#01-13

Van egy ilyen arab mondás, hogy Allah minden nap küld neked valakit, hogy segítsen. Próbáltam megkeresni, hogy valóban arab közmondás-e, de nem találtam az eredetét, én csak hallottam, de ha kitaláció is, megfogott a benne rejlő bölcsesség. Hogy mindig van körülöttünk valaki, aki tudna segíteni csak lehet, hogy nem vesszük észre, nem fogadjuk el a segítséget vagy éppen lekicsinyeljük azt, aki segíteni tudna. Erről eszembe jutott egy vicc is, amikor árvíz van és a pap felmászik a templom tornyára. Jön egy csónakos, hívja, hogy másszon le, elviszi, különben meghal. Nem, az én uram meg fog menteni engem! Emelkedik a víz, jön egy motorcsónak, hívja, hogy másszon le. Nem, az én uram meg fog menteni engem! Emelkedik a víz, jön egy helikopter, leengednek egy hágcsót, jöjjön mert meg fog halni. Nem, az én uram meg fog menteni engem! Összedől a templom a pap meghal. Felkerül a mennyországba és vádlóan kérdezi az Urat, hogy miért hagyta el őt, miért nem mentette meg, amikor egész életében hűen szolgálta... Mire az Úr: dehát, küldtem érted csónakot, motorcsónakot, helikoptert!

Theodore DeReese Pendergrass (March 26, 1950 – January 13, 2010) was an American singer–songwriter and composer. He first rose to fame as lead singer of Harold Melvin & the Blue Notes in the 1970s before a successful solo career at the end of the decade. In 1982, Pendergrass was severely injured in an auto accident in Philadelphia, resulting in his being paralyzed from the chest down. He subsequently founded the Teddy Pendergrass Alliance, a foundation that helps those with spinal cord injuries. He commemorated 25 years of living after his spinal cord injury with the star-filled event, "Teddy 25 - A Celebration of Life", at Philadelphia's Kimmel Center. His last performance was on a PBS special at Atlantic City's Borgata Casino in November 2008.

Early life

Born Theodore DeReese Pendergrass on March 26, at Thomas Jefferson Hospital in Philadelphia and was the only child of Jesse and Ida Geraldine (née Epps) Pendergrass. When he was still very young, his father left the family; Jesse was fatally chest-stabbed on June 13, 1962. Pendergrass grew up in Philadelphia and sang often at church. He dreamed of being a pastor and got his wish when, at 10, he was ordained a minister (according to author Robert Ewell Greene). Pendergrass also took up drums during this time and was a junior deacon of his church.

He attended Thomas Edison High School for Boys in North Philadelphia (now closed). He sang with the Edison Mastersingers. He dropped out in the eleventh grade to enter the music business, recording his first song "Angel With Muddy Feet". The recording, however, was not a commercial success. Pendergrass played drums for several local Philadelphia bands, eventually becoming the drummer of The Cadillacs. In 1970, the singer was spotted by the Blue Notes' founder, Harold Melvin (1939–1997), who convinced Pendergrass to play drums in the group. However, during a performance, Pendergrass began singing along, and Melvin, impressed by his vocals, made him the lead singer. Before Pendergrass joined the group, the Blue Notes had struggled to find success. That all changed when they landed a recording deal with Philadelphia International Records in 1971, thus beginning Pendergrass's successful collaboration with label founders Kenny Gamble and Leon Huff.

Early career

Harold Melvin & the Blue Notes: 1972–75

In 1972, Harold Melvin and the Blue Notes released their first single, a slow, solemn ballad entitled "I Miss You". The song was originally written for the Dells, but the group passed on it. Noting how Pendergrass sounded like Dells lead singer Marvin Junior, Kenny Gamble decided to build the song with Pendergrass, then only 21 at the time of the recording. Pendergrass sings much of the song in a raspy baritone voice that would become his trademark. The song also featured Blue Notes member Lloyd Parks singing falsetto in the background and spotlighted Harold Melvin adding in a rap near the end of the song as Pendergrass kept singing, feigning tears. The song, one of Gamble and Huff's most creative productions, became a major rhythm and blues hit and put the Blue Notes on the map. The group's follow-up single, "If You Don't Know Me by Now," brought the group to the mainstream with the song reaching the top ten of the Billboard Hot 100 while also reaching number-one on the soul no.1 singles chart. Like "I Miss You" before it, the song was originally intended for a different artist, fellow Philadelphian native Patti LaBelle and her group Labelle but the group could not record it due to scheduling conflicts. Pendergrass and LaBelle developed a close friendship that would last until Pendergrass' death.

The group rode to fame with several more releases over the years including "The Love I Lost", a song that predated the upcoming disco music scene, the ballad "Hope That We Can Be Together Soon", and socially conscious singles "Wake Up Everybody" and "Bad Luck," the latter song about the Watergate scandal. One of the group's important singles was their original version of the Philly soul classic "Don't Leave Me This Way", which turned into a disco smash when Motown artist Thelma Houston released her version in 1976. By 1975, Pendergrass and Harold Melvin were at odds, mainly over monetary issues and personality conflicts. Despite the fact that Pendergrass sang most of the group's songs, Melvin was controlling the group's finances. At one point, Pendergrass wanted the group to be renamed "Teddy Pendergrass and the Blue Notes" because fans kept mistaking him for Melvin. Pendergrass left the group in 1975 and the Blue Notes struggled with his replacements. They eventually left Philadelphia International and toiled in relative obscurity, until Melvin's death in 1997. As of 2014, a version of the group still tours the old school circuit, performing as Harold Melvin's Blue Notes.

Solo career

Early solo success

In 1977, Pendergrass released his self-titled album, which went platinum on the strength of the disco hit "I Don't Love You Anymore". Its follow-up single, "The Whole Town's Laughing At Me," became a top 20 R&B hit. Although not released as singles, the uptempo album tracks "You Can't Hide From Yourself" and "The More I Get, The More I Want", as well as the ballad "And If I Had" were also hits. The debut album was quickly followed by Life Is a Song Worth Singing, in 1978. That album was even more successful with its singles "Only You" and the classic million selling number 1 R&B hit "Close the Door." The latter song firmly established Pendergrass as the top male sex symbol in music. The album's popularity was furthered by the disco hit "Get Up, Get Down, Get Funky, Get Loose", the ballad "It Don't Hurt Now", and the mid-tempo classic "When Somebody Loves You Back". That double platinum number 1 R&B triumph was followed up in the year 1979 by two successes, the albums Teddy (which stayed at number 1 on the Billboard R&B chart for 8 weeks and was named the 2nd biggest R&B album of the year), and the live release Live Coast to Coast. Hits off Teddy included the classics "Come Go With Me", the legendary erotic ballad "Turn Off the Lights", and the uptempo album cut "Do Me". With his sex appeal at an all-time high after his 1979 tour, Pendergrass took a more mellow approach on his 1980 album TP'. It included the classic number 2 R&B hit "Love TKO", the Stephanie Mills duet version of "Feel The Fire", and the Ashford & Simpson composition "Is It Still Good to You". Between 1977 and 1981, Pendergrass landed four consecutive platinum albums, which was a then-record setting number for a rhythm and blues artist.

Pendergrass' popularity became massive at the end of 1978. With sold-out audiences packing his shows, his manager - the renowned Shep Gordon, who was known for his innovative approaches to publicizing his artists - soon noticed that a huge number of his audience consisted of women of all races. Gordon devised a plan for Pendergrass' next tour to play to just female audiences, starting a trend that continues today called "women only concerts." With four platinum albums and two gold albums, Pendergrass was on his way to being what the media called "the black Elvis", not only in terms of his crossover popularity but also due to him buying a mansion akin to Elvis' Graceland, located just outside his hometown of Philadelphia. By early 1982, Pendergrass was perhaps the leading R&B male artist of his day, equaling the popularity of Marvin Gaye, and surpassing Barry White and all others in the R&B field. In 1980, the Isley Brothers released "Don't Say Goodnight (It's Time for Love)" to compete with Pendergrass' "Turn Off the Lights", which sensed Pendergrass' influence on the quiet storm format of black music.

Accident

On March 18, 1982, in the East Falls section of Philadelphia on Lincoln Drive near Rittenhouse Street, Pendergrass was involved in an automobile accident. He lost control of his Rolls-Royce Silver Spirit - the car hit a guard rail, crossed into the opposite traffic lane, and hit two trees. Pendergrass and his passenger, Tenika Watson, a nightclub performer with whom Pendergrass was not previously acquainted, were trapped in the wreckage for 45 minutes. While Watson walked away from the accident with minor injuries, Pendergrass suffered a spinal cord injury, leaving him a paraplegic, paralyzed from the chest down.

Later solo career

Pendergrass got well-wishes from thousands of his fans during his recovery. In August 1982, Philadelphia International released This One's for You, which failed to chart successfully, as did 1983's Heaven Only Knows. Both albums included material Pendergrass had recorded prior to his accident. The albums completed his contract with Philadelphia International. By the time Pendergrass decided to return to the studio to work on new music he struggled to find a recording deal. Eventually signing a deal and completing physical therapy, he released Love Language in 1984. The album included the pop ballad "Hold Me", featuring a then-unknown Whitney Houston. It reached #38 on the Billboard album chart and was certified Gold by the RIAA.

On July 13, 1985, Pendergrass made an emotional return to the stage at the historic Live Aid concert in Philadelphia in front of a live audience of over 99,000 and an estimated 1.5 billion television viewers. It was the 35-year-old's first live performance following his 1982 accident. Pendergrass tearfully thanked the audience for keeping him in their well-wishes and then performed the Diana Ross classic "Reach Out and Touch (Somebody's Hand)". In 1988, Pendergrass scored his first R&B number-one hit in nearly a decade when the new jack swing-styled "Joy", from his album of the same name, was released. A video of the song enjoyed heavy rotation on BET. It was also his final Hot 100 charted single, peaking at number 77. The album was certified Gold by the RIAA that same year. Also, Pendergrass' voice was heard on the jingles of a then local Philadelphia radio station, WSNI-FM. Pendergrass kept recording through the 1990s. One of the singer's final hits was the hiphop-leaning "Believe in Love", released in 1994. In 1996, he starred alongside Stephanie Mills in the touring production of the gospel musical Your Arms Too Short to Box with God. In 1998, Pendergrass released his autobiography entitled, Truly Blessed.

Pendergrass did a concert at the Wiltern Theater in Los Angeles, California, on February 14, 2002, entitled "The Power of Love". The concert became the album From Teddy, With Love, which was released on the Razor & Tie record label later that year. It was his second (after Live! Coast to Coast) and final live album. Clips of the concert, in particular his performance of his comeback song "Joy". can still be seen on YouTube. In his later years, Pendergrass' “Wake Up Everybody” has been covered by a diverse range of acts from Simply Red to Patti LaBelle and was chosen as a rallying cry during the 2004 Presidential campaign by Kenneth "Babyface" Edmonds to mobilize voters. In addition, Little Brother, Kanye West, Cam'ron, Twista, Ghostface, Tyrese Gibson, 9th Wonder, DMX and DJ Green Lantern have utilized his works.

In 2006, Pendergrass announced his retirement from the music business. In 2007, he briefly returned to performing to participate in Teddy 25: A Celebration of Life, Hope & Possibilities, a 25th anniversary awards ceremony that marked Pendergrass' accident date, but also raised money for his charity, The Teddy Pendergrass Alliance, and honored those who helped Pendergrass since his accident.

Personal life and death

Pendergrass had three children, Tisha, LaDonna, and Theodore, Jr.. In June 1987, he married a former Philadanco dancer named Karen Still, who had also danced in his shows. The couple amicably divorced in 2002. Pendergrass met Joan Williams in the spring of 2006. Pendergrass proposed to Joan after four months and they married in a private ceremony officiated by his Pastor Alyn Waller of Enon Tabernacle Baptist Church on Easter Sunday, March 23, 2008. A formal wedding was celebrated at The Ocean Cliff Resort in Newport, Rhode Island on September 6, 2008. As members of Enon Tabernacle Baptist Church, Joan Pendergrass set up The Enon Tabernacle Baptist Church Youth Fund in the name of Pendergrass to provide assistance and a center for Philadelphia's inner city youth. He published his autobiography, Truly Blessed, with Patricia Romanowski in 1998.

There are plans to make a feature film biopic of Pendergrass's life, and Tyrese Gibson is set to star as the late singer. On June 5, 2009, Pendergrass underwent successful surgery for colon cancer and returned home to recover. A few weeks later he returned to the hospital with respiratory issues. After seven months, he died of respiratory failure on January 13, 2010, at age 59, with wife Joan by his side, while hospitalized at Bryn Mawr Hospital in Bryn Mawr, Pennsylvania. His body was interred at the West Laurel Hill Cemetery in Bala Cynwyd, Pennsylvania.

Discography

Grammy Awards nominations

Pendergrass received the following four nominations for Grammy Awards.

Other awards

Pendergrass received several nominations for the American Music Awards between 1979 and 1981 for Favorite Soul/R&B Male Artist, Favorite Soul/R&B Album, and Favorite Disco Artist. He won the AMA for Favorite Soul/R&B Male Artist in 1979, tied with singer Lou Rawls.

azok után akiknek nem kellünk. Mert nem a valóság, hanem az ideálképek után loholunk. Az összes alfahímezés meg hercegnőzés szerintem többnyire marhaság. Egy rossz következtetés továbbéltetése. A nők a rosszfiúkat szeretik, azt, aki le se szarja őket, aki geci, aki... az után futnak, az kell neki. (és fordítva). Nem így van. Merthogy azokkal a nőkkel nem beszélt senki, akik sarkonfordultak és otthagyták a rosszfiút, a gecit. Vagy akik az első pillanatban kiröhögték. Róluk nem tudunk ilyenkor, csak azokról, akik a szar kötődési minta miatt ottmaradtak a bűvkörben és aztán hangosan szenvedtek. és az emlékeinkben is a rosszak erősebben megmaradnak, mint a jók (nagyon izgalmas, merthogy normál esetben ez alakiítja ki az előítéleteket, amik védik az életünket, amik aztán sablonokhoz vezetnek amik aztán gátolják a változást. Izgi!) Nem azért nem jön össze valakinek (rendszeresen) a kapcsolat, mert ő jó ember és a nők ezt nem értékelik. Mindenki saját magát helyezi valójában barátságzónába amikor folytatja a kapcsolatot akkor is, amikor kiderül, hogy a másik szexuálisan nem tartja vonzónak. Ez nem egy kapcsoló, hogy ja, ha te nem basznál velem, akkor én se veled, mostantól mint két testvér együtt esszük a pizzát és röhögünk a sorozatokon. Ha vonzódsz, vonzódni fogsz. Ha a másik nem, akkor kínlódni fogsz. Ha valakivel rendszeresen megtörténik, hogy olyanokhoz vonzódik, akik hozzá nem, akkor van valami rossz beideződése a kapcsolatteremtésben, illetve ideálokat kerget. (amik amúgy megvédenek a kapcsolatoktól, szóval van amikor hasznosak). És ott van az is, hogy vannak életszakaszok, létállapotok amikbe nem tudjuk magunkat aktuálisan beleképzelni, ha mi magunk nem vagyunk épp benne. Ha nekünk éppen fontos lenne, hogy kapcsolatban legyünk, akkor képtelenek vagyunk megérteni azt, hogy a másiknak nem fontos, mert pillanatnyilag (ez akármennyi idő lehet), más dolgok töltik ki az életét, és tényleg nincs szabad vegyértéke. (erre mondta a pszichológusom, hogy meg tudnám mondani, hogy mit tudnék nyújtani egy férfinak? Vagyis mik azok az értékek pillanatnyilag az életemben amit fel tudnék kínálni cserébe a „szabadságáért”? Hátőőő... próbáltam elképzelni azokat a dolgokat, amik jók egy párkapcsolatban és rá kellett jönnöm, hogy nekem ezekből semmire sincs most időm. Vagyis amit elképzelek, hogy jó lenne, az az, hogy hipp-hopp teremjen itt nekem egy már stabilan kialakult, bejáratott párkapcsolat, ami elviseli, hogy én éppen el vagyok foglalva :D) Egy barátom elment terápiára mert egyetlen kapcsolata sem tartott 3 hónapnál tovább. Azt mondta, volt már korábban is terápián amikor krízisben volt, ezt a mostanit nem érezte valami nagy sikernek. Erre megismerkedett egy lánnyal és év együttjárás után, most eljegyezte a barátnőjét. Hogy a terápia az oka vagy rátalált a megfelelő nőre, a többi meg nem volt megfelelő, ezt nem lehet tudni. Nem az a kérdés, hogy milyen típust szeretnek (általában) a férfiak vagy a nők (merthogy nagyon színes a paletta) hanem az, hogy miért választ valaki mindig olyat, aki kikosarazza? Mi az ismétlődő mintázat? Mi az amit rosszul mér fel, amit rosszul kommunikál vagy amit rosszul vesz le a másik kommunikációjából?

Azért hiszünk a macsóság mindenhatóságában, mert csak az áldozatok hangos javeszéklelését halljuk. Az elégedett emberek meg csendben éldegélnek.

Vannak nők, akik a szexet valami szükséges rossznak tekintik. Hagyják magukat, de nem is lelkesek, meg ki is kerülik, ha lehet. Vannak férfiak, akik nem szívesen szexelnek, mert amit ideálisnak tartanának, ahhoz nincs türelmük, a kudarchoz meg nincs kedvük. Azt gondolnánk, hogy ennek a két típusnak egymásra kellene találni, és boldogan élnének. De ez a két típus szinte soha nem talál egymásra. Mert, aki nem szeret szexelni vagy akinek nem fontos, az nem ezt fogja első körben forszírozni az ismerkedésnél. Más, számára fontosabb dolgokat fog keresni. Vajon ők hány embert utasítanak el, aki azt gondolja aztán, hogy ő nem elég jó, nem elég rámenős, nem elég... (ez csak egy példa, nem a megfejtés :) )

Terápia! Az ismétlődő mintázatok feloldása: terápia! Amúgy, hajlamosak vagyunk rá, hogy azt mondjuk, hogy valami „mindig” történik velünk, pedig ez sokszor túlzás, és csak az aktuális szomorúságunk, csalódottságunk, dühünk mondatja velünk. :)

fájdalmasan hiányzik, hogy nincs időm írni. Tényleg nem tudom mások hogyan csinálják. Túl sokat dolgozom ez teljesen egyértelmű. Egy része olyan munka amivel nem is keresek pénzt. Egy része olyan amivel valami későbbi dolgot építek aztán vagy bejön vagy nem. De a lényeg, hogy a jelenben hetek meg hónapok telnek el úgy, hogy még a feladataimat sem mindet tudom megcsinálni annyi van belőle. Már nem stresszel annyira mint régen, de még mindig iszonyat nyomasztó. Valójában nem igaz, hogy nem stresszelek. valójában félek tőle, hogy egy nap lefordulok a székről és meghalok. Aztán azt mondják az emberek, így jár aki... (itt nem tudom pontosan mit kell írni, aki túl sokat vállal vagy akire túl sok feladatot halmoz az élet vagy aki valamit nem tud, nem osztja be jól az idejét vagy nem elég összeszedett?) Belegondoltam, hogy Logan is akkora segítség nekem amekkorát még soha életemben nem kaptam senkitől (és ez nem túlzás, tényleg nem), de még ez a kibaszott nagy segítség is csak egy része azoknak amiket meg kéne oldanom. A nagy önsajnálat közben persze az is ott van, hogy a feladataim egy részénél nulla motivációm van. Közben a szerelmem, az írás annyira fájdalmasan hiányzik! mert az vagyok, ott vagyok otthon, az a menedék feltöltődés, lelazulás, agymunka és érzelmi orgazmus. És én még nyelvet akarok tanulni közben és programokat szervezni és elolvasni azt a három könyvet ami tényleg érdekel.  A hiba ott van, hogy nem keresek jól. mert, ha ezzel a rengeteg munkával jól keresnék, akkor megfizetném azt, hogy a nemszeretem munkát valaki megcsinálja helyettem. De fizetek két jelzáloghitelt (az egyi elviszi a gyerektartás összegét) és eltartok két felnőtt gyereket. A lányom már dolgozik, de neki azt mondtam, hogy rakja el a pénzt amit keres, majd szólok ha segítség kell, mert kell a pénz továbbtanulásra az életkezdésre és ilyen jólfizető semmi munkája nem biztos, hogy lesz még majd később. Amúgy rendes, mert segít meg segítene pénzzel. De én küszködök inkább, hogy ne kerüljek majd olyan helyzetbe, hogy segítenem kéne neki, de nincs miből. Ha felújítok, ami szintén időt igényel, akkor az ahhoz szükséges pénzt meg kell keresni, akkor bevállalok újabb melót. Közben nincs aki a kibaszott mosogatógépbe berakná a cuccot és szerintem a felnőtt gyerekeim két éve a seprűt se vették a kezükbe. Mit csináljak velük? Üvöltsek? felnőttekkel? beszéljek velük komolyan, hogy az anyjuk bele fog ebbe dögleni? két napra pánikba esnek és kész. Nem tudom ki az aki nem bolondulna meg, ha az én helyemben lenne. Fél kezem megkötve, hátamon a megpakolt zsák és még ehhez a személyiségem amit állandóan fegyelmezni kell. Csak pár napot szeretnék valami szép helyen és írni! És ne legyen semmi dolgom. Lécci! kérlek!

tegnap a hozzáértő emberrel és elég rutinosan rendszerbe rakta a projektemet. Szóval most van egy teendő-listám. Egy a sok közül. :) De valhogy mégis jó ez. nem nevette ki az ötletet, igaz nem is lelkesedett fel rajta. Van nekem ez az érzésem, hogy amibe szívem-lelkem beleteszem, az élni fog, működni. Akármi is az. könyv, csoport, kapcsolat, bármi. A lényeg, hogy nagyon kell hinnem benne és szeretnem. És akkor történik meg, hogy az is működik ami nem működne egyébként. Ez ilyen energia meg szeretet transzfúzió. Folyatom bele, keringetem és gyönyörködöm abenne, hogy él. De ez csalás. Olyan dolgokat kell csinálni amik nélkülem is élnek. Nem vegetálnak, hanem nélkülem is burjánzanak. Öntözöd a növényt, virágot hoz, örülsz. Amikor naponta baszkódsz vele, hogy csak ne pusztuljon el, és annak örülsz, hogy ma se halt meg, annak nincs értelme. :( :( Szóval ettől a projektől is azért félek kicsit, mert hajlamos vagyok rá, hogy túlszeressem a dolgaimat. Túl sok pénzt, energiát, szeretetet pazaroljak dolgokra. (ha idebiggyeszteném, hogy meg emberekre, az melodramatikus lenne. Amúgy, volt már olyan gondolatotok, hogy elbasztátok valaki életét?) Szóval rendszerbe raktuk és most ezt a felskiccelt rendszert kéne feladatlistává tennem és végigcsinálnom. Vagyis nem csak kellene, hanem fogom is. Nehéz lesz, mert én inkább ötletelős vagyok, kurvára uncsi nekem az ilyen kapálás, de talán egyszer az életben ki kéne próbálni egy ilyet. (mondom ezt úgy, mintha bárki bármit megcsinált volna helyettem valaha is és nem én csinálnék mindent a nulláról. Ettől picit félek valahogy. A csalódástól, a kudarctól. A többinél akkora volt a lelkesedésem, hogy nem számított. meg azokban több volt a szerelem.) Juteszembe, szerelem... Olyan fura. megszűnt minden késztetésem arra, hogy megosszak Logannel bármit is. Érdekel, hogy mi van vele, hogy mennek a dolgai és szeretnék segíteni neki. Hogy miért? Nem tudom. De nem is érdekel, hogy miért. De elmondani bármit is, arra nincs igényem. Olyan kiszámíthatatlan, hogy mennyire veszi komolyan, vagy hogy reagál. Pedig okos és jó meglátásai vannak, csak nem tudom mitől függ, hogy képes-e rá, hogy segítsen dolgokat átgondolni, visszajelezni és utána úgy érezzem, hogy segítve van és nem úgy, hogy felelegesen raboltuk egymás idejét. Én meg nem beszélek senkivel, oszt jóvan. Nem bárkitől kell a tanács vagy a visszajelzés, csak a kiválasztottaktól.