#07-15

Feltettem egy arcpakolást amiből végül ilyen lehúzható maszk lesz és szerintem az a része tesz legjobbat a bőrnek amikor lehúzom, és csípi -húzza a bőrömet. Nade amíg ez van, addig nincs szemüveg, addig meg nem látok. Viszont ráérek. Vakon. Már reggel fogmosás közben is foglalkoztatott ez a dolog, hogy SÉMAKÉMIA Nagyon röviden, ragaszkodunk ahhoz, hogy azzal legyünk, akivel megvan a kölcsönös vonzódás, a „kémia”, szokták mondani, ami alatt azt a megmagyarázhatatlan csodálatos dolgot értjük, hogy.... én nem tudom, hogy KELL? Hogy akarom őt? Megbasznám? Sőt életem végéig vinném neki ágyba a kávét (és megbasznám) vagy akarom nézni, baszki csak legyen itt velem és bámulhassam, néha beszéljen hozzám, legyünk együtt, egymásban, testileg lelkileg. De lehet, csak egy könnyed dolog, egy „hoppá, ő az!” gondolat. Nade a lényeg, hogy tudod, tudom milyen amikor megvan a kölcsönös vonzás. Imádjuk ezt az érzést, akarjuk, nem adjuk alább, szerelem nélkül nem érdemes csinálni az egészet! Erre most azt mondják nekem, hogy e mögött nem a hormonok állnak, hanem a hormonomat befolyásoló gyerekkori vágyképek és traumák, azok a beidegződések, sablonok amiket egymásnak tudattalanul mutatunk és amire minden észérv ellenére cuppanunk rá mint csecsemő a csecsre? Komolyan? Lehangoló :( Azt hisszük, hogy valami szépet meg különlegeset keresünk, de kiderül, hogy tényleg fuss, ha szerelmes leszel, mert a szart habosítod magad körül? Azért volt megrázó ez a sémakémia téma, mert amíg Popper és Müller és Csernus, Orvos, Pál Feri és és a többiek arról beszélnek, hogy hogyan enyhítsd a problémákat a kapcsolaton belül, hogyan legyél jobb partner, kommunikálj asszertíven, ismerd meg a kapcsolat dinamikáját, a változásokat, addig a sémakémia azt mondja: ami szar az azért az, mert volt valami szar a gyerekkorodban. A választásod, a szerelmeid abban gyökereznek. Kész, nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni! nem a faszod áll fel, hanem az agyadban a kis hóbort, hogy jujj, ez pont olyan geci, mint anyám amikor dolgozott és le se szart, amikor kihasznált, ugráltatott, és már be is indulnak a hormonok, áááááá, anyaaaaaaaaaa!!!! szerelem. Nem kell az odaadás, az elérhetetlen elfogadás indítja be a kémiát. Passzol ez persze a freudi elgondolásokhoz mg sok minden máshoz is, de látom magam előtt, ahogy a pszichológus hallgatja a nyűglődéseinket, magában meg azt mondja, na, ez is a sémakémia áldozata, kurva unalmas az egész, de úgy se értené, valahogy rá kéne vezetni. Mennyi idő az? 6 hónap, 6 év? Egy jó kapcsolatban talán el lehet mondani, hogy nézd, látom ahogy változol, ahogy változtál az évek során. Nem gondolod, hogy ez ezért meg azért van? A társunk nem a pszichológusunk. De a társunk szeret, jószándékkal van, pozitív előítéletekkel irántunk és végtelen sok ideig ingyen hajlandó a beszélgetésre, így sokkal értékesebb, mint egy pszichológus. És naiv vagyok, persze. Alig-alig látok ilyen kapcsolatot. Vagyis... amikor látok két embert, aki harmóniában vannak még akkor is, amikor bevásárolni mennek az autóval, nem a feszkót öntik egymásra, az feltételezi, hogy ilyesféle beszélgetések vannak az életükben. Mert ezek a szigetek biztosítják, hogy még egy lélekvesztővel is elevickél a kapcsolat szigetről szigetre. Fasz se akar egy állandó terápiában élni! De olyanban sem, ahol sosem hallgatják meg az érzéseit vagy a gondolatait magáról meg a másikról.

Szóval simán lehet, hogy a szerelemnek rozsdás szar meg veszélyes, időzített bombákkal teli rakott mozgatórugói vannak amikről fogalmunk nincs, csak vonzódunk az ilyenhez olyanhoz, ezt már tudjuk, aztán rábaszunk. Ezen sokkal kevésbé tudunk változtatni, mint azon ahogy A MÁSIK EMBERT kezeljük. Mégcsak nem is magunkat. Szeretlek. Lehet, hogy nem jól, nem tökéletesen, de szeretlek téged és azt akarom, hogy jól érezd magad az életedben. DE szeretném magam jól érezni a saját életemben és a tiédben is.

Na, leszedem ezt a maszkot, mert már kényelmetlen. Szebb nem leszek tőle, de megvan az érzés, hogy tettem valamit értem.

Délután mentünk Luccába, amiről én azt gondoltam, hogy valami picsányi kis falu, ami felkapott lett a Lucca Comics & Games miatt (ha majd itt élek, minden évben eljövök a Conra), de amúgy senkit sem érdekelne, de tévedtem. Egy Velenceszerűen szép meg sétálható város egy rakás mindnfélével, ahol gyakran vannak nagyszabású rendezvények, most is júniustól július végéig koncertek vannak, elég neves (bár már kiöregedő) előadókkal (vagy azoknak a nevét ismertem fel a plakátokon :D). Aztán tengereztünk egyet búcsúzóul mert vasárnap egy nagylélegzetű autózással hazagurulunk.

Több templom volt ennél, akik imádnak külföldön templomokat nézni azok biztos itt is elélveznek, én nem mentem be egybe se. Felkészületlenül semmi értelmét nem látom, de azt az élményt nagyon szeretem ahogy egy sikátor végén egyszercsak felbukkan egy tér egy gyönyörű templommal.

Piazza dell’Anfiteatro az egyik nevezetesség. Egí őkori amfiteátrum helyén épült ovális épületegyüttes. Tényleg jópofa! Poénkodtam, hogy lehetséges, hogy mostanában a baloldalon meg a jobboldalon levő pizzériák küzdenek meg egymással utolsó csepp kecsöpig, de a többiek szerint, idézem: "fárasztó vagy". Sajna ezen is tudok röhögni, ahogy komoly arccal várostnéznek.

Sikátorok minden mennyiségben. Ezek egy részét egy melóhoz fotóztam (másodállásban sikátorkészítő vagyok :D) de amúgy ez olaszország visszaadhatatlan része. Nagyon nehéz a térérzetet megjeleníteni, a hangulat elvész a fotókon. Mindenesetre Lucca gyönyörű kis város, és most mondhatni alig volt turista, szóval kellemesen sétálható volt.

És a mindenféle turistacsalogató, ami aztán két érdekes nem turistás gondolatot hozott. Egyrészt, egyszercsak felötlött bennem, hogy nem kell nekem semmit sem vásárolnom, mert én itt fogok élni, bármit bármikor megvehetek, nincs az a sohatöbbet érzés ami korábban arra késztetett, hogy minden vackot összevásároljak, másrészt, uh, ez fájdalmasabb volt. Valamit kezdenem kell azzal a dologgal, hogy minden szarról egy olyan férfi jut eszembe, akinek én sosem jutok eszébe. Úgyhogy hazamegyek és kikezeltetem őt magamból.

A tenger meg a hegyek, semmi különös, csak feküdtem a vízben és elképzeltem, hogy hínár vagyok és csak ringatózom és mit érdekel engem a világ összes baja, hát elég jól ment.

Búcsú

Fogalmam sincs, hogy a katolikus Olaszország hogyan viszonyul a mássághoz, mostanában azt olvastam, hogy nem annyira jól. Vacsoráztunk egy helyi étteremben, érdekes keveréke volt az előrebejelentkezős fancy és a helyi ciaopaoloaszokásosat helyeknek. A kaja piszokjóvolt, teljesen elfogadható áron, a körülmények inkább egy olcsó éttermet mutattak. (amúgy tévedés, hogy az olaszok nem beszélnek angolul. Kb mint nálunk. vagy igen vagy nem, de egészen alapszinten mindenki vartyog valamit, aki 70 alatt van. Kivéve persze a parkolóházban az öreg bácsit, aki a botjával csapkodta a kocsit és nem volt hajlandó felfogni, hogy nem értjük a pergős olaszt, hiába a latin közmondásokra épülő nyelvi intelligenciánk :D) Szóval jött egy családdal egy nő, aki szerintem valahogy más volt, de nem tudom miben mert külön szó van a másság minden megnyilvánulására. Vagy nem volt semmi, csak ő ilyen. A család teljesen együtt volt ezzel a férfi-nővel. Picit el is gondolkodtam, hogy mik azok a láthatatlan, finom kis jelek, amit az agyunk felfog, és amitől férfinak vagy nőnek érzékelünk valakit attól függetlenül, hogy van-e rajta nyaklánc vagy rúzs. Valószínűleg vannak az agyunkban ilyen arányok, mint ahogy a tudósok kidertették, hogy nem a derék-csípő megfelelő arány ami szexuális érdeklődést kelt, hanem a derék-fenék szöge. Bár ezt valamelyik hiteles ismeretterjesztő lap hozta le, azért nem kizárt, hogy a plasztikai sebészek finanszírozták a kutatást :D Ezen gondolkodtam, hogy az áll vonala, a vállak, a testarányok, mi a fene lehet ami jelez, de nyilván valami jelez a tesztoszteron vagy az ösztogén túlsúlyáról. Szóval, látjuk, összezavarodunk és gondolom, hogy ez az összezavarodás sokaknak elviselhetetlen. Meg persze a dominancia kapcsolatok felborulása a másik, ami sokaknak elfogadhatatlan. Na, a lényeg, hogy akárhogy néz ki valaki, találhat magának partnert, ebben nincs kétségem, de abban is biztos vagyok, hogy nagyon erős szenzoraink vannak a nem megállapítására, de talán a szexuális orientációra is. Ezt nem tudom. Ahogy heterok is futnak bele abba, hogy beleszeretnek nem hetero emberbe, sőt, kezdeményeznek is, gondolom, hogy fordítva is előfordul. Elmesélem még, hogy szerintem a nők gyönyörűek, több szép nőt ismerek, mint ahány annyira vonzó férfit. Szexuálisan viszont sosem kavart fel egyetlen nő sem. Érzelmileg együtt tudok rezegni, nagyon tudok szeretni egy nőt, akár rajongva is, de még megölelni sem nagyon tudom, nemhogy más dolgok. Nem tilos, csak nem kavar fel. Néha persze sajnálom, hogy nem vagyok pasi, annyira szívesen boldoggá tenném valamelyik magányos barátnőmet, de csak azért mert tudom, hogy adott esetben mit várnak/várunk a férfiaktól amit nem kapunk meg. De ez csak empátia meg sajnálat, nem valós vonzalom. Bajom nekem, hogy a vonzalom mellé valami bizalom is kell, hogy utat engedjek bárkinek is, nem bírom belevetni magam a lehetőségek világába, bárhogy is szeretném, ha ebben könnyedebb tudnék lenni. Hát, ja, fiatal koromban az alkohol elsöpörte ezt, most viszont keveset iszom, és már akkor sem nagyon vesztem el a fejem. Jó lenne, ha már ott tartanánk, hogy a másság annyira elfogadott, hogy nyugodtan lehet utálni valakit a személyisége miatt és fel sem merül, hogy a szexuális orientációja vagy szokásai miatt utáljuk. Aki hülye, az hülye, minden más mindegy.

amit anyám mesélt, hogy amikor elhagyta apámat, kézenfogott engem (3 éves voltam), karjára akasztotta a retiküljét és elment a majdani nevelőapámhoz, aki amúgy akkor már egy éve a szeretője volt. Az egy mellékszál, hogy anyám várta, hogy az apám majd könyörögve utána megy, de az apám azt hiszem többnyire részeg volt, így nem ment, aztán később meg talán gyávaságból, hogy egy másik férfival kell megküzdenie anyámért. A hurcolkodás oka egy elcsattant pofon volt aminek én voltam az oka mert önfeledt gyerekségemben elkotyogtam az ominózus mondatot, hogy „és dodóbácsinak vettünk doknit”. Durr egy pofon anyámnak. Anyám meg rátarti volt, úgyhogy gyerek, táska és huss. De a lényeg ami miatt ezt írom az csak most jön. Anyám többet nem ment vissza, a holmijáért se, így nem is volt semmije, nekem se, a rajtunk levő ruhán kívül. A játékaim is ott maradtak. Hogy hogy esett a dolog azt nem lehet tudni, de a játékaim hamarosan a nagynénémhez kerültek. Amikor látogatóba voltunk náluk, akkor megláttam a textilbabát és játszani akartam vele, de a nagynéném kivette a kezemből, mondva, hogy frissen van kimosva, ne piszkoljam össze. Anyám nem mondta, hogy nade baszdmeg az a gyerekem babája, hanemcsak örökre megjegyezte aztán továbbadta nekem. „ne nyúlj hozzá, most lett kimosva” Tök döbbenet volt, mert tegnap ez a mondat bukkant fel a fejemben amikor az egyik pasi az egyesületből rám szólt, hogy szerinte ne hívjam meg az ismerőseimet a csoportba, mert Ő nem akar másoknak kényelmetlenséget okozni. Abba a csoportba, amit hosszú időn keresztül kb én tartottam életben, mert le se szarta senki. Most rástartoltak és csúcsravitték. örültem, tapsikoltam, támogatólag vállonveregettem őket. De ne nyúljak hozzá. Frissen van mosva. Éjjel nagyon furcsa volt. Nem tudtam aludni, csak forgolódtam, és ahogy próbáltam rájönni, hogy mi a fasz bajom van, egyszercsak láttam magam előtt azt a babát. Kötött textil „lencsibaba” volt. Puha, a ruhája kék-fehér, hegyes sapka, és műanyag arcocska a kötött anyagba „varrva”. Tudom, hogy az volt, hogy azt a babát láttam. Akartam is megnézni, nem engedtem elillanni a képet. De közben annyira fájt, de annyira fájt az a veszteség, mintha hároméves lettem volna akit mindenki becsapott. Az anyja, az apja, a nagynénje, és még csak nem is érti, hogy mi történik. Az az én babám volt. én kaptam. És szerettem.

Pedig csak egy fasz pasi volt.

Kevés szánalmasabb dolog van, mint a féltékenység. Talán csak a könyörgés, hogy szeressen valaki, aki nem tud szeretni. Nem is értettem soha.  Még mindig emésztgetem amit a pszichológus mondott. Pro és kontra érvek jutnak eszembe, de legfőképpen az, hogy még egy megtapasztalás sem jelentené, hogy nincs igaza.  De kezd ez is mindegy lenni, mert tudom, hogy egyszerűen szabad utat kell engednem másoknak és annak, hogy el tudjam képzelni az életem valahogy máshogy. Talán nem lesz ilyen szellemi összefonódás, de talán lesz valaki, akinek a szíve megtelik gyengédséggel meg örömmel, ha rám gondol. Van ez a dolog, hogy kit vállalsz fel és kit nem. XY mindig nyiltan vállalta a kapcsolatunkat (ami csak egy laza ismeretség volt, de egy jóféle egymás elismerése és értékelése), de se az én boldogtalan szerelmem, se a férfiak, akikkel együtt éltem, soha nem vállaltak fel nyilvánosan. Ez komoly. Picit most is elszorul a torkom ettől. Hogy ez is része annak, hogy úgy érzem nem tartozom sehova. Volt erre mindig mondás, hogy jajj, őket nem érdekli, ők nem facebookoznak vagy nem babámfüléznek meg ki nem szarja le mit gondolnak mások. A lelkem mélyén nem arra vágytam, hogy hintsék tele vörös rózsákkal meg szerelmes üzenetekkel a hírfolyamomat. Eszméletlen kínosnak érzem az ilyesmit, szóval semmi látványos vallomás nem volt az elképzeléseim között. De ezek az emberek, akik állítólag szerettek engem, konkrétan ignoráltak onnantól kezdve, hogy a kapcsolatunk szorossá vált. Soha egy fotó nem került ki közös utazásról vagy közös tevékenységről, de nem is szóltak hozzám.  Ám, amióta nem vagyunk kapcsolatban, pl. szorgalmasan lájkolgatja a volt férjem az összes posztomat. Mindig tetszett nekem, hogy mondjuk a tumblin tagelgetik egymást az ismerősök. Néééézd, mit találtam neked... figyi ez téged érdekel, fúúú együtt ittunk tegnap.... Sosem gondoltam, hogy ezek együttjárásról vagy összefekvésről szólnak. (ha arról, akkor PI már megdugta a fél tumblit) Egyszerűen a haverkodásról meg az átszövésről. És persze arról is, hogy kit vállalsz fel. Nem hiszem, hogy az a baj, hogy vállalhatatlan lennék. :D Minap olvastam, hogy amikor mindenki mással kedves vagy, normálisan beszélsz, de ignorálsz valakit, akkor konkrétan a vele való kapcsolat vagy a lénye szembesít folyamatosan valamivel, amivel nem tudsz mit kezdeni. Nem őt, hanem azt utasítod el, ami róla folyton eszedbe jut.  Mondjuk, attól nem leszek boldogabb, hogy irritálom azokat, akikkel a legszorosabb a kapcsolatom. :( :( Biztos van olyan ember, akiben van annyi erő meg tartás, hogy örömmel felvállal akár barátként, akár párkapcsolatként. Megkeresem. Tegnap ücsörögtünk a Mikszáth téren és megint volt egy vízióm.  Hirtelen Olaszországban voltam egy ugyanilyen kis téren egy kávézó teraszán. A házak körülöttem reneszánsz paloták voltak és tudtam, hogy ott vagyok, és éreztem, hogy nagyon jó nekem most. Akárhova néztem, mosolygott a lelkem. A házak, a fények, az illatok és a kutyák! :) jajj, nagyon tetszett! Soha Olaszországban nem volt ez az élményem, szóval ez nem egy emlék volt, hanem egy látomás. Elképesztően erős valami. Féltékenység... ha féltékeny az ember, akkor nagy a baj. Akkor nem úgy szeretik, ahogy az neki jó. Persze, lehet a féltékeny ember sérült, feneketlen kút, lyukas vödör amit bármennyi szeretet meg szerelem se tölt meg, de legtöbbször egyszerűen annyi, hogy amit más kap, azt én nem kapom, úgy érzem tőlem vesz el valamit, megkárosítanak, becsapnak, kihasználnak.  Nem jó érzés. De nem szabad rátolni a féltékeny emberre, hogy ő a hibás, ő a sérült, mert lehetséges, hogy tényleg becsapják, megkárosítják, kihasználják, nem szeretik. Ez nem csak párkapcsolatban létező dolog. Azt hiszik az emberek, hogy más szeretetkapcsolatban nincs ilyen, mert milyen alapon féltékeny??? Hát, azon az alapon, hogy létrejön valami egyenlőtlenség valami bizonytalanság, valami félelem, amit szeretettel meg odafigyeléssel helyre kellene rakni. A nincs jogod féltékenynek lenni, az pontosan mutatja, hogy nincs szeretet a kapcsolatban. Mert az érzelem nem jog kérdése. Mindegy, olyan ember, aki nem szeret, ezt úgy se érti.

Gyűlölöm a versengést! Gyűlölöm amikor észreveszem, hogy úgy néznek rám, hogy bakker, ez már megint olyat csinál amit én nem mernék, és hogy van ennek ideje minderre és nekem miért nincs, miért érzem kis szarnak magam? Én meg ott ülök, és végül arra jutok, hogy nem kell elmondani semmit. Mert erre a nézésre marhára nincs szükségem! :( Én csak magammal meg az idővel versengek, senki mással. És annyira tudok örülni más sikerének, és annyira igyekszem segíteni meg lelkesíteni mindenkit. Mert tényleg szinte bármit meg lehet csinálni! Na jó, a könyöködet nem tudod megnyalni. De most láttam egy videót egy fasziról, aki leszopta magát. Szóval azért csillagos ég... :DDD

Mildred Virginia (Millie) Jackson (born July 15, 1944) is an American singer-songwriter. Six of her albums have been certified gold by the RIAA for over 500,000 copies.

Her vocal performances are often distinguished by long, humorous, and explicit spoken sections in her music, which she started doing on stage to get the attention of the audience. She has also recorded songs in a disco or dance music style and even some country styled songs. She is the mother of Keisha Jackson.

Early life

Born in Thomson, Georgia, Jackson is the daughter of a sharecropper. Her mother died when she was a child and subsequently, she and her father moved to Newark, New Jersey. By the time Jackson was in her mid-teens, she had moved to Brooklyn to live with an aunt. She occasionally worked as a model for magazines like JIVE and Sepia.

Career

Jackson's singing career reportedly began on a dare to enter a 1964 talent contest at Harlem nightclub Smalls Paradise, which she won. Although she first recorded for MGM Records in 1970, she soon left and began a long association with New York-based Spring Records. Working with the label's in-house producer, Raeford Gerald, her first single to chart was 1971's deceptively titled "A Child of God (It's Hard to Believe)," which reached number 22 on the R&B charts. In 1972, Jackson had her first R&B Top Ten single with the follow-up, "Ask Me What You Want", which also reached the pop Top 30, then "My Man, A Sweet Man" reached #7 R&B; all three hits were co-written by Jackson. "My Man, A Sweet Man" retains its popularity today for northern soul enthusiasts and is played on the radio in the UK and quoted as an example from this musical genre as is her 1976 recording, "A House for Sale". The following year brought her biggest single success and her third Top Ten hit, "It Hurts So Good," which made #3 on the R&B charts and #24 on the Billboard Hot 100 pop chart. The single was featured on the album of the same name and in the blaxploitation film Cleopatra Jones, also appearing on that film's soundtrack along with the song "Love Doctor".

In 1974, she released the album Caught Up, which introduced her innovative style of raunchy rap. The featured release was her version of Luther Ingram's million-seller, "(If Loving You Is Wrong) I Don't Want to Be Right", for which she received two Grammy nominations. By now, she had switched producers to work only with Brad Shapiro, recording at Muscle Shoals Studio in Alabama with the renowned Muscle Shoals Rhythm Section. She continued to record most of her material for Spring there, including the follow-up album, Still Caught Up.

Over the next ten years, Jackson had a string of successful albums and numerous R&B chart entries, the biggest being her 1977 version of Merle Haggard's country hit "If You're Not Back In Love By Monday". That hit single was followed by many more, including her version of the Boney M. song, the disco single, "Never Change Lovers In The Middle of The Night." This single peaked at #33 on the Black Singles chart in 1979.

Jackson recorded an album in 1979 with Isaac Hayes called "Royal Rappin's" and the same year saw her release a double album, "Live And Uncensored", recorded in concert at Los Angeles venue, The Roxy. Jackson also formed and produced the group Facts of Life. They had a major hit in 1976 with "Sometimes" (#3 R&B, #31 Pop).

Jackson found herself without a label when Spring closed down in 1984, but in 1986, she signed with Jive Records in a deal that produced four albums and resulted in further R&B Top Ten hits with "Hot! Wild! Unrestricted! Crazy Love" and "Love Is a Dangerous Game". She appeared on an Elton John track in 1985, "Act Of War", which was a Top 40 hit in the UK, but failed to chart in the USA. In 1991, she wrote, produced and starred in the successful touring play Young Man, Older Woman, based on her album of the same title for Jive.

On November 24, 1994, Jackson appeared in the Thanksgiving episode Feast or Famine of Martin as Florine.

In 2000, her voice featured in "Am I Wrong" by Etienne de Crécy, sampled from her performance in "(If Loving You Is Wrong) I Don't Want to Be Right".

Jackson may be most famous in the internet age for her album covers, which frequently appear on "worst ever" lists. E.S.P. (Extra Sexual Persuasion) features Jackson peering into a crystal ball that accentuates her cleavage; Back to the S t! depicts Jackson sitting on a toilet.

Jackson now runs her own record label, Weird Wreckuds. After a lengthy hiatus from recording, she released her 2001 album, Not For Church Folk, which marked a return to her "tell-it-like-it-is" lyrical style with an Urban contemporary sound. The album features the singles "Butt-A-Cize" (a dance song) and "Leave Me Alone" (a ballad). The album also features a collaboration with rapper Da Brat on the song "In My Life."

Jackson had her own radio show in Dallas, Texas for 13 years. Broadcasting via remote from her home in Atlanta, Jackson worked in afternoon drive-time from 3-6 pm on KKDA 730 AM, until January 6, 2012.

In 2006, five of Jackson's best-selling albums – Millie Jackson (1972), It Hurts So Good (1973), Caught Up (1974), Still Caught Up(1975), and Feelin' Bitchy (1977) – were digitally remastered and released on CD with bonus tracks. All of Jackson's Spring Records-era albums are available from Ace Records in the UK.

An Imitation of Love was re-issued on CD in 2013 by the Funkytowngrooves label in a remastered, expanded edition. Other albums released on the Jive and Ichiban labels remain out of print, though some of those songs appear on compilation CDs.

On February 6, 2012, the documentary, Unsung - The Story of Mildred 'Millie' Jackson aired on the TV One network.

Jackson performed at Washington, D.C.'s historic Howard Theatre on August 3, 2012, and at B.B. King's Blues Club in New York on August 4, 2012. On June 6, 2015 Jackson was inducted into the Official Rhythm & Blues Music Hall of Fame in Clarksdale, MS.

Personal life

She has two children: Keisha Jackson, born in the 1960s before she was married, and son Jerroll born in the late 1970s. She is not related to the Jackson family of singers and musicians from Gary, Indiana.

Discography

AlbumsSingles

"A Little Bit of Something"

"A Child of God (It's Hard to Believe)" (US: #102)

"Ask Me What You Want" (US: #27)

"My Man, A Sweet Man" (US: #42), (US R&B: #7) (UK: #50)

"Breakaway" (US: #110)

"It Hurts So Good" (US: #24), (US R&B: #3)

"I Miss You Baby"

"How Do You Feel the Morning After" (US: #77)

"I'm Through Trying To Prove My Love To You"

"I Got to Try It One Time"

"(If Loving You Is Wrong) I Don't Want to Be Right" (US: #42)

"Leftovers" (US: #87)

"Loving Arms"

"The Rap"

"A House for Sale"

"Bad Risk"

"Feel Like Making Love"

"There You Are"

"I Can't Say Goodbye"

"If You're Not Back in Love By Monday" (US: #43)

"A Love of Your Own"

"All The Way Lover" (US: #102)

"Sweet Music Man" (US R&B #33)

"Keep The Home Fire Burnin'" (US R&B #83)

"Never Change Lovers In The Middle of The Night" (US R&B: #33)

"We Got To Hit It Off" (US R&B #56)

"A Moment's Pleasure" (US R&B #70)

"Kiss You All Over"

"Despair"

"Do You Wanna Make Love" feat. Isaac Hayes (US R&B #30)

"This Is It (Part I) (US R&B #88)

"You Never Cross My Mind"

"I Can't Stop Loving You" (US R&B #62)

"Anybody That Don't Like Millie Jackson"

"I Had to Say It"

"It's Gonna Take Some Time This Time"

"Special Occasion" (US R&B #51)

"Passion"

"E.S.P."

"I Feel Like Walkin' In The Rain" (UK: #55)

"Sister in the System"

"Hot! Wild! Unrestricted! Crazy Love" (US R&B #9) (UK: #99)

"Act of War" feat. Elton John (UK: #32)

"It's A Thang" (US R&B #79)

"Love Is A Dangerous Game" (US R&B #6) (UK: #81)

"An Imitation of Love" (US R&B #58)

"Something You Can Feel" (US R&B #45)

"You Knocked the Love (Right Outta My Heart)"

"Will You Love Me Tomorrow"

"Young Man, Older Woman"

"Living With A Stranger"

"Taking My Life Back"

"Love Quake"

"Check in the Mail"

"Chocolate Brown Eyes"

"Breaking Up Somebody's Home"

"The Lies That We Live"

"Did You Think I Wouldn't Cry"

"Butt-A-Cize"

"Leave Me Alone"

"Black Bitch Crazy"

Kiki Shepard (born Chiquita Renee Shepard; July 15, 1951) is an American television host, best known as the longtime co-host of It's Showtime at the Apollo. She is a native of Tyler, Texas. Besides her work on "Showtime...", Shepard has also worked as an actress and voice actor.

Pop culture

Kiki was referenced in the song "So Fresh, So Clean" by the hip hop group Outkast which was released in 2001, and in the song "No Church in the Wild" on the duet album Watch the Throne by "Jay Z" and "Kanye West", released August 2011.

Forest Steven Whitaker III (born July 15, 1961) is an American actor, producer, and director.

Whitaker has earned a reputation for intensive character study work for films such as Bird, Platoon, Ghost Dog: The Way of the Samurai, and The Butler, and for his work in independent films and for his recurring role as LAPD Internal Affairs Lieutenant Jon Kavanaugh on the Emmy Award-winning television series The Shield.

For his performance as Ugandan dictator Idi Amin in the 2006 film The Last King of Scotland, Whitaker won the Academy Award, British Academy Film Award, Golden Globe Award, National Board of Review Award, Screen Actors Guild Award, and various critics groups awards.

Early life

Whitaker was born in Longview, Texas, the son of Laura Francis (née Smith), a special education teacher who put herself through college and earned two master's degrees while raising her children, and Forest Steven Jr., an insurance salesman. According to DNA tests, his father was of Igbo descent, while his mother had Akan ancestry. When Whitaker was four, his family moved to Carson, California. Whitaker has two younger brothers, Kenn Whitaker, an actor, and Damon, and an older sister, Deborah. Whitaker's first role as an actor was the lead in Dylan Thomas' play Under Milk Wood.

Whitaker attended California State Polytechnic University, Pomona on a football scholarship, but a back injury made him change his major to music (singing). He toured England with the Cal Poly Chamber Singers in 1980. While still at Cal Poly, he briefly changed his major to drama. He was accepted to the Music Conservatory at the University of Southern California to study opera as a tenor, and subsequently was accepted into the University's Drama Conservatory. He graduated from USC in 1982. He also earned a scholarship to the Berkeley, California branch of the Drama Studio London. Whitaker was pursuing a degree in "The Core of Conflict: Studies in Peace and Reconciliation" at New York University's Gallatin School of Individualized Study in 2004.

Career

Film work

Whitaker has a long history of working with well-regarded film directors and actors, as well as, for a brief period of time, working in direct-to-video films alongside novice actors such as Lil Wayne, Maggie Grace, and 50 Cent. In his first onscreen performance of note, he had a supporting role playing a high school football player in the 1982 film version of Cameron Crowe's coming-of-age teen-retrospective Fast Times at Ridgemont High. In 1986, he appeared in Martin Scorsese's The Color of Money and Oliver Stone's Platoon. The following year, he co-starred in the comedy Good Morning, Vietnam. In 1988, Whitaker appeared in the film Bloodsport and had his first lead role starring as musician Charlie "Bird" Parker in Clint Eastwood's Bird. To prepare himself for the part, he sequestered himself in a loft with only a bed, couch, and saxophone, having also conducted extensive research and taken alto sax lessons. His performance, which has been called "transcendent", earned him the Best Actor award at the 1988 Cannes Film Festival and a Golden Globe nomination.

Whitaker continued to work with a number of well-known directors throughout the 1990s. He starred in the 1990 film Downtown and was cast in the pivotal role of Jody, a captive British soldier in the 1992 film The Crying Game, for which he used an English accent. Todd McCarthy of Variety described Whitaker's performance as "big-hearted", "hugely emotional", and "simply terrific". In 1994, he was a member of the cast that won the first ever National Board of Review Award for Best Acting by an Ensemble for Robert Altman's film, Prêt-à-Porter. He gave a "characteristically emotional performance" in Wayne Wang and Paul Auster's 1995 film, Smoke.

Whitaker played a serene, pigeon-raising, bushido-following, mob hit man in Ghost Dog: The Way of the Samurai, a 1999 film written and directed by Jim Jarmusch. Many consider this to have been a "definitive role" for Whitaker. In a manner similar to his preparation for Bird, he again immersed himself in his character's world—he studied Eastern philosophy and meditated for long hours "to hone his inner spiritual hitman." Jarmusch has told interviewers that he developed the title character with Whitaker in mind; The New York Times review of the film observed that "[I]t's hard to think of another actor who could play a cold-blooded killer with such warmth and humanity."

Whitaker next appeared in what has been called one of the worst films ever made, the 2000 production of Battlefield Earth, based on the novel of the same name by L. Ron Hubbard. The film was widely criticized as a notorious commercial and critical disaster. However, Whitaker's performance was lauded by the film's director, Roger Christian, who commented that, "Everybody's going to be very surprised" by Whitaker, who "found this huge voice and laugh." Battlefield Earth won seven Razzie Awards; Whitaker was nominated for Worst Supporting Actor, but lost to his co-star, Barry Pepper. Whitaker later expressed his regret for participating in the film.

In 2001, Whitaker had a small, uncredited role in the Wong Kar-wai-directed The Follow, one of five short films produced by BMW that year to promote its cars. He co-starred in Joel Schumacher's 2002 thriller, Phone Booth, with Kiefer Sutherland and Colin Farrell. That year, he also co-starred with Jodie Foster in Panic Room. His performance as the film's "bad guy" was described as "a subtle chemistry of aggression and empathy."

Whitaker's 2006 portrayal of Idi Amin in the film, The Last King of Scotland earned him positive reviews by critics as well as multiple awards and honors. To portray the dictator, Whitaker gained 50 pounds, learned to play the accordion, and immersed himself in research. He read books about Amin, watched news and documentary footage featuring Amin, and spent time in Uganda meeting with Amin's friends, relatives, generals, and victims; he also learned Swahili and mastered Amin's East African accent. His performance earned him the Academy Award for Best Actor, making him the fourth African-American actor in history to do so, joining the ranks of Sidney Poitier, Denzel Washington, and Jamie Foxx. For that same role, he was also recognized with the British Academy Film Award, Golden Globe Award, National Board of Review Award, Screen Actors Guild Award, and accolades from the Broadcast Film Critics Association, London Film Critics’ Circle Award, Los Angeles Film Critics Association, National Society of Film Critics, and New York Film Critics Circle among others.

In 2007, Whitaker played Dr. James Farmer Sr. in The Great Debaters, for which he received an Image Award nomination for Outstanding Supporting Actor. In 2008, Whitaker appeared in three films, first as a business man known only as Happiness, who likes butterflies, in the film The Air I Breathe. He also portrayed a rogue police captain in Street Kings, and a heroic tourist in Vantage Point.

In 2013, after working in several limited releases and independent features such as Freelancers and Pawn, Whitaker has enjoyed a bit of career resurgence, having played the lead role in Lee Daniels' The Butler, which has become one of his greatest critical and commercial successes to date.

Whitaker also starred in the film Black Nativity, alongside Jennifer Hudson, Angela Bassett, and Jacob Latimore. He also co-starred with Arnold Schwarzenegger in 2013's The Last Stand, playing an FBI agent chasing an escaped drug cartel leader.

Whitaker played Saw Gerrera in the 2016 film Rogue One: A Star Wars Story.

Television work

After completing several films in the early 1980s, Whitaker gained additional roles in multiple television shows. On the series, Diff'rent Strokes, he played a bully in the 1985 episode "Bully for Arnold". That same year, Whitaker also played the part of a comic book salesman in the Amazing Stories episode "Gather Ye Acorns". He appeared in the first and second parts of North and South in 1985 and 1986. Throughout the 1990s, Whitaker mainly had roles in television films which aired on HBO, including Criminal Justice, The Enemy Within, and Witness Protection.

From 2002 to 2003, Whitaker was the host and narrator of 44 new episodes of the Rod Serling classic, The Twilight Zone, which lasted one season on UPN. After working in several film roles, he returned to television in 2006 when he joined the cast of FX's police serial The Shield, as Lieutenant Jon Kavanaugh, who was determined to prove that the lead character, Vic Mackey, is a dirty cop. As opposed to his previous character work, Whitaker stated that he merely had to draw on his childhood years growing up in South Central Los Angeles for the role. He received rave reviews for his performance—Variety called it a "crackling-good guest stint"—and he reprised the role in the show's 2007 season.

In the fall of 2006, Whitaker started a multi-episode story arc on ER as Curtis Ames, a man who comes into the ER with a cough, but quickly faces the long-term consequences of a paralyzing stroke; he sues, then takes out his anger on Dr. Luka Kovač, who he blames for the strokes. Whitaker received a Primetime Emmy Award nomination for his performance in the series. Also in 2006, Whitaker appeared in T.I.'s music video "Live in the Sky" alongside Jamie Foxx.

Whitaker was cast in the Criminal Minds spin-off, Criminal Minds: Suspect Behavior, that was subsequently cancelled by CBS on May 17, 2011.

In December 2016, it was announced that Whitaker would reprise his role as Saw Gerrera from Rogue One for the Star Wars Rebelsanimated series.

Theatre

Whitaker made his Broadway debut in 2016 in a revival of Eugene O'Neill's play Hughie at the Booth Theatre, directed by Michael Grandage.

Producing and directing

Whitaker branched out into producing and directing in the 1990s. He co-produced and co-starred in A Rage in Harlem in 1991. He made his directorial debut with a grim film about inner-city gun violence, Strapped, for HBO in 1993. In 1995, he directed his first theatrical feature, Waiting to Exhale, which was based on the Terry McMillan novel of the same name. Roger Ebert observed that the tone of the film resembled Whitaker's own acting style: "measured, serene, confident." Whitaker also directed co-star Whitney Houston's music video of the movie's theme song, "Exhale (Shoop Shoop)".

Whitaker continued his directing career with the 1998 romantic comedy, Hope Floats, starring Sandra Bullock and Harry Connick, Jr. He directed Katie Holmes in the romantic comedy, First Daughter in 2004 while also serving as executive producer; he had previously co-starred with Holmes in Phone Booth in 2002. He had previously gained experience as the executive producer of several made-for-television movies, most notably the 2002 Emmy-award-winning Door to Door, starring William H. Macy. He produced these projects through his production company, Spirit Dance Entertainment, which he shut down in 2005 to concentrate on his acting career.

Whitaker and his partner Nina Yang Bongiovi produced the film Fruitvale Station, which won the Grand Jury Prize and the Audience Award for U.S. dramatic film at the 2013 Sundance Film Festival, as well as Repentance (2014), Dope (2015) and the upcoming Sorry to Bother You.

JuntoBox Films

Whitaker plays an active role as co-chair of JuntoBox Films since his initial involvement as co-chair with the collaborative film studio starting in March 2012. JuntoBox was developed as a social-media platform for filmmakers and fans to share ideas to create films and then collaborate to make them. Since Whitaker joined as co-chair, five projects have been greenlit for production.

Honors

In addition to the numerous awards Whitaker won for his performance in The Last King of Scotland, he has also received several other honors. In September 2006, the 10th Annual Hollywood Film Festival presented him with its "Hollywood Actor of the Year Award," calling him "one of Hollywood's most accomplished actors." He was honored at the Santa Barbara International Film Festival 2007, where he received the American Riviera Award.

Previously, in 2005, the Deauville (France) Festival of American Film paid tribute to him. On April 16, 2007, Whitaker was the recipient of the 2,335th star on the Hollywood Walk of Fame for his contributions to the motion pictures industry at 6801 Hollywood Boulevard. He received the honorary degree of Doctor of Humane Letters from Xavier University of Louisiana in 2009 at the 82nd Commencement Ceremony. He received the honorary degree of Doctor of Humane Letters from California State University, Dominguez Hills on May 16, 2015.

Personal life

In 1996, Whitaker married actress Keisha Nash, whom he met on the set of Blown Away. They have four children: two daughters together (Sonnet and True), and his son (Ocean) and her daughter (Autumn) from their previous relationships.

Whitaker studies yoga and has a black belt in kenpō. He also trains in the Filipino martial art of Arnis, under Dan Inosanto. Inosanto is best known for having been a student of the late Bruce Lee and has trained actors such as Denzel Washington and Brandon Lee.

Whitaker's left eye ptosis has been called "intriguing" by some critics and "gives him a lazy, contemplative look". Whitaker has explained that the condition is hereditary and that he has considered having surgery to correct it, not for cosmetic reasons but because it affects his vision.

Activism

Charity work

Whitaker, who is a vegetarian, recorded a PSA with his daughter, True, promoting vegetarianism on behalf of People for the Ethical Treatment of Animals (PETA). He is also a supporter and public advocate for Hope North, a boarding school and vocational training center in northern Uganda for escaped child soldiers, orphans, and other young victims of the country's civil war.

Politics

In politics, Whitaker supported and spoke on behalf of Senator Barack Obama in his 2008 presidential campaign. On April 6, 2009, he was given a chieftaincy title in Imo State, Nigeria. Whitaker, who was named a chief among the Igbo community of Nkwerre, was given the title Nwannedinamba of Nkwerre, which means A Brother in a Foreign Land.

Whitaker was inducted as a UNESCO Goodwill Ambassador for Peace and Reconciliation, in a ceremony at UNESCO headquarters on June 21, 2011. As Goodwill Ambassador, Whitaker works with UNESCO to support and develop initiatives that empower youths and keep them from entering or remaining in cycles of violence. At the induction ceremony, U.S. Ambassador to UNESCO David Killion described Whitaker as a "perfect choice as a Goodwill Ambassador... he has exemplified compassion in every area of his life, with humility and grace. He does this because it's the right thing to do."

In 2010, Whitaker received the Artist Citizen of the World Award (France).

Whitaker co-founded the International Institute for Peace (IIP) at Rutgers University in Newark, New Jersey. Launched during the international Newark Peace Education Summit, IIP's mission is to develop programs and strategic partnerships to address cutting-edge issues such as increasing citizen security through community-building; the role of women and spiritual and religious leaders in peacebuilding; the impact of climate change; and the reduction of poverty. IIP operates under the auspices of UNESCO as a Category 2 Center.