Nektek ki örül
amikor hazaértek? Geci kérdés, nem? Emlékszem arra, amikor örültem, és emlékszem arra is, amikor szorongtam tőle, hogy a másik hamarosan hazaér. Pedig nem bántott. Csak belül nem voltam rendben és onnantól, hogy hazaért már egy fárasztó szerepben éreztem magam. Van aki képes rá, hogy kimutassa az örömét. Nem kell hozzá feltétlenül szerelem, csak a képesség, hogy valaki hagyja magát, hogy érezze az örömet. Már ha legalább szereti a másikat. Van aki nem tud ilyet. Zavarban van a saját érzéseitől. Gyerekesnek találja, hogy mosolyogjon. Vagy nem is érez örömet. Fapofával megérkezni, azt is cikinek érzi, teliszájjal vigyorogni, azt meg hamisnak, hát inkább bohóckodik meg fintorog. Mosolygás helyett. A helyett, hogy megmutatná, hogy örül a találkozásnak. A másik ember mit csináljon ilyenkor? Bohóckodjon, hogy a másiknak is jó legyen, mi így találkozunk, fintorgunk meg grimaszolunk? Mert a mosolyhoz oda lehet sietni. A bohóckodáshoz... biztos van aki. Azok, akik szeretnek tortát nyomni egymás képébe meg élvezik egymás ijesztgetését meg szívatását.
Múltkor gondolkodtam a testbeszéden. Tényleg lebuktatja az embereket, de a megfejtéssel érdemes óvatosnak lenni. De van amire nem lehet vigyázni. Ki felé fordulsz, kit ölelsz át, kihez érsz hozzá, kire nézel, mikor hogyan vonsz korlátot közéd és a másik ember közé, ezek nehezen vagy semennyire sem kontrollálható dolgok. De a megfejtések valóban apróságok összecsengéséből adnak ki tiszta képet. A vonzalmak azért kibuknak, néha tök váratlanul. De még ez is izgalmas kérdés. Múltkor néztem két embert a túloldali villamosmegállóban. Egy férfi meg egy nő beszélgetett. 30 körüliek. Baráti beszélgetésnek látszott, bár elég közel álltak egymáshoz. Intenzív eszmecsere lehetett mert ki sem pillantottak és meg sem mozdultak, de semmilyen szexuális jelzést nem adtak le egymás felé. Már amit ilyen távolságból meg lehetett volna állapítani. Nem lehet eldönteni mi van bennük. Talán csak megtanulták magukat fékezni. Talán a nőt várja otthon valaki. Vagy tényleg csak az az intenzív szellemi eszmecsere van, ami süt is belőlük, és nincs semmiféle vonzalom. Pedig látványra összeillettek és össze is voltak kapcsolódva. Aztán a villamoson, egy másik pár. Uh. A pasas olyan közel állt a nőhöz, hogy azon drukkoltam, csókold meg már cseszdmeg. De nem. Aztán a nő kezdeményezett, előbb a férfi bicepszét simogatta, aztán a nyakát, és vártam, hogy a pasi most majd elutasítóan ellép vagy mi lesz, a nő keze lehanyatlott. Félrepillantottam, na mondom, ez is csak szórakozik ezzel a lánnyal, hát minek áll annyira közel, ha nem akar semmitse. Mire visszanéztem, már vadul csókolóztak.
A lényeg, hogy a testbeszédről szóló könyvek így utólag marhaságnak tűnnek. Nagyon sokat kéne vele foglalkozni. Inkább olyasmi a megfejtés, hogy arra kell figyelni, hogy az emberben belül milyen érzés keletkezett. Ha úgy érzi, hogy nem figyelnek rá, akkor nem figyelnek rá. Ha úgy érzi, hogy a másik érdeklődik, akkor érdeklődik. Ha úgy érzi, hogy más valaki van a figyelem középpontjában vagy más felé mutatnak szexuális érdeklődést, akkor az úgy van. Ha azt érzi, hogy elutasítják, hogy dominanciaharcba keveredett, az is úgy van. Nincsenek nagyon bonyolult megfejteni valók meg nem is érdemes olyanokkal foglalkozni, akik azért csinálnak bármit is, nehogy az érzéseik vagy gondolataik kiderüljenek. És mit is kezd az ember a másik megfejtett titkos gondolataival? Beleveri az orrát? Tudom ám, hogy XY-t vonzónak találod, már sokszor észrevettem. Ha nem téged talál vonzónak, akkor nem kurvára mindegy, hogy kit? Talán csak akkor nem mindegy, ha barát. Ha látod, hogy tetszik neki valaki és szeretnéd bátorítani. Menj oda, beszélj vele, hívd el randira! Szerintem te is tetszel neki! Vagy szeretnéd megvigasztalni. Szar ügy. Kezdettől láttam, hogy vonzódsz hozzá, de már elvitték mire rájöttél.
Visszatérve az elejére, hogy ki örül neked... megszokjuk, hogy bele se gondolunk. Beleszokunk kapcsolatokba, amiben nem örülnek nekünk. Rácsimpaszkodunk kapcsolatokra amiben mások gyerekei meg állatok örülnek nekünk amikor megérkezünk. És persze azt mondjuk, nem egészséges dolog... hát, nem vagyunk kutyák, hogy szeparációs szorongásunk legyen! Gyakran mondjuk azt, hogy egy teljesen természetes vágy nem egészséges vagy nem felnőtt dolog. Meg lehet szokni, hogy őszintén örülnek amikor hazaérsz. Jó dolog tud lenni. Az emléke még a kapcsolatot is túléli.
