#kepmasvallomas

Tudod jár még nekünk egy igazi befejezés.

Oroszlánként tekintettem rád

Egy igazi fenséges királyként,

De rá kellett jönnöm, hogy még az utcán rohanó patkány sem lehetsz,

Bőrödbe vésve viseled emlékeimet,

Minden porcikádat átjárta édes fájdalmam.

Egy hete mikor a sulim lépcsőjén lesétáltam és mély kék, ugyan kérlek halvány szürke szempárral találtam szembe magam,

Akkor nyugtáztam magamba, hogy egy élő hulla vagy.

Észre sem vettelek amíg nem figyelmeztettek, hogy ott vagy,

Oldalra néztem és te egyenesen a szemembe néztél, majd végig mértél,

Túl jól ismertem azt a féloldalas mosolyt, bejött a látvány,

Integettél nekem, de én csak biccentettem.

Mennyire véletlen, hogy ugyanakkor vagyunk ugyan ott?

Mennyire fura, hogy engem kérdezgetnek mi van veled.

Nem szégyelled magad, hogy mindenkitől rólam kérdezel de egyetlen egyszer sem tudsz a szemembe nézni?

Mézédes ajkaidról is

Keserű hazugságok cseppentek

Lángoló ajkaimra

Kötéltáncot folytatsz idegeimen,