#bucsulevel

Ebben a levélben búcsúzom el innen

Baratok csaladom es ki szamit még nekem

Tovabb e vilagot viselni nem tudom

Elmennek messzire de e földön nem birom

Szamitott, felejtett vartam de nem jött

Halálom virágát remélem öntözöd

Őszinte sorokat nektek szívből írom

Tovabb e harcod biztosan nem vívom

Anya kerlek ne sirj majd ha jön a halál hírem

Hisz te minden percben szórítottad kezem

Itt voltal melettem aggodtal es sirtál

Könyörgő hangoddal mindig vissza hívtál

Kezed most megis el kell hogy engedjem

Bucsuzom de tudom meg kell ezt most tennem

Apa... te sokszor jokat nevettettél

Neha velem talan igazan törődtél

Ereztem hogy szeretsz. Igazán? Nem tudom

De azt a pár sort neked mégis most le írom

Vigyáztál rám sokszor, aggódtál is talán

Evek allatt viszont gyakran megbántottál

Szeretlek de erzem te erosebb maradsz

Neem sirsz majd oly nagyon ha kislányod meghalt

Barátok ti viszont kik kevesen vagytok

Őszinte baratok most ertetek sirok

Szeretlek titeket es sajnalom hogy megyek

Vilagba tovabb itt tartani nem lehet

Sokat segitettektek, fogtatok a kezem

Szakadek szelen alltatok mogottem

Oszinten szoltatok mimdig en elottem

Hozzad most nem szolok egyetlen szerelmem

Hisz te tudod jol hogy bucsuznek innen

Ismersz jobban mint barki

Hisz itt maradtal velem

A legrosszabb napokom szoritottad kezem

Utolso betuk hat miket most leirok

Remélem látod hogy nekem igenis fontos voltál.

Hihetetelen, mennyi minden képes egyetlen pillanat alatt megváltozni. Elég egyetlen szó, tett, vagy akár egyetlen másodperc is ahhoz, hogy az eddigi jó világod, amiben eddig éltél fenekestöl felforduljon. Amikor már végre úgy érezted, tényleg van valami igazán jó az életedben, amikor átérezhetted a kölcsönös szeretet minden varázsát, hirtelen minden homokká válik és kicsúszik az ujjaid közül. Az aki eddig mindig melletted volt, akire bàrmikor számíthattál, elmegy, magadra hagy, azt várva hogy megértsd a helyzetét, arra kérve hogy próbálj meg ezzel együtt élni. Olyan magányosnak és egyedül érzed magad hirtelen. Nem is tudsz másra gondolni mint rá, hogy mit csinálhat, gondol e ràd, hogy hiànyzol e neki annyira mint ahogy ő neked. Újra és újra leperegnek előtted a közös emlékeitek, az illata belemászik az orrodba, és képtelen vagy más illatot érzékelni, eszedbe jut minden csók íze, minden ölelés melegsége. És csak egyre jobban tudatosul benned, hogy már úgysem lesz semmi olyan, mint eddig volt.

Szomorú vagy, feszült és lehangolt. Őt hibáztatod. Mert nem érti meg, nem akarja megérteni hogy szükséged van rá. Emiatt vitatkoztok, attól félsz hogy elveszíted, hogy a viták csak eltávolítanak titeket egymástól és a végén elhidegültök egymástól a hosszú külön töltött idő miatt. Aztán magadat hibáztatod, hogy miért fújod fel ennyire a dolgot. De nem tudsz mást választ adni,mint azt hogy azért mert szereted és szükséged van rá. Minden nap. Minden reggel vele akarsz kelni, vele akarod tölteni a napod, hogy még több emléket gyűjtsetek, majd este együtt lefeküdni. Csak erre vágysz, de egyszerűen elvette tőled ennek a reményét és lehetőségét is, azzal hogy itt hagyott téged.

Rengetegszer haragszol rá, sokszor megbánt, úgy érzed, már nem szeret téged, hogy már nem vagy neki olyan fontos. Vagy talán sosem voltál neki eléggé fontos... Nem küzd érted. Nem adsz neki esélyt rá, hogy küzdhessen érted, mert félsz, félsz hogy nem küzdene, hogy inkább letenne rólad, arra hagyatkozva hogy neked akar jót ezzel. Te viszont túlságosans szereted ahoz hogy ezt megkíséreld. Mert félsz attól hogy csalódnod kell benne. Hogy elveszíted.

Próbál meggyőzni téged hogy szeret, hogy semmi nem változott és hogy neki is szüksége van rád. Viszont te képtelen vagy hinni neki, mert ha tényleg ennyire szeretne és ennyire fontos lennél neki, akkor nem hagyott volna itt téged, hiszen tudja , hogy csak ő jelentett támaszt a számodra.