#giccs

Sok kép, festmény, fotó, szobor, film és mi tartozik még a vizuális alkotások közé, szóval sok tetszik, sok meg nem, amelyik nem tetszik az NEM MŰVÉSZET! – sajna nem ez a definíciója annak, hogy mi művészet, bár igazán nincs definíciója, inkább csak hosszú, szubjektíven okoskodó magyarázatai :D :D Nem is ez a része foglalkoztatott, én leszarom, hogy ki mit fest – ha tetszik belájkolom, reblogolom, ha nem, továbblépek – hanem annak az érdekessége, hogy amit múzeumban látunk azt eleve művészi alkotásnak gondoljuk, művészi értéket kötünk hozzá. Pedig, lehet, hogy csak jobb vakolat tartotta a falon, mint a nála sokkal jobbat, ami nem maradt fenn. Illetve rengeteg mű fennmaradt, ami egy adott kor ismert festője készített, de mint festő nem valami jó. De az adott kor ismert festője. Bemész a múzeumba, és azt gondolod, hogy hűűűű, pedig nem hű egy kicsit sem. Kordokumentum, nem jóféle művészet. Meg azon gondolkodtam, hogy most kik jutnak állami megrendeléshez? Akik benyalták magukat. Ők maradnak majd fent, az ő alkotásaik élnek túl mindent is, aztán ők vagy jó művészek vagy nem. Kicsit olyan ez, mint a tévhit, hogy ami nyomtatásban megjelenik, az igaz. Ott van például Csontváry, akit mi nagy művésznek tartunk (én szeretem néhány festményét), de volt egyszer egy érdekes cikk róla, hogy felajánlották valami cserekiállításra, és a másik országbeli kurátor csak nézett, hogy ez egy tök érdektelen festő, mit akarunk vele, szerinte semmi különös. Néztem egy videót, Picassó fest egy női arc-hasú békegalambot. Heh, már akkor is készültek ilyen festős videók? A videó egyetlen értéke, hogy rajta van Picasso, aki elég jó csávó. A galamb meg galamb. Velőtrázóan közhelyes, és halmozza a közhely ingereket. Vagyis nem művészet, hanem giccs. Lenne, ha nem Picasso békegalambjának millió sokszorosítás tette volna mostanra közhelyessé.

De ezzel nem mondtam semmi okosat, csak ideöntöttem a gondolataimat. Néha persze felbasz egy agyonsztárolt kétes értékű valami, de volt egy érdekes élményem. Egy ismerősöm idős korában elkezdett festegetni. Járt valami iskolába is, ahol másolgattak képeket, próbálgattak technikákat. Picit irritáló amikor összeszalad 150 ismerős, hogy Icukadegyönyörűez, te meg látod, hogy nem gyönyörű, még csak nem is ügyes, max mint egy ötödikes. De belájkolod, mert kedveled az illetőt és egy simogatást megér, hogy talált valami örömteli elfoglaltságot. Ő meg festegetett rendületlenül, csinálta a feladatokat, baszkódott a technikákkal, és így két-három év alatt... szóval, mostanra tényleg jókat csinál. Már nem másol, lett érzéke a témaválasztáshoz, a kompozícióhoz, ügyesen kezeli az eszközeit. Már nem azon bosszankodom, hogy érdemtelenül dicsérik, hanem azon, hogy sokkal többeknek kéne tudnia, hogy ilyen ez. Melózni kell, rengeteget, és kialakul, megtanulható, elleshető. Hogy a gondolatokból, a személyiségből, egy hangulatból mennyi megy át egy alkotásba, talán az, ami tehetség kérdése, de nála például látom a lelkét a munkáiban. És az jó. Jó érzést okoz. A lényeg, hogy tényleg hagyni kell az embereket az örömeikkel, de akár a nyomorult manírjaikkal is. Néha persze nem könnyű, mert az ember belelátja valami saját küzdelmét vagy kudarcát és mocsok irigyek tudunk lenni, ha valakinek sikerül, ami nekünk nem. Ilyen kis szánalmas az ember. Akinek hiánya van az elismerésben, az kevésbé tudja szeretni más sikerét vagy örömét. Ami engem leginkább lenyűgöz, amikor valaki valami teljesen hétköznapi témát fest meg. Egy lebbenő függönyt, egy előszobaajtót, egy szalmakalap mintáit valaki arcán, egy félbehagyott reggelit egy teraszon. Ülök és bámulok, hogy miért és hogyan és hogy volt képes megteremteni, hogy ott vagyok, és látom amit ő látott? Hogyan csinálja? Hogy csinálja, hogy érzem az egész házat, a forróságot vagy a szelet, égeti a bőrömet a nap, elszorítja a szívemet valaki hiánya. Szóval nekem ez az élmény, amit sóvárogva keresek. Amikor a képen túl is van valami. de, ha vicces, a legbénább mém is kap egy lájkot :)

Tapsolj.... mintha az életedért tapsolnál,

biztatott az ūgyvédem, mert a Hetényi Falunap közönsége már igencsak nézegetett minket, két eltévedt földönkívūlit, akik rémūlt, hitetlenkedő, arcukra fagyott vigyorral, összebújva, mint két csirke a szarzivatarban, ūveges szemekkel néztek ki a fejūkből. A szamba táncosokról lemaradtunk, de cserébe megkaptuk a mulatós diszkó felvidéki királynőjének, a Sláger TV világhírű sztárjának, egy öregecskedő kétgyermekes anyuka pléjbekkes giccslavináját. Röhögni persze nem mertem, mert már erősen fájt a bokám az ūgyvédem szapora figyelmeztetéseitől, ráadásul erősen látszott, hogy ezek az emberek komolyan gondolják. Számukra ez a Magyar kultúra, ez a legalja, mulatós fostalicska, imigyen élik meg magyarságukat, Ferencváros izompólóban, piros-fehér-zöld kitůzővel. Szerencsére besötétedett. Szerencsére Sissi néni rövidített műsort tolt az arcunkba, mert mint ahogyan eldicsekedett, még 2 fellépés várja, aztán bucsúzóul borzalmas, ripacskodó drámaisággal elénekelte a Nélkūledet, amitől az ūgyvédem egy kisebb idegösszeomlással elmenekūlt a színpad közeléből. A közönség meg telefont lengetett, egymás kezét fogta, videózott és könnyezett, Sissi néni még legalább fél órát szelfizgetett a rajongói körében, mégsem volt olyan sietős az a két fellépés. Jobb helyeken az ilyeneket kūlönösebb lacafaca nélkūl a koncert végén szurokkal megkenegetik, tollba meghengergetik, majd szabadon eresztik a vérebeket. Sissi asszonyság kaphatna valami kitūntetést Mečiartól a magyar kultúra szennyezésért és ízlésrombolásért.

Az Apokalipszis elkerūlhetetlen, mert szūkségszerű. Nehéz az ilyen szellemi színvonalú magyarsággal összeborulni, pedig csupa szeretnivaló, kedves, nagylelkű emberrel találkoztunk a Felvidèken, de a jelek szerint a kisebbségi magyarság nemzeti öntudatának a giccses szemét az éltetô fundamentuma.

Majd a Hetényi Pincekórus következett, már erősen bemelegedve, templomi orgona hangzását utánzó szinti vánszorgó kíséretében. De ők legalább nem pléjbekkeltek, én meg vastapsoltam. Majd az est fénypontja, a háromtagú, világhírű Roncsó színészcsalád örvendeztette meg a népet nemzeti kuplékkal meg övön aluli operettel, a tegnap giccse a ma magasművészete. Mrgjegyzem, hogy a Roncsólány éppen lázadó pank korszakát élheti, mert az Szent István ūnnepén a keresztényien felnégyelt Koppány lányának könyörgését adta elő, bár emlékeim szerint Legszentebb Magyargyilkos Tömegmészárosunk a teljes családját kiirtotta Koppánynak a korabeli Semjén Zsoltok áldásàval. Nomindegy.

Vágás.

Házigazdánk beprotezsált minket a Pincekórus borozójába, ahol amolyan megtűrt státusban, idegenként eléggé feszengtūnk (inkább a taplonállós asztalnál igyatok), hogy aztán alávaló módon kijátszam a román kártyàt: én meg Erdèlyből vagyok, kéremszépen. Atombomba, betalált.

Vágás.

Az asztalfőn ūlūnk, a házigazda töltögeti a soha ki nem ūrūlő poharainkat, gigantikus sūtemény nekem meg cudarulfáj a fejem, mert egyik fūlembe a klarinétos, másikba a hegedás húzta a székelyhimnuszt.

Vágás

Hát akkor huzzák el a Drumurile noastre toate c. Dan Spâtaru slágert. Furcsálkodó nézések, nem ismerik. Rammstein? Du hast? Asse? Hátakkor jöjjön Acsitárihegyekalatt, ősi, romlatlan, magyar műdal.

Vágás

A Hu-rock haknirock egyūttes egy hatvan körūli Pataki Attila hasonmással a színpadon, nemzeti rockos diszkója a színpadon, erős hererúgással indítva, mily meglepő: second-hand Edda, az originált valszeg megint a sorosista ufók buzerálják.

Vágás

A seggrészeg, középkorú-nyugdíjas brigád nosztalgikusan szlovák kommunista indulókat ūvölt.

Vágás, ágy, arcra.

Azt hittūk, hogy a helyzet már nem fokozódhat, de a Sátán kaján vigyorral másként gondolta. Indulás előtt a nagyon kedves házigazdánk módfelett ragaszkodott hozzá, hogy tartson nekūnk egy Amway-termékbemutatót.

lesz hatalmas önjáró Szent István pöcsét

*a guruló diszkógömb Szent István zombi fura karddal és kettős kereszttel nem létezik, nem tud bántani

*a guruló diszkógömb Szent István zombi fura karddal és kettős kereszttel:

gigászi négypengés csodaszarvas pizzaszeletelő

egy nagy krumplin seggelő turul (nem kevés mozgástérrel az egyéb konnotációk számára)

és természetesen egy kikúrtnagy SzentKorona, úgy tudom, hogy Steiner Kristóf ebből fogja keverni a zenét

de unalmas leszel.

A naplemente az giccses,

de mindig gyönyörű,

Újabb magyarkodó/pogánykodó/kereszténykedő, szadisztikus-erotikus eszelős giccsparádé ékesíti a lángoktól ölelt magyar szarpalacsintát. Köszi, Gortva Zsolt, köszi az európai adófizetők pénzéből felhúzott fantazmagóriát.

Magyar nemzeti hazafias-szexista giccs