Igen, az a Csibi.

Victorian Gothic

Meló után bevásároltam a Sparban. 

Vettem kenyeret (most teljes kiőrlésűt, mert egészséges, és legalább a kenyér legyen az), sört (Soproni IPA-t, meg hidegkomlós Drehert, mert ezeknek van íze, és pécsit, mert az szűretlen), energiaitalt (Wattot, mert abban van zöldtea-kivonat, meg guarana, meg még más is, amit nem is tudok mi, de természetes, és élénkít), újhagymát, chipset (Layst, mert az a kedvencem), banánt és tejet (turmixnak), meg rostos leveket. 

Rengetegen voltak, előttem egy idős úr állt a sorban, egy bevásárlókocsival, amiben egy kis srác ült. A gyerek nagyon unatkozott, és folyamatosan nyarvogott, hogy “Vegyél nekem csokit!” meg hogy “Vegyél nekem játékot!”, meg satöbbi. Az idős úr rezignáltan tűrte a nyarvogást, néha megjegyezte, hogy “Jó.” vagy hogy “Nem veszek”. A kisgyerek közben elmondta, hogy “Nem alszom nálad.” és időnként a nyarvogásból gügyögésbe váltott, miközben a bevásárlókocsi láncát babrálta - nyilván játszott vele, legalábbis erre következtettem. Ahogy haladt a sor, én a lábammal toltam a púposan megrakott kosaram, miközben az egyik zacskó chipset meg a vécépapírt a kezemben tartottam, és izzadtam. A gyerek aztán elkezdte rázni a fejét és a kocsit, majd’ kiesett. Az öreg rászólt, próbálta azzal megzabolázni, hogy “A biztonsági őr bácsi már figyel téged, viselkedj rendesen” - teljesen hatástalanul. Én egyre idegesebb lettem a gyerektől - szerintem az idősebb úr is, csak ő jól tolerálta. Nyilván az évek, meg a rutin. Aztán észrevette, hogy a gyerek morcsos, és mondta neki, hogy “Letörlöm a csokibajuszodat”. De amikor megpróbálta, a gyerek nevetve elkapta az arcát, és nevetett. Aztán visszafordult: “Hol a csokibajusz?” és amikor az öreg megint megpróbálta letörölni, elkapta a fejét, és gyöngyözve kacagott. Én egyre idegesebb lettem, micsoda egy neveletlen, idegesítő gyerek, gondoltam. 

Aztán arra gondoltam, hogy ez csak egy gyerek, tele életörömmel, aki játszana, és mikor végre valaki játszott vele - neki ez volt a “letörlöm a csokibajszodat” -, akkor végre élt. Mikor erre gondoltam, kicsit elszégyelltem magam.