#ananhel

Már elfelejtettem, hogy hogyan csináljak hétköznapi dolgokat, vagy azt, hogy ki vagy és, hogy én ki vagyok.

Hiányzik a levegő, a napfény és minden ami lehetnék.

Te is nagyon hiányzol. Akárki is voltál.

A napok össze folynak,

a bőröm fehérebb a hajam pedig hosszabb.

Muszáj fenntartani a látszatot, hogy van még remény. Szóval többet nem kérlek, hogy ments meg amikor fuldoklok.

És nem mondom ki hangosan, hogy félek, csak egyszer létezhetek.

Kíváncsi vagyok mi történt azután, hogy mindenkivel együtt eltűntél az életemből.

Most pedig nem tudok másról írni csak rólad pedig nem emlékszem arra, hogy ki is vagy.

Sosem voltunk valóság

és hiába tűntél el belőlem,

hiába tűntél el mindenből amit ismerek.

Ha úgy döntenél,

hogy egy nap mégis bejössz neked mindig lesz egy titkos repedés.

Bár remélem, hogy nem fogsz úgy dönteni,

mivel én sem voltam igazán soha valóság

és mivel már hónapok óta csak nevetve fuldoklok az utálatban amit irántad érzek.

És nem emlékszem semmire ami jó volt benned.

És feldühít, hogy valaki olyanra pazarlom ezeket a gondolatokat mint te.

Hisz sosem voltál - és soha nem is leszel - annyira igazi, hogy megérdemeld azt a fényes sötétséget.

,,...már nincs kedve aludni. Inkább elképzeli azt, hogy meghal...''