#tisztelet

B.R.

Facebook: Titkos bibliotéka

Azon gondolkodtam, hogy a szakítások okát is próbáljuk utólag racionalizálni (még simán tarthat a kapcsolat, amikor már tudjuk, hogy mi már kiszálltunk belőle és csak a pillanat kell, hogy ki is mondjuk). Minden hiba amit a másikban keresünk, bár lehet valós, de tök felesleges tevékenység. Nem azok az okok. Azok az indokok.

Valószínűleg azért nem tudtuk a másik embert tisztelni és szeretni, mert egyszerűen nem éreztük jól magunkat a kapcsolatban és magunkat nem tudtuk tisztelni és szeretni amiért benne vagyunk a kapcsolatban. (ilyen állapotban se kedvesség, se szex, se érdemi kommunikáció, se minőségi idő, semmi nincs :( ) Megfelelő ember mellett vagy? Csak tedd fel a kérdést, hogy szereted-e magad annak/olyannak, aki/amilyen most vagy. Ha igen, akkor rendben van a dolog. Ha nem, akkor az, ami miért nem, az az út vezet a teljes szenvedésig (hacsak nem oldja meg az ember közösen) és a kapcsolat szenvedésekkel teli haláláig.

Persze, a fejemben többnyire átlagosan szar meg átlagosan jó kapcsolatok vannak, a szélsőségek rengeteg egyediséget tartalmaznak. A masszív bántalmazó kapcsolatok pl olyan szinten tudják torzítani a személyiséget, hogy az ember képes elhinni, hogy szerethető tulajdonság saját magában az, hogy egyáltalán képes túlélni.

Önzők vagyunk, mind. :) Nem kell mellébeszélni, csak elismerni. :) Ez nem baj. Csak a belátása segít, hogy meglássuk a másik önzése mögött a boldogtalanságot. Valami keveset ő is szeretne. Mert nem boldog abban amiben van. (ő se.) Nagyon nagy bölcsesség kell ahhoz, hogy a saját problémánkat úgy oldjuk meg, hogy felismerjük azt, hogy a problémánk forrása nem a másik ember cselekedete, hanem a másik ember saját problémája. És az is, hogy ennek a problémának (a másik emberé) a megoldására van-e hatalmunk, van-e ráhatásunk, tudjuk-e gyógyítani. Nagyon sokszor nem. :( És nagyon sokszor nem is dolgunk. Az semmiképpen sem a dolgunk, hogy azért maradjunk egy szar kapcsolatban tök boldogtalanul mert megértőek vagyunk a másik megoldatlan problémáival szemben. Néha pedig van ráhatásunk. Aki nem érzi szeretve magát (bármit is jelent ez neki, figyelmet vagy épp a szabadságot, gyengédséget vagy motiváltságot) annak hiába mondjuk, hogy miért gondolja rosszul a dolgokat, miért nem érzi elégnek azt ami van, egyszerűen csak oda kéne adni neki. Elfogadni, hogy nem kap belőle eleget. Szerintem minden problémának van egy érzelmi kulcsa, amit a másikra való valós odafigyeléssel tudunk meglátni. Ha érdekel minket a dolog, és nem csak egy látszatban túlélünk, hogy majd holnap foglalkozunk vele, vagy három nap múlva, amikorra lehetőleg mindenki lehiggadt és a probléma önmagát kioltja.