#lukrecia

Mikor felköltöztem akkor is voltak barátaim itt BP-n, meg azóta szereztem egy rakás ismerőst, de a szociális életem szarabb így is, mint bármikor Szegeden. Persze az itteni barátaim alapból családosak, meg baromi távol laknak városon belül meg ilyenek, baromi nehéz összerántani őket, meg megszokták velem nem kell számolni ha valamit szerveznek amíg szegedi voltam így gyakorlatilag irl alig érintkezünk, szemben a szegedi közösségemmel ahol ez mindmáig sokkal könnyebben megy és még most is írnak mikor leszek a városban, hogy találkozzunk.

A legutóbbi szegedi stintem '19 októbertől 21 áprilisig tartott, gyakorlatilag nagyrészt a mindenféle lezárásos meg korlátozásos koronás éveket, és basszus akkor nem éreztem magányosnak magam, hiába volt a párkeresésem akkoriban is egy nettó béna szar (igaz legalább minimális siker legalább volt, de azok se vezettek sehova) Itt a nagy faluközpontban meg elképesztően magányosnak érzem magam sokszor. Fogalmam sincs mi lenne velem anélkűl a mérhetetlen önzetlen szeretet nélkül, amit Lukréciától meg a másik kettőtől is kapok. Hatalmasat jelent, hogy ha hazaérek legalább érzem valakinek hiányoztam, valakinek fontos vagyok. Sajnos nem túlzok mikor azt mondom, több mint 3 éve nem éreztem ezt senkin rajta kívül.

Na mind1 csak jól esik leirni a gondolataimat, meg érzéseimet, ki is kapcsoltam a reblog lehetőségét