A szüleim elváltak és sokáig édesapámmal éltünk együtt testvéremmel, sajnos apai szeretetet nem sokat kaptunk. Később édesanyánk nevelt tovább. Mivel Keresztény volt ezért megismerhettem Istent. Jártam Templomba és szerettem volna minél többet megtudni Jézusról. 7.osztályba bekerültem az itteni ifi-be ahol többet tudhattam meg Isten szeretetéről. Nagyon szeretem a csapatot,olyan mintha a családom lenne. Ugyanebben az évben egyik haverom eldobott magától. Közölte,hogy nincs rám szüksége. Feleslegesnek éreztem magam. Azt gondoltam senkinek nem kellek. Összevesztem pár barátommal és otthon is romlott a kapcsolatom a családommal,zárkozott lettem,szerettem egyedül lenni.Elkezdtem verseket írni,így kitudtam fejezni az érzéseimet. Hangokat hallottam a fejemben. "Senkinek nem kellessz" "Ronda vagy" "öld meg magad" és hasonlókat. Hittem nekik. Úgy gondoltam igazat mondanak. Elkezdtem magam vagdosni. Volt a pengének egy megnyugtató hatása ami függőséget okozott. Utáltam magam. Ezáltal utáltam Istent is. Azt hittem, ő az aki ezeket a fájdalmakat adja nekem és nem szeret, örül ha szenvedek. Eltávolodtam tőle és nem foglalkoztam vele. Augusztusban volt az első öngyilkossági gondolatom,amit később pár módszerrel próbáltam véghez vinni. Többször követtem el öngyilkossági kísérletet. Egy fogadásból elkezdtem cigizni,később megismertem az alkohol hatását is. Újra elkezdődött az iskola. Próbáltam magamtól taszítani mindenkit. Sikerült is,viszont volt pár ember akinél nem vált be és mellettem maradtak. Mivel függési viszony alakult ki a pengénél ezért elküldtek pszichológushoz. Nem akartam menni,de muszáj volt. Egyik este volt az a pont az életembe,hogy elég lesz. Nem bírom tovább. Szükségem volt segítségre,ezért imádkoztam egyet. Olyan békességet és nyugalmat éreztem mint még soha. Közeledtem Isten felé,szükségem volt rá,de nem nagyon érdekelt hogy mit akar ezért még a saját fejem után mentem. Télen elvesztettem az egyik legjobb barátomat,eldobott magától és mai napig nem tudom az okát. Újra azt gondoltam hogy felesleges vagyok. Ismét vágtam magam és egyre durvábban. Hánytattam és éheztettem magam. Cigiztem és ittam. Idéztem szellemet,és néha szívtam fel gyógyszert. Kérdeztem Istent hogy miért történik ez velem,de nem kaptam választ. Kezdtem megint eltávolodni tőle. De nagyobb szükségem volt rá mint a pótszerekre. Egy idő után elkezdett hiányozni ezért beszélgettem vele,kiöntöttem neki a szívem és megkönnyebbültem. Szerettem Istent és tudtam Ő is szeret. Ez elindított bennem egy változást. Rengetek csatám volt a régi énemmel és az újal,folyamatosan harcba álltak egymással. Padlóra kényszerítettek és nem akartam feleállni. De mindig visszakerültem Istenhez. Kellett a szeretete. Tudom,hogy megbocsátotta minden vétkemet és tudom,hogy örömmel fogadott vissza. Sikerült leraknom a pótszereket,csak a penge volt még köztem és Isten között. De azt is sikerült mostanra letennem. És már tudom,hogy nincs olyan fájdalom amit Istennel nem lehetne kibírni. Apám helyett apám lett. És sokszor csak annyit mondok neki "Apu". Hálás vagyok neki,hogy átéltem azokat ami hozzá vezetett és ezek által tudok segíteni másoknak is. Rengeteg harcot kell még megvívnom, de már Istennel együtt küzdök. Ő erőt ad nekem mindenhez. Megtanultam,hogy minden rosszban van valami jó,és minden vihar után ott a szivárvány. Ezért megéri küzdeni. Istenért megéri.

Azóta is vannak hullámvölgyek, de Isten mindig megmutatja, hogy nem kell egyedül szenvednem a dolgokkal, hanem ő segít, még ha távolabb is megy vagy hallgat. Annyi álarcot hordtam előtte is, próbáltam elrejteni magamat előle, de neki sikerült közelebb férkőznie hozzám, mint ameddig az álarcok értek és segített, hogy az legyek, akinek ő teremtett és ő akar látni. Ma már azon dolgozom, hogy minél több embernek tudjak segíteni, hiszen Isten megmutatta a célomat, hogy pszichológusként annyi embernek tudjak segíteni, amennyinek csak tudok. Mindig hálás leszek neki, hogy kihúzott a mélységből és ugyanolyan végtelen szeretettel új esélyt adott mindenfelé hibáztatás nélkül, ahogyan minden egyes nap teszi.

gyocsitamas.com