatever-moodish thoughts, since I looked over in the painful moments and Gréta always smiled back at me, since the first transplanted minute! No questions asked, I don’t just want success, I CRAVE FOR IT!
/evi
