Ăn Ă©s Ăn Ă©s Ć
Olyan rĂ©gen Ărtam ide... Olyan gyorsan telik az idĆ Ă©s az esemĂ©nyek Ășgy pörögnek, hogy csak kapkodom a fejem... Rengeteg dolog törtĂ©nt velem ami sokmindenre rĂĄĂ©bresztett...
A legnagyobb mĂ©lypontomat Ă©ltem ĂĄt... Eljutottam arra a mĂ©lysĂ©gbe sajĂĄt börtönömben, hogy elfogadtam ennyi volt. Sosem szabadulok ki innen... SajĂĄt magam örök börtöne leszek...Â
Ăs a legnagyobb sötĂ©tsĂ©gben, a remĂ©ny elvesztĂ©se utĂĄn jött Ć... FeltĂ©pte a rĂĄcsokat Ă©s kihĂșzott a mĂ©lybĆl...Â
KĂ©t kĂ©zzel ragadta meg a kezemet Ă©s mikor felnĂ©ztem meglĂĄttam Ćt...
Azt a szempĂĄrt amibe szerelmes lettem... Azt a szempĂĄrt amik olyan melegsĂ©get ĂĄrasztanak felĂ©m amit mĂ©g sosem Ă©reztem...Â
Azt a mosolyt ami a legroszabb napokon is mosolyt csal az arcomra... Azt a mosolyt ami a leghidegebb napokon is melegsĂ©get hoz...Â
Megfogta a kezem Ă©s kihĂșzott a sötĂ©tbĆl... Ătölelt, szorosan magĂĄhz hĂșzott Ă©s Ă©n biztonsĂĄgban Ă©reztem magam... Ăletemben elĆször Ă©reztem, hogy haza Ă©rtem... Ć az otthonom... Ć az Ă©letem...Â
