#forraltbor

A szerelem, a párkapcsolat egy csodálatos dolog. Remek érzés tartozni valakihez, tudni, hogy van, aki megvéd. Boldogsággal tölt el már a gondolat is, hogy össze jött vele.

A mozis esték, séta a parkban, egy gyors meki, télen együtt a forraltbor készítés, az együtt töltött éjszakák... Mind egy csoda körül forog abban a pillanatban.

Aztán eltelik egy év, aztán kettő... És észre sem veszed, de az a rózsaszín köd elhalványul. Egyre több lesz a veszekedés és az elégedetlenség. De erről egyikőtök sem tehet. Próbáljátok mindig megbeszélni és újra kezdeni. Újra és újra...

Aztán te csak azt veszed észre, hogy menekülsz előle, mert már annyira nem jó... De a szád nem képes azt mondani életed első nagy szerelmének, hogy: akkor mostmár vége! Képtelen vagy rá!

Utána elkezd már valaki más felé húzni a szíved. De te nem akarod. Nem akarod az ezzel járó álmokat, gyötrődést, lelkiismeretet, szenvedést... Nem akarsz senkinek sem fájdalmat okozni. Se magadnak, se másnak.

Viszont egy szót sem mersz mondani senkinek. Szakítani sem bírsz... Ez önzőség lenne? Biztosan. De nem bírom. Nem megy. Szinte már várom, hogy ő tegye meg, nehogy nekem kelljen.

"A „jövesztés" egyik módja az volt, hogy a vékony természetes hasadékokba vagy fúrt lyukakba faékeket vertek, majd vízzel locsolták, így a megdagadó fa szétrepesztette a követ." (Cseri Miklós, S. Lackovits Emőke: A Balaton-felvidék népi építészete - A Balatonfüreden, 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga)

Egy villámlátogatás várható most szombaton a BME Közép speciális különítménnyel. Tájékozódunk, körbenézünk, témát keresünk. 

Séta, forraltbor, meleg tea. 

Ha erre jártok, nézzetek be!