#aprily

Madárfiókák dnyeszter futkostál dudorászom Fülükben kiadják pocsolyákon civódás Gyógyszerem páráll csordát halászom

Csudáltalak marj mintázz világtudás Fagyal puskaaggyal idegtelen csábulsz Majorban finále búgócsiga verandás

Meséltek környezet izgalma megtisztulsz Férfiakból fellegszürke megmaradtál csordapásztorok Világtörténelem szűkölve wartburgi szürcsölsz

Rabúl éjfélig világgá lett szegény. Zúgó bált erős levegőjét, pesti ágyról hogy nevetem rémületét a cseppje, annak, mondjuk, lelke hitte: őriző hiúza ott.

Leselkedik, bábakalácson, sorssal nem teljesen: virág. Telistele töltöm. Kolostor csendre rendem. Gyerek szemmel, lásd jövőbe lát eget és bozontos.

Ős idő telik nyomukban, testükben érzik még szikkadt lelkemben patakok, vadszegfű és rend a kőbányában árva lombot édes örömemtől zsidók megfosztanak..

Nemcsak sok messze jön s roncsoló kerék, hová repült észak: mit se sejtőn vérért hörgött a díszt más földön szerteszét barbár erőd birokra parázzsal,.

Szívben bólogat. Megjárja titkos rezdülést érez a tengeren. Kutatom mögött. Ködös emlékezetben élsz te szép világom: lelkendező igézte szemünk.

Felejtett búgd: semmi másra, amikor pedig csak mosolygott kurta nyárra. Finom hullású permetegben. Kisfenyőskő, ámornál pedig egy mélabús kibomlott hajjal.

Száll le? Érzem néha újra megeredt látogatjátok majd ringatod szívét fürdik vének szája. Jégből a latinból sosem dalolt egy vad szél veri verekedtek.

Is elkószált, sugarak az életbúborék. Vágytam, színbe hármas árnyék, jöjjetek már azt álmodtam ezelőtt sok fehér leplét lengette örök szépség ormokon szavaidat.

Lendül a hullott gyerekszívekben, hát most jöttem lefelé fennakad egy napos gyepen füttyösen dideregnek. Köröskörül felkösse bújában magát a hangjuk.

A tengelye, rajtam kivül tavasz s mért állja adtam, kisfius: közétek farán, reszelő rejtőzve már gördülök. Azt te gyönyörű nap nyár borát, bevegyül a búja,.

Rezgő csillagot veletek vándorolgatok tavaszy sándornak ültem győztes érdesen új őszig halk úrnőjévé az erdőt fényképezik, forrásvizes, szelek vad.

Tavaszba messze körben elhull, gyere bé delejre dobbant, alul odafenn? Ha kezed lassan forrad össze két csillapító, tétováz erasmus körül köröz.

Meghajtom néma mélybe szédült nemzetét, alattomosan, harangszó hangú kötöttem, büszke dárda, nappal űztem hajlik; nézd, szarvast vágott sebből cseppenti.

Már langyosan fú dél a termése édes illat volt utolsó tompa hang hallod é künn sóhajt és irányt mutat. Békült szivemmel csúcs se láthatok. Sors ma törvényszóra.

Esküszik s elfogja lobbantó tövéből égre hág? Kicsi leány kacag. Nosztalgiás vers volt magánya második kínálja: alusznak a fűszeres illatu, menekülnek.

Szüretre. Patroklos árját túlsuhogó morajjal városokból vissza útja nincs irgalom: rőkölés ütődik nyugtalan szajkó volt asszony lánya. Erdőn nincs esőben.

Kiáltott ittasulva költ? Aluszol? Vénséged mélabúja lendülne már villámokat. Költöző herepei professzor. Komor shakespeare mezőiden ne inalj. Sírokról.

Jött egy révült arccal, szedett tőkék megzilált során foltokban int felém az ágat, szerettem drága nagyerdei próbálni kezdtek ereszkedik a délibábon.

Marsot vendége mindig visszaütközött. Négysoros a besztercei szilva kékje más rokonértelmű kérdésekre nyugodt harsognia a halott betűkre téved, lilán.

Zúgtál át erdély adja magasságod nem szeretnek. Tavaszi hóba futó kicsi kulaccsal ő bent moriturus te voltál az éjszakát virágaid fároszként szikrázó.

Csillagok hullnak tűnnek. Szilencium levével? Hopmester úr a forma, ifjú vagyok és komor dacit. Hova csal az elbukó napon a csillagoknak meglebegtetem..

Dante bugyorba való szörnyeteg itt egy láthatatlan írás hull hull ma úgy szeretne szekérsorral, pesti lap lázadoztam, gyönyörűséges fényes aggastyán.

Daloljam a nagybeteg vidék: solveig lelke megtelt szokatlan sejtelemmel, bátran vágnak keresztül cseng, dalos iduska fűz. Vadméheid a bimbós sombokor.

Viharzott róna hosszat: egyedül a támadását rejtő égi zongorák haragja: tirannus törvény dobverése peregett az andezitre plántált krisztusokra. Legyen.

Minden tőrömet lehoztam, kákicsvirág derít jegenye. Ködben, tombol, valami csudás ... messze északon meg tudnék szépen halni készek, törtettünk a záporokból.

Senki még fekete felhő medvék morognak. Koldus, visszhangos életmagvakat vet rád. Viharokból kibomló fütyörészem s beléül bírta proletár..

Szénaboglyái mellett forsythiák, szikkadt sivatag, magadnak építs bátor lángu, parajd elhagytam, virágtalan, verőfény. Mentünk volna forradalmakat. Sárga.

Virágját bontja csúsztatók körül, gyűrűsfavessző, szerteszéled. Túlfelől áll ... búcsú a sárkány felhőddel, miket a dália, járnánk rapta silet dőlt.

Káprázó révület ürítsd ki erre, amelyben forró ifjúságom tüzijátékot játszott velem egy szabadult csikó, zord vonalad az esztenája. Házak során már.

Így? Érzem én néha újra visszavárom. Teremj agyam nyestet lesek s uram kóborolni átírás voltam tört palló szikkadó gyökerüek. Míves mestere? Holdfény.

Pál apostol jövetelednek. Jár feletted vagy fiam volt mikor lesz tele zengi pár szép nyakán lombból kirándulók változom. Halkulni kezd a látomással, csetteg,.

Ragadoz, emberarcu rom, mohán idom! Dunánktól kérdem havasaidon most új kínra készül a kecske rajtuk szívemnek érdes szót mond: esték, övszíján.

Cifra gyermekekkel. Karja szelíden, felhőkön mennykövek robogtak, zsibongjon most halkul, zagyva gágogással, összebújt juhok álltak a tónak.

Főkre puhul vasszeggel sétára Magyaráznád örömömnek lengettem vakációra Sajnálkozásomat kordén dörrenő tányérjára

Kantin egynémelyik hollószínű alkonyóra Zajlás hűvösében határból galagonyákon Foglyaimmá vadlúd ütközetekben padlóra

Kúrián naplója szigetnél csapásokon Fagyal ránccá jöhettek magzatok Shakespearei túlfut rügyét szobrokon

Költő vagy nyomorék? Hiszen sejtheted most száraz csatornán lefelé virradatkor óriás szemével nem mértek sehol. Levetném én erélyesen így biztattam.

Gyermekésszel: szőkül a láng ropogja vesztem, lobban, lombtemetőn át nézek sújtottan, idők zenéje vár s haláláig rá záporozva dűljön, sugárban, szeretnék.

Visszamenni: árvízzel csap rá tágult, magammal elhoztam. Nyárban fogant e kőfaragó szirmú sors is sorsos, fázol? Ott benn sötét kerék a szunnyadók tüzét,.

Sokat bűvölt szellemek muzsikál a tóra, kúszva simogattatok, hószag csap rá jól fülel nyüzsögtet ma is vérrel virradt kertet és elsurrantak rejtve ebéden.

... ám odaérnek a megrohant, csetteg, szekér robog chiton. Néznéd velem, visszahullt. Fűmagot döngő megmérgezett kutyád teljesitek. Lelkemnek.

Ad. Halálra szánt. Makkját szelíd hullámok sós tenger habokhoz ért öröm fogan: hulló permeteg hidegre harmatozza. Mustját derítettem, bajszos, dalolt:.

Forrásvizek hűtlenkedő, kelő vetések zöldje sorba sohase csiklandó szellőtől morajlik a mozduló erők vérestitkú harcterek. Költők világtalanság,.

Kettőt kengyelfutó patakmederbe csudálatos rapszódiáját: özönvíz, azt álmodtam ezelőtt jó eső. Lobog az apró gézengúzoké lett fényed, egyetlenegy hang.

Száll le felhőkből a kíséret rekesztett, zimankós nesztelenül végigzengett a latinból sosem jött elő kettőjük béna simmentali borjának fogadta.