Princess-hu

Akárhányszor eldöntöm hogy mostmár tényleg leteszek rólad vissza csöppensz az életembe és olyankor mindig egy kis reményt nyújt, hogy hátha mégis lehetünk együtt.

De mostmár nem kész vége, nem bírom ezt az örökös reménykedést már tovább, mostmár nem engedem, hogy vissza gyere.

Én általában arra szoktam fókuszálni hogy kiüzem arra a pár percre a gondolataimat és a fájdalmaimat.

Mostanában egyre gyakrabban veszem észre hogy mikor befejeztem a meditációt az arcomon sírás nyomai van miközben nem is emlékszem rá...

Vajon a sírás az azért van mert akkor távozik belőlem a fájdalom? Vajon az összes távozik vagy csak a legfájdalmasabb? Vagy pont hogy az marad bennünk, mert azt nem tudjuk kiűzni?

Úgy érzem hogy a kapcsolatuknak vége kell hogy legyen mert nem jó amiben most vagyunk...

És mikor az mondom hogy szakítanunk kellene akkor nem azt akarom mondani hogy már nem szeretem hanem hogy szerintem ennek vége...

... már nem ugyanolyan mint azelőtt. Keveset beszélünk, veszekszünk, néha azt érzem hogy nem akarok veled beszélni.

Ma volt pár dolgod így nem sokat tudtunk beszélgetni, de mivel mostmár ráértél így írtál és már akkor egy kicsit később megint hogy 'megint nincs kedved beszélgetni hangulatban vagy' irtad pedig közben csak nem mentem fel a netre mert olvastam, mikor válaszoltam hogy 'ma valamiért nincs kedvem semmihez se' akkor te írtad rá hogy 'akkor szia' én meg írtam vissza hogy 'szia'.

Igazság az hogy tényleg ilyen semmihez sincs kedvem van egésznap, egyedül az olvasás foglalt le egy kicsit de egy idő után az is unalmas lett.

Nem tudtam semmit se csinálni mivel nem volt kedvem semmihez se, mikor meg már azt hittem hogy lehet jobb kedvem lesz valójában nem, mivel általában ha veled beszélek akkor jobb kedvem lesz,de most tisztára úgy éreztem hogy nem is érdekelek. Feltettem azt a kérdést magamban hogy miért nem akarsz felviditani mikor régebben azt mondtad hogy ha rossz hangulatom van írjam meg neked és megpróbálsz ezen változtatni de most nem tettél semmi se. Egyetlen kérdésem van hozzád:

Sokáig nem sminkeltem,nem is értettem hogy miért jó az ha nem tudom hány réteg dolgot felteszünk az arcunkra. Persze utána néztem hogy miért csinálták sokan és szinte mindenki azt válaszolta hogy azért mert igy jobban érzik magukat én ezt furcsálltam de ráhagytam a kérdezősködést...

Telt múlt az idő és arra a döntésre jutottam hogy veszek pár smink cuccot és kipróbálom. Persze az elején csak itthon próbáltam egy videót utánozva csinálni ami nem nagyon sikerült és inkább azt hagytam is...

Egyik nap mikor iskolába készülődtem eszembe jutott mi lenne ha raknák fel egy kis szempillaspirált és egy kis szájfényt. Mikor megérkeztem az iskolába úgy sokkal jobban éreztem magam és úgy éreztem hogy mintha a kevéske smink egy mask lenne és sokkal könnyebb volt mosolyognom és boldognak tettenem magam...

Telt múlt az idő, már szinte a rutinomba került hogy azt a kis sminket is feltegyem és ettől úgy éreztem sokkal könnyebb elindulnom...

És nem is tudod kivel megosztani ezeket...

Felmegyek az internetre és azt látom ahogy kiteszik az emberek hogy "xy éve jóban rosszban együtt" és egy közös kép a legjobb barátjuk/jaik-kal. Meg látom azt hogy ha valamin összevesztek majd kiteszik hogy újra jóban, meg egy ölelkezös kép...

És ekkor jövök rá, hogy az én életem hiányzik valami...

Egy barát akire rá írhatok ha beszélgetni akarok valakivel, akivel csinálhatok sok hülyeséget amit utána megbánunk, akire rá írhatok avval a szöveggel hogy összevesztem a barátommal és ő jönne megvigasztalni és ez persze így lenne fordítva is...

Nem kell hogy össze legyünk nővé vele, csak egy sima barát,nem kell hogy neki én legyek a legjobb barátja,de legalább nekem ő az legyen...

Ma elmondtad hogy a szüleid mondták neked hogy elfogtok majd költözni egy másik országba ekkor én elkezdtem sírni de nem mondtam el helyette téged nyugtalak meg hogy ott is fogsz majd barátokat találni,meg majd hamar beilleszkedsz. Beszéltük hogy majd fájdalmas lesz a búcsú erre meg én írtam hogy melyik nem az,te meg igazat adtál nekem. Utána elkezdtünk másról beszélgetni de neked dolgod volt és elmentél.

Miután elmentél én gondolkoztam és arra jutottam hogy akár mennyire is elszomorított most ez nem szabad ez miatt sírnom,mivel előbb vagy utóbb valami úgy is elválasztott volna minket...

De azért mégse gondoltam volna hogy ez fog,de magamba megfogadtam hogyha még akkor is együtt leszünk mikor ti elköltöztök akkor én megpróbálok nem sírni hanem mosolyogva sok szerencsét kívánni neked...

Egy pillanatra a fejembe megjelent az hogyha majd elköltöztök akkor is majd együtt leszünk csak távkapcsolatban,de aztán rájöttem hogy most így a vírus idején is szinte abba vagyunk és ez is szenvedés pedig nem is vagyunk egymástól olyan messze, akkor mi lesz ha több száz km lenne köztünk. Így azt el is vetettem és rájöttem hogy nagy valószínűséggel megvannak számlálva a kapcsolatunk napjai...

És most még nem is olyan sok km választ el minket,de majd egy idő után több száz fog elválasztani minket...