#ghl

szóval az úgy volt, hogy aszonta a barátom nekem sms-ben, hogy gyere el a koncertre, ráteszlek a vip-listára. Sose voltam még vip listán, és annak ellenére, hogy a jóember nem kifejezetten az én műfajomban pendlizik, meg úgyse járok sehova, gondoltam ez vicces lesz. Sőt, ha már ennyi év alatt sem érintett meg az Aucklandi éjszakai (underground?) világ, ne csak velem történjen, elhívtam a lányom, aki már mehet kocsmába. Óvatosságképpen megnéztem a khm, venue weboldalát is, ott azt állították, hogy kb. 50 ember fér be, de erről majd később.

Szóval fogtuk magunkat és elsuhantunk a festői Pt. Chevalierbe, annak is a dodgy részébe (a többi része az rendben van, sőt egy része kifejezetten pijo), ahol ez a vendéglátóipari helység egyből a pékség mellett szolgál szórakozóhelyül az értő közönség számára.

Azt megszokja az ember, hogy itt mindenki úgy néz ki ahogy csak bír, úgyhogy nagyon kevés dolog lepi meg, és a közönség itt is változatos volt, ami nem baj persze, sőt. A hely egy bárpultból áll meg az utcán van kiülős része, belül meg hát... amit a képen látsz, abba az állítólagos ötven emberbe beleértendő a zenekar által elfoglalt rész is.. Mivel a formáció még nem tart ott mint az AC/DC, a közönség jobbára hozzátartozók és barátok voltak de legalább otthonos volt az egész hörgős-zúzós-csirkedarálós metál. A zene is sokkal jobb volt mit amire felkészültem lélekben btw.

Aztán hazafele a gyerekkel azon morfondíroztunk, hogy melyik is volt az un. peak moment-je az estének, amikor az énekes úr Nerf gunokat osztott ki a közönségnek és magának, majd dalolgatás közben ő, a pultos néni és a műélvezők egymást lövöldözték a kis szivacsizékkel (bevallom erről videóm is van), vagy az amikor az énekes úr - aki akkora már félmeztelenre hörögte magát - felmászott a bárpultra és onnan ordított a közönségre (ahol ács kollégái pogóztak békésen) miközben a pultos néni szemrebbenés nélkül, faarccal keverte a koktélokat a zord hardcore rajongóknak és szeretteiknek. Kiváló időtöltés volt.