solace

"Mi mindent neveznek szeretetnek. - Birtoklásvágy és szeretet: milyen eltérő érzelmeket kelt bennünk ez a két szó! — és mégis ugyanaz az ösztön lehetne, kettős néven, az egyik esetben, megrágalmazva, a már birtoklók álláspontjáról, akikben valamennyire lecsillapult az ösztön, és akik most „birtokukat" féltik; a másik esetben a kielégületlenek, a szomjazók álláspontjáról, és épp ezért “jó”-ként magasztalva. Felebaráti szeretetünk - nem új tulajdonra törekvés-e? Es éppígy tudás- vagy igazság-szeretetünk? és általában minden újdonságra törekvésünk? Ami régóta és biztosan a miénk, arra lassacskán ráununk, és újra kinyújtjuk kezünket; ha három hónapig élünk benne, még a legszebb táj sem lehet biztos szeretetünk felől, és valami távolabbi part izgatja birtoklásvágyunkat: birtokunk értékét többnyire lefokozza a birtoklás. Hogy kedvünk teljék önmagunkban, kedvünk úgy akarja fenntartani magát, hogy mindig újra valami újat olvaszt belénk — épp ezt hívják birtoklásnak. Ráunni valamely birtokunkra annyi mint: ráunni önmagunkra. (A túl soktól is szenvedhetünk — a vágy elvetése, szétosztása is magára aggathatja a “szeretet” kitüntetett nevét.) Ha szenvedni látunk valakit, szívesen használjuk ki a kínálkozó alkalmat, hogy birtokunkba vegyük őt; ezt teszi például a jótékonykodó és a szánakozó, ő is „szeretet"-nek nevezi a benne felébredt új birtoklásvágyat, és gyönyörét leli benne, mint új, felé integető vágyat és gyönyörét leli benne, mint új, felé integető hódításban. A legvilágosabban azonban a nemek közti szerelem árulkodik a birtoklásra törekvésről: a szerelmes feltétlenül egyedüli birtokosa akar lenni az általa megkívánt személynek, és éppoly feltétlen hatalmat kíván annak teste, mint a lelke fölött, azt akarja, hogy csak őt szeressék, s a másik lélekben ő lakozzék és uralkodjék legfőbb és legkívánatosabb lényként. Ha meggondoljuk, hogy ez nem más, mint mindenki kizárása valami értékes jóból, boldogságból és élvezetből: ha meggondoljuk, hogy a szerelmes minden vetélytársának elszegényítésére és ínségbe taszítására törekszik, és legszívesebben aranykincse sárkányává lenne, mint a legkíméletlenebb és legönzőbb „hódító" és kizsákmányoló: ha meggondoljuk végül, hogy a szerelmesnek a világon minden más úgyszólván közömbös, halvány, érdektelen, és kész minden áldozatot meghozni, minden rendet megzavarni, minden érdeket háttérbe szorítani szerelméért: akkor igazán elámulunk, hogy a nemek közti szerelemnek ezt a vad birtoklásvágyát és igazságtalanságát annyira dicsőítették és istenítették minden korban,sőt, hogy ebből az érzésből vették a szeretet fogalmát, mint az egoizmus ellentétét, holott ez talán a legnaivabb kifejeződése az egoizmusnak. Nyilvánvalóan a nem birtoklók és vágyakozók alakították ki ezt a szóhasználatot - ilyenek nyilván mindig túl sokan voltak. Azok, akiknek ezen a területen sok birtoklás és kielégülés jutott, hébe-hóba elejtettek egy-két szót „a tomboló démon"-ról, mint ama legszeretetreméltóbb és legszeretetreméltóbb athéni, Szophoklész: de Erósz mindig nevetett az ilyen káromlókon —épp ezeket kedvelte a legjobban. - Nyilván akad itt-ott a földön a szerelemnek olyasféle folytatása, amelyben két személynek ez az egymást bírni vágyó sóvárgása valami új sóvárgásnak és birtoklásvágynak adott helyet, egy fölöttük álló eszmény körös, magasabb rendű szomjazásának: de ki ismeri ezt a szeretetet? ki élte át? Igazi neve: barátság."

(szabó ede fordítása)

That would be the ultimate horror.