Tumblr 2: szeret-hetlek

Irigylem az olyan embereket, akik tudják szeretni az anyjukat és szánom azokat, akik nem tudják elhinni, hogy valaki (mint én) ezt miért nem tudja megtenni.

Ugyanis nekem nem az a bajom vele, hogy nem kaptam meg tőle a várva várt szülinapi ajándékom vagy elfelejtett pár fontos dátumot...

Nem. Itt arról beszélek, amikor mentális beteg. Amikor a szemed előtt veri meg az édesapádat, a nagypapádat, nagymamádat és csukott ajtók mögött a húgodat. Amikor a bácsikád, akit ritkán látsz csak előjönni a szobájából, most azért rohan fel, hogy betörje azt az ajtót és kiszabadítsa onnan a húgodat.

Mindeközben azt bizonygatja, hogy ő nem beteg és mindenki más tehet a nyomoráról. Közben pedig elhiteti veled minden egyes alkalommal, hogy TE rossz ember vagy... a saját gyermeke... aki legszívesebben messzire elmenekülne tőle és az egész élete elől...

Minden egyes veszekedés, ordibálás, amit minden nap át kell élned, csak tovább mérgez belülről...