Szétszórt lélekdarabok

A Nő akinek az univerzum súlya ül a vállán.

NEM. ÉR. ENNYIT!

Az a legrosszabb amikor nem tudom mivan. Amikor valami be van ígérve és nem hogy nem lesz belőle semmi de még szólni is baszik hogy bocs nem jön össze. Krisztina normális vagy? Te mióta és minek foglalkozol egy olyan emberrel akinek annyit se érsz hogy legalább odavakkantson hogy nem ér rád. Mert persze pont rád nincs ideje mert ő azt csinál amit akar és ami jól esik neki, semmit sem jelent hogy te vársz rá vagy számítasz rá. Ne kapálózz már könyörgöm. Legyen ebből elég mert csak neked rossz.

Aki azt mondja hogy egy felszínes picsa vagyok könyörgöm nézzen már végig a nincstelen, bányarém exeimen…

Ez a folyamatos gyomorgörcs nem hiányzott.

Az élet hullámvasút? Hát az enyém sokkal inkább emlékeztet bungee jumpingra.

4:34. Egy percet sem aludtam. A meleg miatt, győzködöm magam. Pedig tudom hogy valójában nem ez az oka. Kezdek megbolondulni, azt hiszem.

Együtt a probléma ellen, nem egymás ellen.

Mi lenne ha nem akarnál valaki olyanból szeretetet kicsikarni akiben nincs?

Megint és megint. És megint. Aztán újra és azután szintén. Hogy értessem meg magammal hogy elég volt ebből? Hogy végre vége legyen és ne érezzem soha többé ezt.

Őszintén nem tudom mit gondoljak. Fogalmam sincs. Bolond vagyok? Lehet. Át vagyok baszva mint szar a palánkon? Lehet. Mégis valahogy ha a megérzésemet követem erre visz. Majd kiderül miért.

A szerelem lehet heves, lehet viharos de nem kell hogy fájjon. Téged szeretni pedig fáj. Folyton fáj. Nem akarom kínozni magam. Lehet hogy ez volt a mindent elsöprő szerelem. Lehet hogy sosem lesz ennyire heves senki mással. De ebben mindketten tönkremegyünk. Se bizalom, se tisztelet. Sosem működött. Most fáj mert ez szerelem volt és azt mindig fáj elengedni. De most fáj utoljára, egyszer, nagyon. Aztán nem fog többet. Félek tőle hogy amikor elérek abba az állapotba hogy nincsenek érzéseim megint vissza akarok majd jönni hozzád. Olyankor elfelejtem a fájdalmat és hogy mikor fáj azt kívánom bár ne éreznék. Amikor nem érzek pedig hiányzik a viharos elsöprő szerelmed. Talán ha eltelik elég idő mindketten megfejlődjük amit kell és egyszer még talán az az ember leszel akinek már most látlak. Én pedig az a Nő aki képes egészségesen szeretni. Talán egy nap…

Most csak vissza akarom csinálni. Várom hogy találkozzunk. De félek is tőle. Fájni fog a semlegességed. Mert pontosan tudom hogy hogy fogsz viselkedni. Az pedig rosszul fog esni. Én is úgy kell viselkedjek. Semlegesen, hidegen. Hiába akarlak szeretni. Tudom hogy benned is ez van. Ez lesz. Hogy neked is ugyan így fáj. Hogy ugyan olyan nehéz lesz a közelemben lenni.

Nem szeretem amikor van időm gondolkodni. Olyankor írni akarok neki. Valamit. Bocsánatot kérni. Kommunikálni.

Tudtam hogy csalódni fogok. Hogy nem vár itt rám semmi. Miért is várt volna? Én kértem hogy felejts el. De azért mégis reméltem hogy megpróbálsz tenni egy gesztust.