#hunpost

Hiszen ő mindég itt volt nekem mikor valaki fájdalmat okozott.

Ady Endre: A harmadik emeletre

Szobám: a harmadik emelet

S aki szeret,

Gondolja meg, mert hosszu az út,

Mert rossz, hazug,

Aki tagad.

Drágám, te ne erőltesd magad:

Az áldozat

Sokkal több, mint három emelet

S hogyha veled

Találkozom:

Én az egész valómat hozom

S nem átkozom,

Aki csupán félig jön ide,

Mert nincs hite:

Egy beteg és szánalmas Világ!

Ahol a fiúk többet nyavalyognak mint a lányok,arról nem is beszélve hogy némelyiken több a smink mint a nőkön.

Egy undorító generáció undorító lakhelye!

Gáz vagy,érted?!

Ahol egy fiú flegmázik egy lánnyal,majd sír a szája,hogy egy normális lány sincs,mindezt azért,mert manapság a megcsalás és a bunkóság a szexi...

Hányingerem van tőled!

Egy fiú nincs manapság aki ne füstölögne mint a gyárkémény,inna mint a gödény,vagy esetleg ne szívna mint friss munkás a targoncán...

És ez mind a TE hibád!

Hogy miért?

Mert a 2018-erről szól...

Remélem 2019-től a férfinak csúfolt kisfiúk is menstruálni fognak,hogy legyen okuk siránkozni.

Klisék és közhelyek zöme, amelyekkel egymást gyötörtük ,a hittel, hogy ez nem múlik el,

ez valami igazi.

A hosszú és fájdalmas utazás alatt, amíg eljutottam a felismerésig,

miszerint nem, ő sem más, és hogy boldogságom kulcsa nem ezekben a szemekben,

nem ebben a zenétől elborult lélekben rejlik boldog is voltam, szóval végülis megérte..

Már ahogy aludt éreztem, hogy álmaiban messzire utazik tőlem, és amint felkelt szemeiben

láttam a kionthatatlan vágyat az új felé. Álmodozó, kiismerhetetlen, rémisztő, furcsa volt ő,

olyan ember, akit nem mindenki tudta hogy szeressen.

Torokszorító sóhajtásaink, az összes elszalasztott csend most folyik ki az óceán felé üvegszemeimből.

Eszembe jut pár szép emlék is, amin tulajdonképpen egész jól szórakoznék most én is, ha nem lett

volna muszáj folyton beledöglenem.

Napról napra jöttek a ködös szavak, a méla esték, végtelen lehetőségek amelyek

indáztak körülöttünk majd egy másodperc töredéke alatt a légüres térbe torkollott mind.

Úgy gondolod, az élet merő szemfényvesztés, és a nők játékok, azonban a bennem égő lámpát,

amit felkapcsoltál,már nem bírod eloltani.

Így álltam be én is sorba,

vakon,

hittel,

és reménnyel,