#2nap

Second day-Selfie day

Ma gyönyörű napsütéses napra ébredtünk, és imádtam minden egyes percét a villamoson való utazásnak. Az a gondolat pedig csak még inkább felvillanyozott, hogy ismét a parlamentbe megyek dolgozni.

Munkám végeztével, a szokásos útvonalamon távoztam az irodából, amikor is egy turista csoportba botlottam. Olyan furcsa érzés volt felfogni, majd rájuk mosolyogni, és rájönni, hogy én nem közéjük tartozom. Én most egy irodából jövök, itt dolgozok, részese vagyok ennek a nagy nyüzsgő parlamenti gépezetnek. Majd belegondolni abba, hogy valószínűleg amikor ők rám néztek valami hasonlót gondolhattak.

De az i-re akkor került fel a pont, amikor kifáradtam az épületből. Nem azon a kapun szerettem volna távozni, ami a legközelebb van az ajtóhoz, hanem egy másikon, hogy ne kelljen az egész teret megkerülnöm. Mivel nem tudtam, hogy ilyet csinálhatok e kíséret nélkül, így odafáradtam a kapuőrhöz megkérdezni. 

Mire ő szalutálni kezdett. Először azt hittem, hogy a mögöttem jövő (gondoltam én fontos) embernek teszi ezt. 

Aztán később rá kellett jönnöm, hogy nem. Ugyanis miután kedvesen közölte velem, hogy természetesen megtehetem, hogy másik kapun fáradok ki, szépen elsétáltam a parlamentet körbe vevő lezárt részen a másik kijárathoz.

Na, ekkor jöttem rá, hogy a vigyázzba állás, és szalutálás nekem szólt.  Nem tudom mire vélni, hogy a mai dekadens öltözékemnek köszönhetem, a hatalmas napszemüvegnek, vagy annak, hogy egyszerűen nem vettem észre, hogy tegnap is csinálták. :D 

Hétfőn kiderül. 

A találkozó második napja kissé esősen, szomorkásan indult, de ez senki kedvét nem szegte, hiszen találkozni jöttünk egymással, találkozni Istennel. Az esti alkalom előtt egy percre sem állt le a regisztrálásban segítők munkája: folyamatosan érkeztek az emberek Szadától Németországig, Rákosszentmihályon át egészen Nyíregyházáig. Mindenki találkozni jött.

A dicsőítés Prazsák László dalával indult, ami a tavalyi év himnuszává vált. Az ismerősen csengő dal kérdését idősek és fiatalok közösen tették fel: „Istenem, csak kérdezem: merre tart az életem?” Sok mindent gondolhattunk át: vajon mire alapozom az életem? Mi az igazán fontos az életben és a gyülekezetben? Jézus felé tart az életem? Többször hallottam már azt a mondatot, hogy „úgy érzem, lógok a levegőben.” Nehéz nem tartozni sehová. Nehéz választ adnunk arra, hogy merre tart az életünk. Nehéz látnunk, hogy mi az életünk célja. Nehéz bízni Istenben akkor, amikor tervek esnek szét, amikor úgy tűnik, hogy nem teljesülnek az ígéretek. Nehéz hinni akkor, amikor nem tapasztaljuk meg a remélt gyógyulást. Azonban akkor is Isten szeretetében vagyunk, ha krízisek vesznek körül. Továbbra is szól hozzánk. Még mindig elénk jön és átölel szeretetével.

Ezt a szeretetet láthattam visszatükröződni mosolyokban, ölelésekben, mély beszélgetésekben, közös imádkozásban. Úgy éreztem, hogy ide tartozom, és nem csak úgy lógok a levegőben, hanem részese vagyok egy hatalmas tervnek Krisztus egyházában. A csarnok zengett, mikor együtt imádkoztuk: „szívem csendben az Úrra figyel.” Szívünk érintkezett Isten szívével. Egy újabb találkozás.

És hogy hogyan lehet rugalmas egy kő? Klaus Douglass a gyülekezet struktúráját mutatta be az 1Péter 2:5 alapján: „ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá.” Hogyan találhatjuk meg az egyensúlyt tradíció és újítás között? Hogyan lehet egy merev valami eleven és élő? Minden organizmusnak szüksége van struktúrára. A szervezet addig jó, amíg az organizmus hasznára van. Ha segíti az egyházat, hogy növekedjen, fejlődhessen.  A tradíció is valamilyen jó okkal kezdődik, de egy idő után ez az ok feledésbe merül. Görcsösen ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amelyek nem visznek előre. Klaus hármas egységet mutatott be: a legbelsőbb része a gyülekezetnek, a „mag”: amit Isten elvégez bennünk. Ezt követi egy belső réteg: interakció Isten és egymás között. Végül a külső héj: a látható, szerkezeti réteg.

Olyan ez, mint a kagylóhéj: a benne növekedő igazgyöngyöt védi. Ha ránézünk, először csak a kagyló héját látjuk, és ebből következtetünk a belsejére. A gyülekezetről alkotott véleményt is első sorban a struktúrája határozza meg. Ha Isten megérint embereket, ez megmutatkozik a látható, szerkezeti egységben is. Vajon azokat a hagyományokat erősítjük, amelyek Jézus felé visznek? Mi a fontosabb: megtartani a külső héjat vagy belülről megújulni? Van elég bátorságunk átértékelni szabályainkat? Fény derült az első keresztény személyére is, aki nem más, mint Péter, az első élő kő. Miért mondta Jézus, hogy erre a kőre építi fel az egyházat? Mert ő volt az első, aki felismerte, hogy kicsoda Jézus. Ő nyitotta meg szívét először, és felismerte, hogy Jézus egyedülálló. Az első, aki hitt Jézusban, mint Isten Fiában. Az első, aki után Jézus fellélegezhetett, hogy a keresztény egyháznak van jövője. Az első élő kő, amelyre épülhet a többi kő, akik felismerték Jézust. Ettől egyház az egyház: ahol személyesen felismerik, hogy Jézus a Messiás.

Építkezzünk! Az alap már megvan. Keltsük életre a köveket, hogy az építménybe beépüljenek!