#gulnus

The consort

Emetullah Rabia Gülnüş matured into a beautiful young woman, making her perfectly suited to entertain the sultan. Emetullah is one of the few sultanas whose appearance is known in considerable detail. One of the ambassadors had the opportunity to see one of Emetullah's clothes and belts, on the basis of which he thought the Sultana was a taller-than-average but graceful. The same ambassador heard from his informant that the Sultana had fine skin and blue eyes. Other descriptions said she had black curly hair. Towards the end of her life, Emetullah was reportedly more plump than slender.

It is not known exactly when Mehmed started receiving concubines and when Emetullah became his favorite. Mehmed's first child, a girl, was born in 1660. According to circumstantial evidence, this girl, Hatice, was the first child of Emetullah Rabia Gülnüş. Based on this, we can assume that Emetullah became Mehmed’s partner in the late 1650s. However, their relationship had not really deepened at this point, as Mehmed spent the next period away from his harem, traveling a lot.

Shortly afterwards, the Sultan moved his entire court to Edirne, making it the de facto capital of the Empire. It was a perfect timing that his firstborn son, Mustafa, was born here in 1664. Mehmed was so happy for the birth of his son that he piled up the child’s mother, Emetullah Rabia Gülnüş, with amazing gifts and never left the woman alone from then on. He took her with him on his hunts and even on his campaigns. Together they had at least two more children, Ahmed (later Ahmed III) in 1673 and Fatma Emetullah in 1675. In addition to the four children mentioned above, Mehmed certainly had other children (Ayşe, Bayezid, Ümmügülsüm, Süleyman). The identity of their mother is unknown, it could have been Emetullah Rabia Gülnüş, but even other concubines.

As the Sultan’s favourit concubine, the mother of his children, Emetullah, was the second highest-ranking woman in the harem. Her relationship with the first woman of the harem is controversial. Some say Emetullah was an evil, violent woman who regularly confronted her mother-in-law, Mehmed’s mother, Turhan Hatice Valide Sultan. However, there is no evidence to that effect, in fact! Emetullah and Turhan certainly worked together periodically to achieve their political goals. In 1682, Grand Vizier Merzifonlu Kara Mustafa Pasha began to anger Turhan more and more, as he tried to make her political influence impossible. We don’t know what motivation Gülnüş was for, but she helped Turhan remove the pasha. Eventually, unfortunately, Turhan died before the pasha was deposed. Either way, this collaboration makes it unlikely that the relationship between Emetullah and Turhan would have been bad. In addition, Emetullah had a good relationship with Turhan’s eunuch, Yusuf Agha, which would also not have been possible if the two women did not like and respect each other.

Many blame Emetullah’s ambitions for the supposedly fragile relationship. Legend has it that Mehmed’s beloved, Emetullah Rabia Gülnüş, tried to persuade him to execute his half-brothers and make their own sons his heir instead. However, knowing the infinitely close relationship between Mehmed and his sons, we cannot rule out that Mehmed himself wanted to change the inheritance. Whoever was its inventor, no one supported the idea, not the people, not the pashas and not even Mehmed’s mother, Turhan. Turhan, to protect Prince Suleiman and Ahmed from death and his son from fall, always kept her two foster sons with her. If Turhan traveled, she took them with her so that Mehmed would not execute them in her absence.

Sultana on the campaigns

After the birth of Mustafa, the sultan did not want to go anywhere without Emetullah and his son. From then on, Emetullah accompanied her sweetheart everywhere, hence her nickname became, the "itinerant sultana". The first such campaign took place in 1672, when Mehmed took the whole harem of his, his mother, his Haseki, and his sisters to Polish territory. From this trip we are left with a description of an incident in which Emetullah’s silver carriage was stuck in the mud due to bad weather on the way to the Babadag camp. The sultan could not wait for hours for the carriage to be released, so Fazıl Ahmed Pasha, the Grand Vizier, was left with his men to help the Sultana. On August 28, 1672, Kamianets-Podilskyi fell and became the property of the Ottomans. Mosque were formed from all the churches in the city, one of which was named in honor of Gülnüş. With this she became the first and only Haseki Sultan to enjoy such a privilege.

They spent a few months near the front and then returned to Edirne. However, the agreement was crossed by the Polish, so in 1673 Mehmed was forced to return to the front and took his sweetheart with him again. This is particularly noteworthy and not just because the sultans had not taken their wives on the battlefield for centuries, but because Emetullah Rabia Gülnüş was already heavily pregnant with her second son. The baby was finally born during the campaign on 31 December 1673 at Hacıoglupazarı in present-day Bulgaria. This was the only time an Ottoman prince was born near the battlefield, away from the security of the capital or the provinces. The fact is, however, that this camp was also very far from the real war.

After the success of the Polish campaign, the Sultan retreated to Edirne, where in 1675 he organized a huge ceremony in which his two sons, Mustafa and Ahmed, were circumcised and his eldest daughter, Hatice, was married off. Mehmed's appearance was reported at the event, but many praised the princes and Emetullah Rabia Gülnüş, who attended the ceremony as well. According to one agha present, the Sultana was a beautiful woman with chesnut hair. It is questionable, of course, to what extent we can believe such descriptions, since her hair was certainly covered with a veil, even if she was present. Then in 1676 Mehmed embarked on another campaign - again, of course, with his sweetheart on his side - this time to match the Russians. The aim of the campaign was to rule over today's Ukrainian - then Polish - territories. Finally, in 1681, the campaign ended with an agreement.

The first woman in the harem and the fall

Whatever the relationship between Turhan and Emetullah was, with the death of Turhan in 1683, the road to the top of the harem opened up before Emetullah. Although her large-scale construction projects, as a Haseki, began during Turhan’s life, her political career could have really gained momentum only without Turhan. There is a known case, for example, in which one of Mustafa's teachers, Feyzullah Efendi, who was very close to Emetulla committed a mistake and was faced with severe punishment. Eventually, Emetullah intervened and saved the man's life.

However, Emetullah could not enjoy the control of the harem for long. The 1680s were about a series of tragedies. The enemies of the Ottoman Empire clashed in turn and squeezed the Ottomans more and more out of European territories. This caused general dissatisfaction, and then over time, chaos, executions, financial problems spread throughout the empire, more and more rebellions set in, and even natural disasters plagued the empire. Turhan's death was practically sealed the end of Mehmed IV also. He became increasingly unpopular, and suffered the final blow in 1687. After the tragic outcome of the second battle of Mohács, Mehmed was dethroned and his younger brother, Suleiman, was put to the throne, as Suleiman II. This meant Emetullah's move to the Old Palace.

Not only did Emetullah face the loss of her power and exile, but she was separated from her beloved. A member of Mehmed’s harem, the poet Afife Kadin, at this time composed one of her poems about Gülnüş. According to the verse, Gülnüş sobbed and shouted as long as her lungs could hold, while her loved one was torn away from her and locked up. While Mehmed sobbed quietly in the kafes, his beloved cried across the wall. In another verse of hers, Afife writes, "Tell Gülnüş to wear black / to suffer in pain / While Sultan Mehmed weeps in Şimşirlik" We do not know if Emetullah and Mehmed may have met until Mehmed's death in 1693.

Back to the top

Due to Süleyman II's ill condition, followed by the old Ahmed II, Emetullah did not have to linger in the Old Palace for long. In 1695, barely 8 years after her retirement, Emetullah was able to return as Valide Sultan. Ahmed II died in Edirne and Mustafa II took his place as Sultan. Emetullah was then in the Old Palace in Istanbul, so thats where she received the news. As part of a huge ceremony, Emetullah went from the Old Palace to Topkapi Palace and from there to Edirne. On the way to Edirne, several bridges had to be renovated before the Valide Sultan's arrival. The costs of the bridge-renovations  were recorded in the registers as Ahmed II's funeral expenses. Arriving in Edirne, her son welcomed the new Valide Sultan.

In the following years Edirne remained the de facto capital of the Empire. The sultan spent only a short period of time in Istanbul with his court, and then they were not resided in Topkapi Palace either, but preferred other palaces. Mustafa and Emetullah quickly gathered their trustworthy men around them and began to rule according to their own tastes. Thus, for example, the Feyzullah Efendi who had previously been rescued from execution by Emetullah, became the Seyhülislam. During Mustafa's reign, Emetullah built an unprecedented power for herself, her all-intertwined political influence was huge and also her son openly discussed state affairs with her. In addition, Emetullah regularly showed up among the people, leaving the harem, visiting her daughters or foundations. She lived a fairly free life. So much that at certain events she stood right next to her son, veiled but not hiding. At other times, she welcomed Seyhülislam, Grand Vizier, or other influential statesmen openly or were present at parades in Eyüb.

Emetullah’s tremendous influence over her son, the rampant corruption among statesmen, and the neglect of Istanbul all provoked the displeasure of the people. In 1703 a huge revolt broke out in the capital, but it quickly reached Edirne as well. Emetullah provided good advice to her son, trying to quickly replace any statesman who might have harmed them, but it was too late. During the rebellion Mustafa II was dethroned. The rebels refused to ascend Mustafa's younger brother, Ahmed, as he was also the son of Emetullah. They wanted to replace Mustafa II with the 11-years-old Şehzade Ibrahim, the son of Ahmed II and his Haseki, Rabia Sultan . The ulema, however, rejected this based on the boy's age, and as a polite gesture a letter was written to Emetullah asking for permission to dethrone Mustafa and replace him with Ahmed III. Although she had no real say, Emetullah responded in agreement:"All of you have requested in concord and unanimity that my majestic son Sultan Ahmed be seated on the imperial throne and that my other son Sultan Mustafa be deposed. Your petition has been complied with."

However, the dethronement of Mustafa was far from enough for the rebels. Gülnüş was demanded to leave Edirne or Topkapi Palace and retire to the Old Palace. Emetullah did indeed remain there until the circumstances calmed down enough for her to return. Perhaps she did not even regret her retreat, for Mustafa, her firstborn son, died in December 1703 of natural causes.

Shadow Valide

The pashas tried to keep Gülnüş away from her son and from state affairs because they feared a revenge from Emetullah on Mustafa's dethronement and subsequent death. They feared they would face a revenge campaign like the pashas who in 1648 dethroned and executed the son of Kösem Sultan, Ibrahim I. In the meantime, however, it turned out that Gülnüş did not even think of revenge. She learned from her previous mistakes and from the end of the Kösem Sultan, so she was much more careful and respectful with the pashas from then on than before. There were rewards for this.

One of Ahmed III’s first steps was to take the imperial court back to Istanbul, so Edirne ceased to be the de facto capital. To increase the sultan’s popularity among the people of Istanbul, plenty of public events were organized, such as archery competitions. Of course Gülnüş tried to help her second son, Ahmed III, but she did it all from the background. However, her participation in political life is by no means conditional. Several letters have survived, which she exchanged with the pashas during Ahmed III's reign. When one of the Grand Vizier tried to have a say in which eunuch Gülnüş would appoint to lead the harem, he quickly found himself without a position. So Emetullah Rabia Gülnüş did not give up politics at all, only she played it in a smarter and less spectacularly way.

Emetullah Rabia Gülnüş returned to the limelight once again. In 1709, during the war between the Russians and the Swedes, the Swedish king was captured and then found refuge in the Ottoman Empire. The king sought the help of the Ottomans to regain his throne. Emetullah, along with the second Vizier Damat Silahdar Ali Pasha, publicly stood by the king's request and tried to persuade Ahmed III to wage war against the Russians. The other members of the divan, such as the Grand Vizier, did not agree at all with Gülnüş's will, so a controversy ensued. Ahmed III finally, following the advice of his mother, went to war with the Russian Empire in 1711. The war ended with treaties.

Her death and legacy

Emetullah Rabia Gülnüş followed her son from Istanbul to Edirne in the summer of 1715 to welcome there the army of the Grand Vizier, who had successfully re-conquered Morea from the Venetians. Her health here deteriorated in a few months and whatever the best doctors of the empire tried Emetullah Rabia Gülnüş died on November 6, 1715, in Edirne. Funeral prayers were held in Edirne in the presence of the Sultan, Grand Vizier, Ulema, and all important statesmen, and then her body was taken back to Istanbul, where she was buried in her own tomb on November 9th. Her turbe is particularly interesting, as it is not covered like most dynastic tombs, but open to the sky. By the way, this was built according to Emetullah's own wishes. There are plenty of plants and water in the octagonal tomb, which was probably built like that to resemble the Garden of Eden.

During her life, Gülnüş managed several construction projects, during which mosques, soup kitchens, schools, fountains and a tomb were built. But she converted several former churches into mosques also, and others were named in his honor. She also had foundations in Üsküdar, Edirne, Chios, Mecca, Medina, Kastamonu and Menemen.

Emetullah Rabia Gülnüş was the last valide sultan during the period of the Sultanate of Women. Although there were still some Valide with exceptional influence after her, no one was able to gain an influence similar to her and her predecessors anymore. It was the death of Emetullah Rabia Gülnüş that eventually completely ended the period of the Sultanate of Women. True, she was not the last Haseki Sultan, because her brother-in-law Ahmed II had a Haseki, Rabia Sultan, but the woman had already died in 1712 before Emetullah. So with the death of Gülnüş, on November 6, 1715, the more than 180-years-long period of the Sultanate of Women ended. The Sultanate of Women was followed by the Tulip era, which was one of the most peaceful periods in the history of the empire, during which Westernization began.

Used sources: B. İ. Argıt - A Queen Mother and the Ottoman Imperial Harem: Rabia Gülnuş Emetullah Valide Sultan (1640-1715); M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları, Y.Öztuna - Devletler ve Hanedanlar, N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Özgüleş - The Women Who Built the Ottoman World: Female Patronage and the Architectural Legacy of Gülnuş Sultan; H. G. Majer - The Harem of Mustafa II (1695-1703); J. Dumas - Les perles de nacre du sultanat; A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire

*    *    *

Származása fiatalkora

Emetullah Rabia Gülnüş görög származású nő volt, akit minden bizonnyal a velencei-oszmán háború során fogtak el. A sors fintora, hogy a háború kirobbanása köthető volt IV. Mehmedhez, aki később Emetullah kedvese lett. I. Ibrahim 1645 nyarán hadat üzent Velencének és egy nagy török sereget küldött Krétára. A háború közvetlen oka az volt, hogy máltai kalózok fogtak el egy oszmán felségjelzésű hajót, mely több befolyásos személyt szállított. Köztük volt IV. Mehmed szoptatósdajkája és annak fia, akiket I. Ibrahim szultán nagyon szeretett. Olyannyira, hogy a szoptatósdajka fiával többet törődött, mint saját gyermekével, Mehmeddel. A háború évtizedeken keresztül zajlott, egészen 1669-ig, így pontosan nem meghatározható, hogy Emetullah mikor esett fogságba.

Emetullah egy bizonyos Deli Hüseyn Pasa ajándéka volt, aki a saját maga által ejtett krétai rabszolgákat vitte a szultáni palotába és a legjobbakat a szultán háremébe ajánlotta. Deli Hüseyn Pasa 1659-ben elhunyt, így Emetullah mindenképp ezen időpont előtt került a hárembe. Ez sajnos nem segít nekünk, ugyanis tekintve, hogy Emetullah 1660-ban már a szultán kedvence volt és ezt több éves oktatás kellett, hogy megelőzze, a legvalószínűbb, hogy 1654 előtt esett fogságba. Sokan adják meg az 1645-ös évet, mint fogságba esés, azonban ez szinte kizárt. Általában 5 év alatti gyerekeket nem fogtak el, velük több volt a baj, mint a haszon és nagy eséllyel haltak meg a hosszú és viszontagságos út során. Ha feltételezzük, hogy Emetullah nagyjából egy idős volt - vagy fiatalabb -, mint IV Mehmed (1642), legkorábban 1648-ban eshetett fogságba.

Az ágyas

Emetullah Rabia Gülnüş csodaszép fiatal nővé érett, így tökéletesen alkalmas lett a szultán szórakoztatására. Emetullah azon kevés szultána közé tartozik, akinek külsejét meglehetősen részletesen ismerjük. Az egyik követnek lehetősége volt látni Emetullah egyik ruháját és övét, mely alapján az átlagnál magasabb, de kecses nőnek gondolta a szultánát. Ugyanez a követ úgy hallotta informátorától, hogy a szultánának finom bőre és kék szeme van. Más leírások szerint fekete göndör haja volt. Élete vége felé Emetullah a beszámolók szerint inkább volt telt, mint karcsú.

Nem tudni pontosan, hogy Mehmed mikor kezdett ágyasokat fogadni és hogy Emetullah mikor vált a kedvencévé. Mehmed első gyermeke, egy kislány 1660-ban született. Közvetett bizonyítékok alapján ez a lány, Hatice, Emetullah Rabia Gülnüş első gyermeke volt. Ez alapján feltételezhetjük, hogy Emetullah a kései 1650-es években vált Mehmed partnerévé. Kapcsolatuk azonban ekkoriban még nem mélyült el igazán, hiszen Mehmed a következő időszakot a háremétől távol töltötte, sokat utazott.

A szultán nemsokkal később az egész udvartartását áthelyezte Edirnébe, ezzel gyakorlatilag mintegy de facto fővárossá tette meg az általa annyira kedvelt várost. Tökéletes időzítés volt, hogy elsőszülött fia, Musztafa itt látta meg a napvilágot 1664-ben. Mehmed annyira örült fia születésének, hogy elképesztő ajándékokkal halmozta el a gyermek anyját, Emetullah Rabia Gülnüşt és innentől kezdve sosem hagyta magára a nőt. Magával vitte a vadászataira, sőt hadjárataira is. Együtt még legalább két gyermekük született, Ahmed (későbbi III. Ahmed) 1673-ban és Fatma Emetullah 1675-ben. Mehmednek a fent említett négy gyermeken kívül bizonyosan voltak más gyermekei (Ayşe, Bayezid, Ümmügülsüm, Süleyman). Az ő anyjuk kiléte ismeretlen, lehetett Emetullah Rabia Gülnüş is, de akár más ágyasok is.

Mint a szultán kiemelt ágyasa, gyermekeinek anyja Emetullah a hárem második legmagasabb rangú asszonya volt. Viszonya a hárem első asszonyával ellentmondásos. Egyesek szerint Emetullah gonosz, erőszakos nő volt, aki rendszeresen szállt szembe anyósával, Mehmed édesanyjával, Turhan Hatice Valide szultánával. Azonban nincs erre utaló bizonyíték, sőt! Emetullah és Turhan időszakosan bizonyosan együttműködtek, hogy politikai céljaikat elérjék. 1682-ben Merzifonlu Kara Mustafa Pasa nagyvezír egyre jobban kezdte dühíteni Turhant, ugyanis próbálta ellehetetleníteni annak politikai befolyását. Azt nem tudjuk, hogy Gülnüş milyen motiváció miatt, de segített Turhannak a pasa eltávolításában. Végül sajnos Turhan előbb halt meg, minthogy a pasát lefokozták volna. Akárhogyan is, ez az együttműködés teszi valószínűtlenné, hogy Emetullah és Turhan közt rideg lett volna a kapcsolat. Mindemellett Emetullah jó viszonyt ápolt Turhan eunuchjával, Yusuf Agával, ami szintén nem lett volna lehetséges, ha a két nő nem kedveli és tiszteli egymást.

Sokan a feltételezett rideg kapcsolatért Emetullah ambícióit okolják. A legenda úgy tartja, hogy Mehmedet kedvese, Emetullah Rabia Gülnüş szultána igyekezett meggyőzni arról, hogy végeztesse ki elzárva tartott féltestvéreit és helyettük közös fiaikat tegye meg örökösének. Ismerve azonban a Mehmed és fiai közt fennálló végtelenül szoros viszonyt, nem zárhatjuk ki, hogy maga Mehmed kívánta megváltoztatni az öröklést. Akárki is volt a kifundálója, senki sem támogatta az ötletet, sem a nép, sem a pasák és Mehmed anyja, Turhan szultána sem. Turhan, hogy megóvja Szulejmán és Ahmed hercegeket a haláltól, fiát pedig a bukástól, mindig maga mellett tartotta két nevelt fiát. Ha Turhan utazott, magával vitte őket, nehogy távollétében Mehmed kivégeztesse őket.

Szultána a fronton

Musztafa születése után a szultán nem kívánt Emetullah és fia nélkül bárhová is menni. Innentől kezdve Emetullah mindenhová elkísérte kedvesét, innen ered beceneve, a "vándorló szultána" (itinerant sultan). Az első ilyen hadjáratra 1672-ben került sor, mikor Mehmed az egész háremét, anyját, Haszekijét, húgait is magával vitte a lengyel területekre. Erről az útról marad ránk egy esemény leírása, miszerint babadagi tábor felé vezető úton a rossz időjárási viszonyok miatt Emetullah ezüst fogata beragadt a sárba. A szultán nem várhatott órákat, amíg az elakadt kocsit kiszabadítják, így Fazıl Ahmed Pasa, a nagyvezír maradt hátra embereivel, hogy segítse a szultánát. 1672. augusztus 28-én Kamianets-Podilskyi elesett és az oszmánoké lett. A városban található összes templomból mecsetet alakítottak, melyek közül az egyiket Gülnüş tiszteletére nevetek el. Ezzel ő lett az első és egyetlen Haszeki szultána, aki ilyen kiváltságban részesülhetett.

Néhány hónapot töltöttek a front közelében, majd visszatértek Edirnébe. A megkötött egyezséget azonban a lengyelek keresztülhúzták, így 1673-ban Mehmed kénytelen volt visszatérni a frontra és magával vitte kedvesét is. Ez azért különösen említésre méltó, mert azontúl, hogy a szultánok évszázadok óta nem vitték harctérre asszonyaikat, Emetullah Rabia Gülnüş már előrehaladott terhes volt második fiával, akit végül a hadjáraton szült meg 1673. december 31-én Hacıoglupazarınál, a mai Bulgária területén. Ez a valaha volt egyetlen olyan eset, amikor egy oszmán herceg a hadszíntéren született meg, távol a főváros vagy a provinciák biztonságától. Tény azonban, hogy ez a tábor is igen távol volt a valódi fronttól.

A lengyel hadjárat sikere után a szultán Edirnébe vonult vissza, ahol 1675-ben hatalmas ünnepséget szervezett, melyen két fiát Musztafát és Ahmedet körülmetélték, legidősebb lányát Haticét pedig kiházasította. Az eseményen beszámoltak Mehmed külleméről, de sokan méltatták a herceget és Mehmed mellett az ünnepségen résztvevő Emetullah Rabia Gülnüşt is. Az egyik jelenlévő szerint a szultána gesztenyebarna hajú, gyönyörű nő volt. Kérdéses persze mennyire hihetünk az ilyen jellegű leírásoknak, hiszen haját egészen biztosan fátyol fedte, ha jelen volt is. 1676-ban aztán Mehmed újabb hadjáratra indult - természetesen ismét kedvesével az oldalán -, ezúttal az oroszokkal kívánt megmérkőzni. A hadjárat célja az mai ukrán - akkori lengyel - területek feletti uralom volt. Végül 1681-ben megállapodással zárult le a hadjárat.

A hárem első asszonya és a bukás

Bármilyen volt is Turhan és Emetullah kapcsolata, Turhan 1683-as halálával megnyílt Emetullah előtt az út a hárem csúcsára. Bár nagyszabású Haszekiként végzett építési projektjei még Turhan életében elkezdődtek, politikai karrierje ekkor lendülhetett meg igazán. Ismert például egy eset, mikor Musztafa egyik tanítója - aki igen közel állt Emetullahoz - Feyzullah Efendi hibát követett el és súlyos büntetés volt kilátásba helyeztve számára. Végül Emetullah közbelépett és megmentette a férfi életét.

Emetullah nem élvezhette azonban sokáig a hárem irányítását. Az 1680-as évek a sorozatos tragédiákról szóltak. Az Oszmán Birodalom ellenségei sorra fogtak össze egymással és szorították egyre kintebb az oszmánokat az európai területekről. Ez általános elégedetlenséget okozott, majd idővel káosz, kivégzések, anyagi problémák terjedtek el mindenhol a birodalomban, egyre több lázadás indult útjára és még természeti katasztrófák is sújtották a tragikus helyzetben lévő birodalmat. Gyakorlatilag már anyja halálával megpecsételődött Mehmed sorsa, egyre népszerűtlenebb lett, a végső csapást pedig 1687-ben szenvedte el. A második mohácsi csata tragikus kimenetele után Mehmedet trónfosztották és öccsét, Szulejmánt ültették trónra, aki így évtizedekig tartó elzárt élete után megkezdhette uralkodását II. Szulejmán néven. Ez egyet jelentett Emetullah Régi Palotába való költözésével.

Emetulláhnak nem csak a hatalma elvesztésével és száműzetéssel kellett szembenéznie, de elválasztották őt kedvesétől. Mehmed háremének egy tagja, a költő Afife Kadin ekkoriban komponálta egyik Emetullah Rabia Gülnüşről szóló versét. A vers szerint Gülnüş szultána addig zokogott és kiáltozott, mikor kedvesét a szultánt elszakították tőle és elzárták, amíg csak bírta a tüdeje. Mehmed pedig csendben zokogott a kafesben, míg szerelme a fal túloldalán sírt. Egy másik versében azt írja "Mondd Gülnüşnek, viseljen feketét / hogy abban szenvedje el fájdalmát / míg Mehmed szultán Şimşirlikben sír". Nem tudjuk, hogy Emetullah és Mehmed találkozhattak e még Mehmed 1693-as haláláig.

Vissza a csúcsra

II. Szulejmán szultán beteges állapota miatt, majd az őt követő II. Ahmed kora miatt nem kellett Emetullahnak sokáig a Régi Palotában senyvedni. 1695-ben, alig 8 év után Emetullah valide szultánaként térhetett vissza. II. Ahmed Edirnében hunyt el és a szintén jelenlévő II. Musztafa vette át a helyét szultánként. Emetullah ekkor Isztambulban a Régi Palotában volt, itt kapta meg a hírt. Emetullah hatalmas ünnepség keretei között a Régi Palotából a Topkapi Palotába ment, onnan pedig Edirnébe. Az Edirnébe való út során több hidat kellett megújítani a valide szultána előtt, melyek költségeit mind II. Ahmed temetési költségeiként vezettek fel a jegyzőkönyvekbe. Edirnébe érve fia üdvözölte az új valide szultánát.

A következő években is Edirne maradt a birodalom központja, csak rövidebb időszakot töltött az udvar Isztambulban és akkor sem a Topkapi Palotában voltak, hanem más palotákat részesítettek előnyben. Musztafa és Emetullah gyorsan maguk köré gyűjtötték megbízható embereiket és saját szájízük szerint kezdtek uralkodni. Így lett például Seyhülislam abból a Feyzullah Efendiből, akit korábban már egyszer Emetullah megmentett a kivégzéstől. Musztafa uralkodása alatt Emetullah sosem látott hatalmat épített magának, mindent átszőtt politikai befolyása de fia is nyíltan megvitatta vele az államügyeket. Emellett Emetullah rendszeresen mutatkozott az emberek közt, hagyta el a háremet, látogatta meg lányait vagy alapítványait. Meglehetősen szabad életet élt. Olyannyira, hogy bizonyos eseményeken egyenesen fia mellett állt elfátyolozva, de nem elbújva. Máskor a Seyhülislamot, nagyvezírt vagy más befolyásos államférfiakat fogadott nyíltan vagy parádékat tekintett meg Eyüb városrészben.

Emetullah hatalmas befolyása fiára, az államférfiak közt dívó korrupció és Isztambul elhanyagolása mind a nép nemtetszését váltották ki. 1703-ban hatalmas lázadás tört ki a fővárosban, de gyorsan elérte Edirnét is. Emetullah jó tanácsokkal látta el fiát, igyekeztek gyorsan leváltani minden államférfit, aki kárt okozhatott volna nekik, de már késő volt. A lázadás során II. Musztafát trónfosztották. A lázadók azt is elutasították, hogy Musztafa öccsét, Ahmedet emeljék trónra, hiszen ő is Emetullah fia volt, helyette II. Ahmed és Haseki Rabia szultána 11 éves fiát, Ibrahim herceget akarták a trónra ültetni. Az ulema azonban ezt elutasította a fiú korára való tekintettel és illedelmes gesztusként levelet írtak Emetullahnak, melyben engedélyét kérték Musztafa trónfosztásához. Bár nem volt valódi beleszólása, Emetullah beleegyezően válaszolt.

A lázadóknak azonban Musztafa trónfosztása távolról sem volt elég. Követelték, hogy Gülnüş hagyja el a Topkapi palotát és vonuljon vissza a Régi Palotába. Emetullah valóban ott maradt, amíg a körülmények nem nyugodtak meg eléggé visszatéréséhez. Talán nem is bánta az elvonult életet, ugyanis Musztafa, elsőszülött fia 1703 decemberében természetes okok következtében elhunyt.

Árnyék Valide

A pasák azért igyekeztek Gülnüşt távol tartani fiától és az államügyektől, mert attól tartottak bosszút állna rajtuk Musztafa trónfosztása és későbbi halála miatt. Féltek, hogy egy olyan bosszúhadjárattal találnák szembe magukat, mint azok a pasák, akik 1648-ban Köszem szultána fiát, Ibrahimot trónfosztották és kivégezték. Gülnüşről azonban időközben kiderült, hogy eszében sincs bosszút állni. Tanult az esetből és Köszem szultána halálából, így sokkal óvatosabban, tisztelettudóbban viselkedett a pasákkal, mint korábban. Ennek meg is lett az eredménye.

III. Ahmed egyik első lépése az volt, hogy a birodalmi udvartartást újra visszavitte Isztambulba, így Edirne megszűnt de facto fővárosnak lenni. Hogy a szultán népszerűsgét növeljék Isztambul népe között, rengeteg nyilvános eseményt szerveztek, például íjászati bemutatókat. Természetesen Gülnüş második fia, III. Ahmed uralkodása során is kényelemben élt és igyekezett segíteni fiát, de mindezt a háttérből tette. Részvétele a politikai életben azonban egyáltalán nem feltételes. Fennmaradt több levele is, melyet a pasákkal váltott III. Ahmed uralkodása során. Mindemellett, amikor az egyik nagyvezír megpróbált beleszólni abba, hogy Gülnüş melyik eunuchot nevezi ki a hárem élére gyorsan pozíció nélkül találta magát. Emetullah Rabia Gülnüş tehát egyáltalán nem hagyott fel a politikával, csak azt okosabban és kevésbé látványosan tette.

Emetullah Rabia Gülnüş még egyszer visszatért a rivaldafénybe. 1709-ben az oroszok és svédek közti háború során a svéd király fogságba esett, majd az Oszmán Birodalomban talált menedékre. A király az oszmánok segítségét kérte, hogy visszaszerezhesse trónját. Emetullah a második vezír Damat Silahdar Ali Pasával karöltve nyilvánosan álltak a király kérése mellé és igyekeztek rávenni III. Ahmedet, hogy vállaljon háborút az oroszokkal. A divan más tagjai, így a nagyvezír egyáltalán nem értettek egyet Gülnüş akaratával, így vita alakult ki. III. Ahmed végül az édesanyja tanácsát követve bocsátkozott 1711-ben háborúba az Orosz Birodalommal, mely egyezményekkel zárult.

Halála és hagyatéka

Emetullah Rabia Gülnüş 1715 nyarán követte fiát Isztambulból Edirnébe, hogy ott üdvözöljék a nagyvezír seregét, aki sikeresen hódította vissza Moreát a velenceiektől. Egészsége itt néhány hónap alatt leromlott és bármivel is próbálkoztak a birodalom legjobb orvosai Emetullah Rabia Gülnüş 1715. november 6-án, Edirnében meghalt. A temetési imákat Edirnében mondták a szultán, nagyvezír, ulema és minden fontos államférfi jelenlétében, majd testét visszavitték Isztambulba, ahol saját türbéjében temették el november 9-én. Türbéje kifejezetten érdekes, ugyanis nem fedett, mint a legtöbb dinaszitkus türbe, hanem az ég felé nyitott. Ez egyébként Emetullah saját kívánsága szerint épült így. Az oktagonális türbében rengeteg a növény és a víz, mely valószínűleg amiatt épült így, hogy hasonlítson az Édenkertre.

Élete során Gülnüş több építkezési projektet menedzselt, melynek során mecset, leveskonyha, iskola, kút, türbe épült. De több korábbi templomot építtetett át mecsetté, másokat pedig tiszteletére neveztek el. Emellett volt alapítványa Üsküdarban, Edirnében, Chiosban, Mekkában, Medinában, Kastamonuban és Menemenben.

Emetullah Rabia Gülnüş volt az utolsó valide szultána a Nők szultánátusának időszakában. Bár utána is akadt néhány kivételes befolyással bíró Valide, az övéhez és elődeihez hasonló befolyást senkinek sem sikerült többé szerezni. Emetullah Rabia Gülnüş halála volt az, amely végül teljesen lezárta a Nők szultánátusának időszakát is. Igaz, nem ő volt az utolsó Haszeki szultána, mert sógorának II. Ahmednek volt egy Haszekije, Rabia Sultan, a nő már Emetullah előtt, 1712-ben meghalt. Gülnüş halálával, 1715. november 6-n lezárult az a több, mint 180 éves időszak, mely során befolyásosabbnál befolyásosabb nők váltották egymást az Oszmán Birodalom előkelőségei között. A Nők szultánátusát a Tulipán éra követte, mely az egyik legbékésebb időszaka volt a birodalom történetének, és mely során elindult a nyugatosodás a birodalomban.