Versek rím nélkül

Belégzés. Emelkedik a mellkas, Fáj, Fáj egészen a gyomromig. Az a ptsd-d szokott lenni, Mondja Kristóf Tárgyilagos tapintattal, A kedves. Hátralép, és figyel.

Kilégzés. Harmincegy éves va Csempézett zett falak Valami nyom, nyom, Valami nyomta gyereklelkemet. Gyenge, ideges jelenlét, Anyám.

Belégzés. Idő, Az idő, itt az az idő. De ma nem, én ma nem, Hagyjatok ma a fü Értsetek meg inkább, Ez itt, ez nyom, inkább ezt Új alak, és egy intés, Most már elég.

Kilégzés. Elegem van. Nem, és kész. Belégzés. Rendben, te akartad. Kilégzés. Borzadó gyanú.

Papa?

Ki Ki ez Be Mi Nem Ki Ruhák Be Víz Nem Víz Nem, nem, nem

Tö röl röl rölköző Utálla Menjél anyádhoz Tonnák a hátamon Méreg a tüdőmben Gyenge, ijedt jelenlét anyám És nincs megértés Se oldás, se oldozás Közösen játsszuk el, Hogy nem történt semmi

Bőröm tiszta Lelkelmen ott az erőszak billoga

Belégzés Harmincegy... Harmincegy éves vagyok

Kilégzés Tonnák azóta is a hátamon

Belégzés Csempénként tudom csak szétverni

A harmadik évtizedben Elengedem a menekülést Megállok önmagam előtt

Vállalom, amit mindig is tudtam Hogy élek, álmodok és szeretek És én döntöm el, hogy miért dolgozom

Jogom van teleszívni a tüdőm Meglévő válaszhoz keresek kérdést Hangom felszáll a többiekéhez

A péntek este még bent talált minket Bekorral és Rékával a suliban A diákok, kollégák Elszivárogtak Mindenki dolgára, Vagy le a kocsmába, A nagy vasajtó csapódása Hirdette távozásukat, Bemm, bemm, órákon keresztül, De eddigre már ez is elhallgatott

Hosszú hét mögöttünk, Kemény döntések előttünk, Végtelenül fáradtak voltunk és A gyomromban forgott minden Megválaszolatlanul hagyott kérdés, De péntek este a csend vett körül minket, Ahogy hárman a kék szobában ültünk, Ellágyította a tér szögleteit, Fellazította a feszülő figyelmet, És végül lassan, Sorban egymás után Kicsúsztunk a munkából, Letettük a hetet a padlóra,

Meg vagyok rémülve, Mondtam. Félek, ha veled Ilyen sokáig Nyitva tartom magam, Nem veszem észre, Hogy mikor kell eltűnnöm.

Ez furcsa, Mondta erre ő, Szerintem azt az egyetlen Dolgot kértem tőled, Hogy ne tűnj el.

Ma moldvai volt a Fonóban Elmentem, hogy megtáncoltassam Kék szoknyámat, karaktercipőmet, Hangulatomat, fáradt szívemet, Láb-, kar- és törzsizmaimat, A mögöttem lévő munkahetet, Másokra vetett tekintetemet, Táncházakról szóló emlékeimet, Kételkedve hozott döntéseimet, Magányos, nyomasztó érzéseimet -