Orsolya ír

A libegő rosszullét miatt átmenetileg nem üzemel. A zugligeti felvonó néhány napja ugyan panaszkodott a perzselő hőség miatti szédülésre, ám a gépészek nem vették komolyan a bejelentést. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által kiadott harmadfokú hőségriadó ellenére a BKK folyamatosan működésben tartotta a szerkezetet, így libegő délelőtt 11.00 és 15.00 óra között is a tűző napon tartózkodott, árnyékban történő elhelyezésére nem volt lehetőség. A felvonó azonban akkor döntött úgy, hogy végleg beteget jelent, mikor egy darázscsípés hatására allergies reakciót diagnoztiszáltak nála.

Az alsó végállomásra történő libegtetést követően a beteghez mentőt hívtak, ám a helyszínen kiderült, hogy a libegő társadalombiztosítása nem rendezett, így állami egészségügyi ellátásban csak pár órával később részesülhetett, miután a BKK rendezte tartozását.

„Minek libeg az, aki nem érzi jól magát?” jegyezte meg a helyszínen egy elégedetlen látogató, aki a légkondícionáló hiányát okolta a történtekért. A hőségriadó ellenére többen a helyszínre látogató turisták továbbá azt is nehezményezték, hogy az események után pár órával sem érkezett meg a pótló libegő. Később minden kételyt eloszlatandó, a végállomások ajtajára táblát akasztottak a következő felirattal: „A rosszullét átmenetileg nem libegőzik”.

A sajnálatos kimaradásért felelős darazsat a rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi, egyre bizonyosabbnak látszik azonban a feltevés, hogy a BKK kommunikációjától menekülve a nevezetes rovar átlépte Budapest közigazgatási határát, megtalálásának esélye tehát rohamosan csökken.

A hivatalos közlemény szerint a zugligeti libegő pár nap lábadozás után ismét munkába áll majd, a BKK pedig a látogatók szíves türelmét és megértését kéri.

2015. 09. 08.

Az új Rubik-kockaként emlegetik két BME-s fiú új találmányát, mely a nemzetközi piacon is megkezdte pályafutását. A srácok azonban nem állnak egyedül az egyetemi felfedezések sorában, egy új műegyetemi kötődésű sportág szintén sikeres jövőnek néz elébe. Bemutatjuk a Feelfluxot és a Teqballt.

Lányi Ádám és Somlyó Tamás Feelflux névre keresztelt ügyességi játéka ránézésre bántóan egyszerű: nem áll másból, mint egy rézcsőből és egy fémgolyóból, melyet át kell juttatni a csövön. Ez a művelet cseppet sem nehéz, hiszen a csatorna átmérője kicsivel nagyobb, mint a fémgömbé. A játékost azonban meglepetés éri: a golyó ugyanis a minden várakozással ellentétben nem esik át a rövid rézcsövön, hanem – mint egy lassított felvétel – lomhán átsiklik azon. Az ipari termék-és formatervező – mechatronikai mérnök páros vívmányának hátterében Lenz, a fizikus áll. A golyó egy ritka földfém mágnesből, neodímiumból készül, amely a csövön belül Lenz törvényének értelmében áramokat indít el. Ezek az áramok egy elektromágneshez hasonlóan működnek, mágneses terük kölcsönhatásba lép a neodímium gömb mágneses terével, irányuk pedig lefékezi az átszaladni kívánó golyót. A játék egyébként nem csak rézcsővel működik. A fiúk alumínium változatot is készítettek, amelyen a golyó valamivel gyorsabban halad át, így a játék még dinamikusabbá válik.

A tárgy neve magában hordozza a tervezés kiinduló pontját: feel, azaz testünkkel megérezni a különleges mágneses kölcsönhatásokat. Az új találmány látványosság, fizikai kísérlet és ügyességi játék egyben.

A 2014 áprilisában indított projekt azonnal népszerűvé vált, közösségi finanszírozásból csupán néhány hét alatt összegyűlt a gyártás megkezdéséhez szükséges 25 000 dollár.

A világhír azonban nem csak a Feelfluxot fenyegeti. Borsányi Gábor fejéből egy pingpongasztalon lefolytatott lábtenisz mérkőzést követően pattant ki a Teqball gondolata. Új psortágnak és egyedülálló sporteszköznek is nevezik a találmányt, amelyhez nem szükséges egyéb, mint egy labda és egy speciálisan kialakított asztal. A futball alapú játékra külföldön is felfigyeltek, hiszen egyedi szabályrendszerének köszönhetően alkalmas a profi focisták technikai tudásának fejlesztésére csakúgy, mint az amatőr sportolók koncentrációs készségének, ügyességének edzésére. A labdát három érintéssel át kell juttatni az ellenfél térfelére, ám egymás után ugyanazt a testrészt nem szabad használni, így például a jobblábas focisták rá vannak kényszerítve, hogy bal lábukat is használják. A ketten vagy négyen játszott játék 22 oldalas szabályzata minden szerencsefaktort kiiktat a játékból, így valóban az ügyesebb játékos győz.

A Teqboardnak nevezett asztal lapja íves, tökéletes alakját számítások és kísérletezések eredményeképp nyerte el, melynek köszönhetően a labda mindig a játékos felé pattan. A résztvevők sem az asztalhoz, sem egymáshoz nem érhetnek hozzá, így a sérülésveszély minimális, miközben képességeik gyorsan fejlődnek.

A Teqball ötlete akkor teljesedett ki, mikor Borsányi megismerte Huszár Viktort. A BME Futsal csapatának vezetője fejlesztette ki a játékhoz a Techbox nevű kiegészítőt. Míg a játék enélkül is rendkívül élvezetes, addig ez a technikai eszköz automatikusan követi a labdát és a játékos mozgását, így ellenőrizve, hogy betartják-e a játékszabályokat, ugyanakkor figyelemmel kíséri a résztvevők fejlődését is. A Teqbox nagy sebességű kamerákból és számítógépes rendszerből álló integrált csomag, amelyet könnyen fel lehet állítani a belső térben.

A Teqball a nagyközönség számára is kipróbálható, az első terem az Aquaworld Resort Budapestben nyílt meg, ám azóta folyamatosan nyitnak az újabb és újabb központok. A fiúk tervei közt szerepel, hogy focistákat és amatőröket kiszolgálva az ország minden területén lehessen játszani a játékot. Céljuk, és egyben álmuk is, hogy a Teqball egyszer olimpiai sportág legyen.

A Villamésmérnöki és Informatikai Kar Schönherz kollégiumában 1024 lány lakik, azaz kettő a tizediken. Ez a szakállas vicc azonban már nem sokáig állja meg a helyét, a Lányok Napja programsorozatnak köszönhetően ugyanis rohamosan nő a szebbik nem aránya a VIK-en. A Nők a Tudományban Egyesület által megrendezett eseményhez idén negyedik alkalommal csatlakozott a BME április 23-án. Kérdéseinkre Dallos Györgyi, a Villamosmérnöki és Informatikai kar PR vezetője válaszolt.

Bár a Lányok Napja Magyarországon meglehetősen új kezdeményezésnek számít, az Egyesült Államokban és Németországban évtizedes múltra tekint vissza, hatékonysága pedig számszerűen igazolható. Az akció nem titkolt célja, hogy megmutassa: nőként olyan kevéssé nőies pályaként számontartott területeken is lehet érvényesülni, mint a kutatás-fejlesztés vagy az informatika. Magyarországon a programsorozatot a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) honosította meg, melyhez a Villamosmérnöki és Informatikai Kar az elsők közt csatlakozott, azóta azonban a BME többi karán is érdeklődtek iránta.

A sztereotípiák nálunk is keményen tartják magukat, így néhányan határozottan állítják: egyes szakmák nem valók hölgyeknek. Tettenérhető ez a Műegyetem vonatkozásában is, hiszen a nyolc kar átlagában a lányok aránya 30-33% között mozog, az egyes karok között azonban komoly eltérések mutatkoznak: míg a Gazdaságtudományi karon tanulók több mint fele lány, addig a VIK-en ez az arány 10% körül alakul. Ugyan ez még mindig kiugróan alacsony, ám az elmúlt három év javulást hozott, amelyhez kétségtelenül hozzájárult a Lányok Napja is. „Ha ez a tendencia folytatódik, akkor reális célkitűzés lehet, hogy néhány éven belül elérjük a 15-20%-ot is”, mondta el Dallos Györgyi, a VIK PR vezetője. Az nem kérdés, hogy karnak és a szakmának miért van szüksége több nőre: a női kreativitás és látásmód ezen a területen is elengedhetetlen. Az optimista szemlélet megalapozottnak tűnik, idén ugyanis kiugróan magas volt a jelentkezési arány, több mint 150 lány volt kíváncsi a VIK Lányok Napi programjára. Dallos szerint az idei sikernek egyik oka, hogy több csatornán is igyekeztek megszólítani a hölgyeket. A Facebook használata mellett segtíség lehetett az a csak lányoknak szóló honlap is, amelyen olyan cikkeket publikáltak, amelyek hús-vér lányokat, oktatókat és cégeket kérdeztek azzal kapcsolatban, hogyan állják meg a helyüket a lányok a karon és a szakmában. „Statisztikák szerint az egyetemre bekerülő lányok közt jóval kisebb a lemorzsolódás, mint a fiúk közt, illetve az oktatók gyakran kiemelik: teljesen más egy tankör viselkedése, ha lányok is résztvesznek a foglalkozáson. A cégeket is érdemes azonban megemlíteni. Fontos hangsúlyozni az Ericsson példáját, ők ugyanis úgy vélik: egy kutatócsoport jóval hatékonyabb, ha abban nők is dolgoznak, mintha kizárólag férfiak” mondta el a VIK PR vezetője.

A nemi előítéletek hatását egy másik kezdeményezés kapcsán is vizsgálták, melyből kiderült: már általános iskolás korban tartja magát az elképzelés, miszerint a mérnöki pálya nem lányoknak való, a lányok-fiúk tekintetében már itt az 1/3-2/3 arányt lehet megfigyelni. Ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon, több területen kell fejlődni – vélte Dallos Györgyi. Mindenképpen nagy szerepe van a pedagógusoknak, akik felhívhatják a középiskolás lányok figyelmét az ilyen jellegű akciókra. A tanárok sajnos nagyon keveset tudnak arról, hogy mérnöki területen egy nő milyen karriert tud befutni, a női képességek miért megfelelőek erre, egyáltalán hogy mit csinál egy mérnök. Ezt a kapcsolattartást mindenképpen erősíteni kell. A pedagógusok mellett azonban kulcsfontosságú lehet a szülők szerepe is. „Megfigyeltük, hogy a hozzánk jelentkező lányok többségének az édesapja mérnök. Ebből az következik, hogy ha a lányos apukák odafigyelnek, a lányokorientálhatók a mérnöki pálya felé” hangsúlyozta a PR vezető. Erre a gondolatmenetre építve a NaTE Apa-Lánya Napot is szervezett, melyben az apukák bevihették kislányukat a munkahelyükre, aki ezáltal tisztábban láthatta, mivel is foglalkozik a papa. Az ilyen kezdeményezés néhány év múlva jó eséllyel „beérik”.

A másmilyen háttérből érkező lányok körében azonban továbbra is nehéz marad a mérnöki-természettudományos pályák népszerűsítése. Dallos szerint ameddig a médiában nem tudnak felmutatni egy olyan népszerű mérnököt, esetleg mérnöknőt, aki a lányok számára példakép lehet, addig nagy áttörésre nem számíthatunk.

Csakhogy a hölgyek becsalogatásának módjai még rejtegetnek néhány lehetőséget. „Vonzó lehet-e egy lánynak a „mérnök” szó?” tette fel a kérdést a PR vezető, aki szerint érdemes megvizsgálni a tipikusan női szakmák vonzerejét. Ilyennek tekinthető például az egészségügy vagy a gazdaságtudomány, amelynek informatikai vonatkozásait kevesen ismerik. Ha ezt a kar jobban be tudná mutatni, fenti pályák iránt érdeklődő fiatal nők feltehetően nyitottabbak lennének a mérnöki vonal iránt is. Ugyanakkor kiaknázatlan terület a középiskolás lányok által olvasott sajtótermékek, a közösségi oldalak használata is.

A Villamosmérnöki és Informatikai Kar mellett a Gépészmérnöki és a Közlekedésmérnöki Kar két-két tanszéke csatlakozott az idei eseményhez. A délelőtti programra érkező lányok rövid tájékoztató után tizenöt perces szünetekkel megszakított foglalkozásokon vehettek részt, a nap végén pedig emléklappal térhettek haza.

Szeretnél a tanulmányaid mellett saját időbeosztásban dolgozni? Szeretnéd önállóan és csapatban is kipróbálni magad? El tudnál költeni havi 150-200 ezer Ft jövedelmet? Rendelkezel sikeres érettségi bizonyítvánnyal, de nincs szakmai tapasztalatod? Talán unod, hogy a szüleid tartanak el és magad fizetnéd a tandíjadat? Ha igen, akkor nálunk a helyed!

Tisztelt Munkaadó! Mielőtt megörülne, hogy megtalálta a balekot a takarítónői/mosogatói/akármilyen állásra, kérem, figyelmesen olvassa el az alábbiakat. Feltehetően nagyobb szerencsével kutathatná fel a kiváló munkaerőt a lenyűgöző ajánlatra, ha levelében mellékelné, milyen pozícióra keresnek balfácánokat. Ez Önnek is munkát takarítana meg, hiszen nem kellene mérnökhallgatók jelentkezésével bíbelődnie egy agysebészeti státusz betöltése során.

Ugyancsak hasznos lenne, ha a hirdetésében feltüntetné, hol és milyen anyaggal várja a jelentkezéseket. Bevett gyakorlat az önéletrajz és motivációs levél, ám a küldés pontos helyének megjelölése nélkül nem jutunk messzire.

Talán el sem hinné, de a pályázókat bizalommal töltené el, ha a „rugalmas munkaidő” megjegyzésben feltüntetné, hogy ez heti 60 óra munkát tartalmaz, amit tetszés szerint lehet beosztani. Ez szintén felesleges levelektől óvná meg Önt (feltéve, hogy mégis biztosít valamilyen email címet).

Még egy tanács, ha a fentieket mégsem találná hasznosnak: ha megjelölné cégének becses nevét, akkor a leendő lúzerek megpróbálhatnák felkutatni, mivel is foglalkozik Ön és tisztelt vállalata. Csupán udvariassági formula. Ha már Ön a pályázó minden személyes adatára kíváncsi…

Kérem Önt és hasonló cipőben járó cégtársait: ne nézzenek minket agyatlan véglényeknek! Azzal, hogy hasonló hirdetésekkel bombáznak közösségi oldalakat, levelező listákat, még nem fognak özönleni a több nyelvvizsgával, egyetemi végzettséggel rendelkező takarítónők. Tudja, mi sem most jöttünk le a falvédőről. Amennyiben nem hajlandók komolyan venni a jelentkezőiket, úgy Önöket sem fogja senki komolyan venni. Köszönöm szíves figyelmét.

Persze nem kell aggódni, az ötven legfontosabb műtárgyat megtekintheted a következő három évben. Ugye, így már mindjárt más? A Szépművészeti Múzeum a maga részéről mindent megtesz, hogy kultúrából senki ne szenvedjen hiányt!

A múzeumlátogatás nem éppen tömegjelenség, az utóbbi időben azonban több intézmény is rohamléptekben igyekszik elérni az emberiség erősen zsibbadó ingerküszöbét. A Szépművészeti Múzeum az elmúlt években olyan kiállításokkal rukkolt elő, amelyek még a legbambább tekintetekben is némi fényt csillantottak meg, időszaki tárlataikon a műértőktől a vizuális analfabétákig mindenki megfordult. No, ennek most vége.

A második világháborúban megsérült Román Csarnok felújítására hivatkozva három évre (!!!) megszűnt állandó és időszaki kiállítás, tematikus tárlatvezetés, egy generációnyi művészettörténész hallgató pedig csak diploma után találkozhat szemtől szembe egy-két alkotással. Addig marad az internet… Persze mindez nem csak negatív következményekkel jár, a néhány év leteltével megsokszorozódva kapjuk vissza kedvenc múzeumunkat, a Liget Budapest ugyanis addigra már teljes fényében pompázik majd Budapest tüdején. Magyar Zene Háza, Új Nemzeti Galéria, Magyar Építészeti Múzeum és további nyalánkságok várják a kultúrára kiéhezett vándorokat. Az addig fennmaradó kis időben a Szépművészeti ötven meglepetés műtárgya a Nemzeti Galériában igyekszik a 21. század népét olyan agyi kapacitásra emelni, hogy egy nap alatt nyolc kiállítóteret legyen képes végiglátogatni a múzeumi negyedben. Igaz, hogy Schiele, Toulouse-Lautrec és Rembrandt erre még nem voltak képesek, de ez a néhány kiemelt műtárgy bizonyára teljesíti e dicső feladatot.

Némi kétely persze motozhat az agyunkban… Egy adott funkció ilyen szintű centralizálása a korábbi építészeti modellek szerint működésképtelen, a múzeum, mint intézmény pedig amúgy is döglőfélben van, de talán most jött el a nagy pillanat. A néprajzi gyűjtemények, a komolyzene és a kortárs építészet most indulhatnak hódító útjukra, a fiatalság epedve várja, hogy többórás sorbanállás után végre mindent megtudjon Kurtág György életművéről. Na, soknak tűnik-e még az a három év, mialatt mindez valóra válik?

Kreatív CV, self-brand, assessment centre. Ha mindez nem cseng ismerősen, a Felkészítő Napok még tud újat mondani! Az Állásbörzét megelőző programsorozatról Panyi Annával, a Diákközpont munkatársával beszélgettünk.

A Diákközpont idén is részt vesz a Felkészítő Napok szervezésében. Mire lehet számítani 2015 tavaszán?

Idén is a korábbiakhoz hasonló programokat állítunk össze. Továbbra is lesz karrier tanácsadás, önéletrajz tanácsadás, tartunk majd próbainterjúkat magyar, angol és német nyelven, nagyon sok tréninget szervezünk, első sorban készségfejlesztő és önismereti témában, illetve lesznek majd előadások is. Különleges program még az Assessment Centre, azaz a csoportos interjúztatás, erre igen nagy érdeklődés szokott mutatkozni.

Hogyan tudtok felkészülni erre a programsorozatra?

Körülbelül másfél hónappal az esemény előtt kezdünk el készülni rá, ekkor vesszük fel a kapcsolatot a résztvevőinkkel és az előadókkal. Folyamatosan egyeztetjük az időpontokat, témákat, ha felmerül egy új téma, akkor keresünk szakembert hozzá. Idén komoly frissítés lesz, a meghívottak táborában felbukkannak majd a médiában jártas előadók is. Egyik trénerünk Váczi Gergő lesz, akit a TV2-ről ismerhetünk, illetve eljön még Barkó Judit, aki húsz évig volt műsorvezető a Duna TV-nél. Gergő egy régebbi munkatársunkkal, Sinkó Erikával közösen fog kommunikációs tréninget tartani, Judit pedig az állásinterjú pszichológiai oldaláról mesél majd.

Melyek a legnépszerűbb programok?

Túljelentkezés a tréningeknél és a karrier tanácsadásnál szokott előfordulni, itt gyakran kapunk olyan visszajelzést, hogy több helyet is biztosíthatnánk, így utóbbinál idén növeljük az alkalomszámot. Az előadás talán kevésbé kedvelt műfaj, de ez érthető is, hiszen a hallgatók egész évben előadásokon ülnek, természetes, hogy most valami újba szeretnének belekóstolni. Alapvetően igyekszünk alkalmazkodni a diákok igényeihez, így ha azt látjuk, hogy az előadások látogatottsága csekély, de a tréningeken túljelentkezés van, akkor értelemszerűen ezekből szervezünk többet. Ezért is fontosak a visszajelzések a programok végén, amelyeket utána feldolgozunk, így kiderül, mire van a legnagyobb kereslet.

A legutóbbi Felkészítő Napokon a résztvevők létszáma némileg visszaesett. Szerinted miért alakult így?

Az összesített statisztika egy kicsit csal, aszerint nagyon sok hely volt és kevesebb jelentkező. Itt az előadások rontották le az eredményeket, ahol nagyon nagy létszámot hirdettünk meg, ami nyilvánvalóan nem töltődött fel teljesen. A többi programra vagy túljelentkezés volt, vagy feltöltötték a helyeket. Az azonban valós probléma, hogy a jelentkezetteknek csak átlag 70%-a jön el ténylegesen. Sokan feljelentkeznek több programra, mert nagyon lelkesek, aztán közbejön nekik valami, de nem mondják le a jelentkezésüket, így elveszik a helyet attól, aki valóban ott szeretne lenni. A jövőben szeretnénk kitalálni valamilyen megoldást, hogy ezt a problémát visszaszorítsuk.

Az eseményen résztvevők kiugró számban a Gazdaságtudományi Karról érkeznek. Mi lehet ennek az oka?

Talán azért jönnek olyan sokan a GTK-ról, mert az ő tantervükbe vannak beépítve a mi programjainkhoz hasonló tréningek és van egy pozitív élményük ezzel kapcsolatban. De vannak visszatérő résztvevők is, akik nagyon lelkesek. Néhány jelentkező egy Felkészítő Napok alatt akár öt programra is eljön, mert érzi, hogy ebből sokat tanul. Tavaly volt egy olyan hallgatónk, aki még a szigorlatát is átrakatta, mert ütközött a tréningünkkel.

A legtöbb résztvevő megközelítőleg egy évvel a végzés előtt kezd el a programjaitokra járni. Hasznosak lennének a programok a fiatalabbaknak is?

Úgy gondolom, hogy azok a hallgatók, akik a végzés közelében járnak, már igencsak sürgetve érzik magukat, ezért érkeznek ők a legnagyobb számban. Vannak azonban olyan témák, amelyekhez első éves diákok nem tudnának hozzászólni. Egy állásinterjús tréningen például még nemigen tudnak mit mondani magukról, nincsenek annyira elmélyedve, nincs saját szakterületük, annyira az elején járnak a tanulmányaiknak. Egy kommunikációs vagy konfliktuskezelés tréning azonban bárkinek jól jöhet. Az egyetemen belüli kiválasztási folyamatoknál látjuk, mennyire nem tudják eladni magukat a jelentkezők, milyen összecsapott önéletrajzokkal érkeznek, mert egyszerűen nem hiszik el, milyen sok múlik ezen!

Te is többféle programban részt veszel, mint tanácsadó. A Diákközpontban ti kaptok ehhez valamilyen képzést?

Külön képzésünk nincs. A programokat viszont egyrészt olyan pszichológusok tartják, akik a tanulmányaik során foglalkoztak azzal, hogyan kell tréninget tartani, másrészt a Diákközpont az Állásbörze miatt nagyon sok céggel van kapcsolatban, a beszélgetések során pedig kiderül, ők mit tapasztalnak a jelentkezőknél, illetve mit keresnek bennük. Így inkább gyakorlatban szedjük magunkra az aktuális tudást.  

Az Assessment Centre-t már említetted, mint az egyik legnépszerűbb programot. Hogyan zajlik ez pontosan?

Az AC egy viszonylag új kiválasztási mód, amely egyre inkább terjed a cégek körében, ám mi is gyakran alkalmazzuk itt az egyetemen. A módszer lényege, hogy van egy adott feladat és a bent ülők azt figyelik, hogy hogyan állsz neki, hogyan működsz együtt a többiekkel. Kiderül, hogy inkább vezetni fogsz, vagy te leszel az, aki várja, hogy kiosszák neki a megoldandó problémát, mennyire tudod érvényre juttatni a saját érdekeidet. Fontos lehet, hogy hogyan osztod meg a nálad lévő információkat. Az ember hajlamos megtartani magának az adatokat, ettől viszont sokszor megoldhatatlanná válik a feladat. Nagyon tanulságos szokott lenni egy ilyen tréning, a végén pedig minden esetben személyre szóló visszajelzést adunk. A valóságban ez egy fél-egy napos procedúra, amin gyakran előkerülnek szakmai feladatok is.

Nemrég megjelentek az angol-német készségtesztek és próbainterjúk, tavaly pedig a franciával bővítettétek a kínálatot. Milyen látogatottságúak ezek a programok?

Előzőleg azt tapasztaltuk, h az angol és német nyelv nagyon népszerű – túljelentkezés volt, ezért döntöttünk úgy, hogy egy harmadik nyelvet, a franciát is bevesszük a sorba. Meglepő módon azonban ez iránt nem volt akkora az érdeklődés, talán túl nagy falatnak tűnt, pedig francia cégeknél nyugodtan lehet adott nyelvű interjúra számítani. Így idén a franciát kihagyjuk, de az angol és német nyelvű programokat visszük tovább.

Egyre többféle program várja az érdeklődőket. A folytatásban is bővítitek a palettát?

Az őszi Felkészítő Napokra már felmerült egy új ötletünk: kicsit a hallgatókat is megpróbálnánk bevonni a programok összeállításába. Biztos nagyon sokan vannak itt, akik valamilyen területen kompetensek és ezt szívesen megosztanák a többiekkel, így azt tervezzük, hogy az őszi Felkészítő Napokra korlátozott számban időt és teret biztosítanánk diákoknak is. Pályázni lehet majd saját témával, a legelkötelezettebb hallgatóknak  pedig lehetőségük lenne csatlakozni az előadók sorába. Természetesen kérdéses még, hogy lenne-e igény minderre, de én úgy látom, hogy azok a programok a legnépszerűbbek, amik interaktívak, így ez is egy sikeres projekt lehet.

Az okostelefonok és táblagépek világa engem is pont ugyanúgy beszippantott, mint mindenki mást. Nem akarok úgy tenni, mintha elhinném, hogy van élet ezeken az intelligens kütyükön túl – ma már nemigen van. De egy-két pillanatra még bevillan, nem tett-e jót az emberiségnek az rövid ideig tartó szájtátás, amíg egyik helyről a másikra értek.

Meglehetősen hosszú ideig tiltakoztam, hadakoztam, kapálóztam, aztán egy fél éve feladtam, én is leváltottam a kis piros telefonomat egy olyan okosra. A kapcsolatunk némi gyanakodás után barátságossá, majd szenvedélyessé alakult, mostanság pedig én is megbabonázva figyelem a képernyőt, ha útközben egy percre nem azon aggódom, elüt-e egy arra száguldó autó.

Persze tudtam, hogy így lesz. És sóhajtva vettem tudomásul azt is, mennyi időt takarítok meg ezzel. Talán diákként ennek nincs is akkora jelentősége, mint később munkavállalóként. Ha az ember nyolc-tíz órát tölt a munkahelyén, majd további néhányat közjárművön, akkor aligha nagy öröm azzal indítani otthon, hogy benyomjuk a számítógépet – mert ugye anélkül, hogy emailt, közösségi oldalakat, friss híreket, időjárást ellenőriztünk volna, nem lehet lefeküdni. Ha pedig ezt a bemelegítést reggel a munkahelyen is elkerüljük, természetesen hatékonyabb munkaerővé válunk. Nincs ezen mit magyarázni. Egyértelmű, hogy a 21. században minden percet produktívan kell eltöltenünk, különben vége, kirúgnak, megutálnak, önértékelésünk mínuszba süllyed.

A kedves kis barátommal együtt töltött fél év azonban még nem volt elég hozzá, hogy hébe-hóba fel ne támadjon a kétely: nem szerettem én ezt a félórányi bűntudat nélküli bámészkodást valamikor? Nem volt izgalmas azt nézegetni, hogy a kivilágított nagykörúti lakásokban milyen a csillár? Sőt, nem volt jó dolog a semmittevés? Csak haditerv nélkül kószálgatni, míg az éterben órák tűntek el? Biztosan nem volt jó… Ha olyan jó lett volna, a mai napig ezt csinálnám. Erre gondolok, miközben lejjebb görgetek a hírportálon.

Az interneten olvasható okosságok közül az egyik kedvencem: ha csak badarságokat mondanál, inkább hallgass! Nem ártana, ha ezt mind a munkavállalók, mind a munkáltatók megszívlelnék…

Jó csapatjátékos, kiváló kommunikációs készség, precizitás, kreatív munkavégzés, és még sorolhatnánk. Mind olyan közhely, amely egy önéletrajzból sem hiányozhat, enélkül nemhogy félredobják, de kiröhögik a pályázókat. Ugyanakkor ezek a valamikor értékkel bíró szavak mára olyan jelentés nélküli töltelékekké váltak, amelyek már nem mondanak új információt a jelentkezőről, és hiába kiemelkedő az ember ezen területek valamelyikéből, ezt már nem tudja kihangsúlyozni, a HR-esek szeme egyszerűen elsiklik az ilyen önjellemzés felett.

A motivációs levelek – főleg kezdetben – szintén gyakran a tartalom nélküli önfényezés eszközeivé válnak. A motivációs levél ma már annyira a hétköznapi élet részévé vált, hogy nehéz elképzelni nélküle a munkakeresést, holott ha meggondoljuk, egy kisebb egóval rendelkező pályázó nem véletlenül esik zavarba egy ilyen feladat kapcsán. Miért lennél alkalmas egy munkára? Mennyi fizetést kérsz? Nem a munkáltató feladata-e megválaszolni ezeket a kérdéseket?

Mindazonáltal a másik oldal pont ugyanilyen felesleges információkkal bombázza a munkakeresőket. A „barátságos és színvonalas munkakörnyezet” nem egy objektív fogalom, az „izgalmas és változatos feladatok” pedig olyan általánosság, ami már senkit nem hoz lázba. Amennyiben egy álláshirdetés célja a figyelemfelkeltés, a kiválasztás pedig későbbi szűrések után történik, akkor ezekkel a kifejezésekkel már senki nem éri el a célját. Ugyanakkor olyan lényeges adatok, mint a fizetés megjelölése vagy a kötelező túlórák száma csak elvétve fordul elő egy-egy felhívásban.

Alapvetően meglepő, hogy egy olyan világban, ahol minden fejlesztés a folyamatok gyorsítását célozza meg, hogyan tarthatjuk még kötelező protokollnak, hogy ezekkel tökéletesen nélkülözhető szófordulatokkal húzzuk egymás idejét. Talán itt az ideje, hogy a legelső rostát valamilyen új módon oldják meg. Lássuk be: a mai technika mellett ez nem lenne túl nagy kihívás.

Jobb esetben már gyerekkorunktól ezt halljuk otthon, rosszabb esetben később jövünk rá ezen legfontosabb döntés fontosságára. De szerethetünk-e olyan tevékenységet, amelyet folyamatosan elvárnak tőlünk, illetve amelyet kötelező végezni a napi betevőért?

Ha egy pályaválasztás kezdetén álló fiatal megkérdez egy jogászt, fodrászt, tanárt, szereti-e, amit csinál, a leggyakrabban ezt a választ kapja: „hogyne, de azért semmiképp ne válaszd ezt a hivatást!”. Az okok persze már különböznek, a kiábrándultság azonban mindennapi jelenség, és szinte természetessé vált a hétfőn induló visszaszámlálás a következő szünnapig.

A pályaorientáció során kezdetben mindig rangos helyen szerepel az adott szakma iránti lelkesedés. Emellett később aztán felmerülnek más szempontok is (pl. elhelyezkedési esély, fizetésbeli különbségek, munkaórák száma, stb.), amelyek kiüthetik a nyeregből ezt a nem elhanyagolható szempontot, így jó esetben valamilyen kompromisszumos megoldás születik.

Később viszont, a valódi munkavégzés idején már sok nehézséggel találkozhatunk, így ha nincs meg a maximális elkötelezettség, pillanatok alatt rémálommá válhat a választás. Hetek, hónapok, évek alatt természetesen hozzá lehet szokni az új helyzethez, öt munkanap végül is nem a világ, csakhogy az elgyötörtség és a közöny felhalmozódik.  

Ám azon keveseknek sem fenékig tejfel, akiknek mégis valóra válik az álmuk, és valóban azt kapják, amire számítottak. Nagyon sok munkahelyen az elismerés még mindig várat magára, a 200%-os teljesítmény pedig mindenkit lefáraszt, függetlenül attól, szereti-e a munkáját vagy sem. Sok esetben az eleinte hobbiként űzött tevékenység gyűlöletes rutinná válik a még többet-még jobbat elvárások közepette.

Mindezek ellenére mégis akad olyan, aki valóban a szakmájának él és elégedett azzal, amit csinál. Vajon ők különleges recept alapján dolgoznak, vagy csak jókor vannak jó helyen?

Tudod, mi fér bele egy 20 kilós bőröndbe? Tisztában vagy vele, mennyi hivatalos papírnak kell utánajárnod, ha azt tervezed, másik országba költözöl? És mit tennél, ha mérges pókkal találkoznál? A Felkészítő Napok keretében szervezett túlélőtréningen elgondolkodhattunk, valóban készek vagyunk-e a nagy lépésre.

A Műegyetemi Állásbörzét megelőző Felkészítő Napok évről évre újabb tréningekkel segíti a pályakezdőket. Nagy Túlélőteszt címmel szerepelt az új workshopok közt az a gyakorlat, amelyen kiderült, nem is olyan egyszerű huzamosabb időt külföldön tölteni. Ha azonban előre tudod, mikre kell odafigyelned, sok gondot megúszhatsz.

A külföld-szenvedély továbbra is tombol a fiatalok körében, ugyanakkor meglepően kevesen foglaltak helyet K épület egyik kisebb tárgyalójában. A körkérdések azonnal elindultak: ki milyen céllal, mennyi időre és hova kíván utazni? A Nyelvi Tréning csapatától érkezett felkészítők úgy vélik, ha valaha is azt tervezzük, hogy életvitelszerűen hazánkon kívül éljünk, feltétlenül tudatosítsuk magunkban a fenti kérdéseket és a rá adott válaszokat, így a nehezebb pillanatokban lesz mivel biztatnunk magunkat, lesz elérendő célunk.

A szituációs játékok a tréningek elmaradhatatlan kellékei, erről a programról sem hiányoztak. Az eljátszott párbeszédek arra kívántak rávilágítani, hogy mi történik, ha a szülők nem támogatják a kiutat, vagy ha vészhelyzetben csődöt mond a nyelvtudásunk. Az utóbbi helyzet realitása a 21. századi technika mellett többeket gondolkodóba ejtett, ám a trénerek kiemelték: az internetre sok esetben nem lehet számítani, így ha nem vagyunk biztosak magunkban, feltétlenül legyen nálunk olyan szótár, amely wifi nélkül is segít. A szülők ellenállása ugyanakkor meglehetősen hihetőre sikerült, főleg az anyagi természetű ellenvetések tűntek valóságosnak.

A tréningen kiderült: már maga az elindulás is előzetes tervezést igényel (senki ne induljon el a hazautazáshoz elég pénz nélkül!), ugyanakkor a kintlét első néhány napja sem fenékig tejfel. A veszélyek kifogyhatatlan tárháza leselkedik a nem kellően felkészült utazóra, a megfelelő nyelvtudás hiányát azonnal kihasználhatják, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a betegségeket és bizonyos országokban a veszélyes állatfajokat sem. Ugyanakkor jó, ha a leendő munkavállaló tájékozódik a kinti adózási rendszerről, illetve megérkezését követően megkeresi a legközelebbi patikát, rendelőt, sőt az ottani magyar követség címe is fontos információ lehet. Az adminisztráció azonban csak most kezdődik, az új lakhely bejelentését követően tisztázni kell a nyugdíj -és egészségpénztár kérdését is, ezek nélkül ugyanis nincs munkaszerződés…

Csakhogy a jó közérzethez még ez is kevés. Fontos, hogy önálló, kitartó és empatikus légy, emellett remek kapcsolatteremtő képességgel is rendelkezned kell. A kinti élet során komoly veszély az elmagányosodás, amelyen némi humorral és jó nyelvtudással könnyen továbbléphetsz. „Szinte nulla nyelvtudással senkinek nem ajánlom, hogy útnak induljon.” mondta Somogyi Mária, a Nyelvi Tréning csapat ügyvezetője, aki szerint akarata ellenére senkire nem ragad majd rá az ismeretlen nyelv odakint.

A csoport a Felkészítő Napokon túl saját cégén keresztül is szervez hasonló workshopokat, amelyek minden külföldre vágyót hasznos tanácsokkal látnak el, feltehetően azonban a következő évadban is jelen lesznek a BME-n, és tréningekkel, idegen nyelvű CV tanácsadással segítik a kiutazókat.

Az élet első és legfontosabb szabálya: higgy önmagadban, álmaid megvalósítása csak rajtad múlik! Ugyan a munkahelyeden egy szempillantás alatt lecserélhetnek, a partnered mást választ, ha nem felelsz meg neki, de ne feledd: a töretlen kitartás mindentől megóv!

A médiából szakadatlan záporozik ránk az a tanácsnak szánt, de már-már parancsként szóló mondat: bízz önmagadban! Ha eddig nem így éltél volna, jusson eszedbe: bármit megtehetsz, hogy életminőséged javuljon. Otthagyhatsz egyetemet, munkahelyet, családot, és minden sikerülni fog, csupán egy feladatod van: magabiztosnak lenni.

A többség mára már elfogadta a pszichológia azon tanítását, amely szerint a siker kulcsa önmagaddal barátságban lenni. Az azonban már kimarad a reklámból, hogy ezt hogyan valósítsd meg egy olyan környezetben, ahol a hangsúly folyamatosan a pótolhatóságon van. Ma már csak elvétve akad olyan munkahely, amely kíváncsi lenne az alkalmazottaira, a lényeg a termelékenység. Ha egy anya túl sűrűn marad távol az irodától, mert a poronty sokat betegeskedik, előbb-utóbb búcsút mondhat az állásának. Gyakran azok is hátrányt szenvednek, akik a munkaidő eltelte után felállnak és hazamennek, mivel nem kívánnak napi nyolc óránál többet foglalkozni a tennivalójukkal. Nem ritka, hogy a főnök ilyen esetben közli a beosztottakkal: gondolkodjanak el, hogyan dolgoznak, mert csak egy tollvonásba kerül lecserélni őket, sok más jelentkező is akad a posztra.

Nincs ez másképp a párkapcsolatokban sem. Egy pillanat alatt odébb dobják azt a partnert, aki valamilyen okból nem felel meg, majd akad egy másik, aki jobban kielégíti az igényeket (elvégre feladatunk az önmegvalósítás). De a családja tiltakozása sem zavar meg senkit egy külföldről érkező jó állásajánlat elfogadásában. Majd lesz másik család külföldön!

Vajon honnan kellene tehát előtörnie ennek a mérhetetlen nagy önbizalomnak egy olyan világban, ahol a teljesítmény az úr, minden egyéb (kapcsolatok, emberség) csak messze ezután következik? Honnan meríts energiát a folytatáshoz, ha mindenütt az száll a levegőben: pótolható vagy?

Ahogy kinyitotta a szemét, azonnal érezte a forróságot, de mégsem a nyári nap melege volt az, ami felébresztette. A szomszédos fürdőszoba nyitott ajtaján át hallotta meg, ahogyan a vízcseppek kopognak egy tócsában, csöpp-csöpp.

Szorosan visszacsukta a szemét. Még nem bírt szembenézni az újabb nappal, végiglihegni kilátástalan életének újabb néhány óráját, meddőn ülni és bámulni, majd elgyötörten ismét ágyba zuhanni. Még napokkal ezelőtt elvágta a csengőhuzalt, telefonja hetek óta kikapcsolva hevert valahol az ágy alatti porban, nem kellett hát tartania a kéretlen érdeklődéstől.

Semmire nem vágyott, csak hogy ismét visszazuhanjon a felejtést jelentő álomba, ám az újbóli elalvásra tett minden kísérlet hiábavalónak bizonyult. A cseppecskék kitartóan doboltak a dobhártyáján, és a hangjukban volt valami nyugtalanító. Hirtelen felült az ágyban. Már tudta, mi olyan nyomasztó: a kis placcsanás azt jelezte, hogy a vízcseppek nem a kádban vagy a mosdóban értek földet, hanem egy víztócsa közepén. Az az átkozott víz!

A fürdő már jó ideje ázott. Reggelente, ha kiment, kis patakok csordogáltak hol innen, hol onnan. Mikor a plafon átnedvesedett, bosszankodott, de a fölötte lakóhoz már nem volt ereje felmenni. A mennyezeten levő folt lassan növekedni kezdett, de nem csöpögött. Aztán elérte a falakat, egyre lejjebb kúszott, alattomosan, mint a kígyó. Mikor elérte a szellőzőt, a víz kibuggyant a kis ablakon, ekkor látta az első cseppet végiggurulni a falon. A víz később minden nyíláson utat tört magának, konnektorokon, villanykapcsolókon át folydogált a padlóra.

Tudta, hogy ez így nem lesz jó, de úgy érezte, hogy a szerelő kihívása már meghaladná a képességeit. Hát csak feltörölte a felgyülemlett vizet egy ronggyal, mikor arra járt. Addig a napig csöndesen szivárgott, a mostani csepegés azonban már az elkerülhetetlen bekövetkezését jelentette.

Kitámolygott a fürdőbe. Nem tévedett. A padlón egy óriási pocsolya terpeszkedett, minden másodperccel nagyobbra nőve, míg el nem érte a küszöböt. Itt egy rövid ideig megtorpant, de csak idő kérdése volt, mikor lépi át ezt a gátat is.

Mélyet sóhajtott, igyekezett átlépni a tócsán, ám ahogy a felmosórongyért nyúlt, megcsúszott, és egyik lábával a vízbe lépett. Döbbenten nézett lefelé. A víz ránézésre nem volt több néhány milliméternél, ő mégis bokáig állt benne. A fürdőszoba félhomályában lábujjai átvilágítottak a víztükrön, a felszín alatt semmi szokatlan nem látszódott. Némi tétovázás után tett egy lépést a tavacska közepe felé. Már alig lepődött meg, mikor érezte, ahogy a hideg felfelé kúszik a lábszárán. Térdig állt a vízben. A tó láthatólag egyre mélyült.

Az utóbbi hetekben nem tapasztalt izgalom vett rajta erőt. Ledobta a ruháit, egyre beljebb gázolt a fürdőszobai tengerben. A víz kellemesen hűvös volt, jól esett a fülledt, levegőtlen lakásban. Apró léptekkel haladt, hogy minél később érje el a közepét, amiről úgy gondolta, ott lesz a legmélyebb. Jól sejtette, mire odaért, már nem ért le a lába. A fürdő padlójában úszkált.

Vett egy mély lélegzetet és alámerült. Fel sem tűnt neki, milyen hosszú ideig lebegett a víz alatt, tovább bírta levegő nélkül, mint bármikor. Mikor végre ismét felszínre bukott, olyasmit csinált, amit már nagyon régóta nem: nevetett. Kiült a küszöbre, lábával hullámokat kavart a magántengerében. Gondolkodott. Miért ne tehetné meg?

Néhány dolgot persze még el kell intézni előtte. Az utolsó lakbért az asztalra tenni, és egy cetlire felírni, hogy elment, ne keressék. Az egész nagyon gyorsan megvolt.

Teste még mindig nedves volt, így nem tűnt hidegnek a víz sem, mikor fejest ugrott belé, a fürdőszoba padló közepébe. Többet nem bukkant fel. A nap perzselően sütött be az üres lakásba, majd lassan alábukott a szemközti ház tetején.

Ha nyáron mi magunk nem is utazunk melegebb égtájakra, biztosak lehetünk benne, hogy elönt minket a turistadömping. A külföldiek szerint Budapest a világ 20 legjobb városa közt szerepel, ha azonban valamit angolul kérdeznek, a magyar ember csak ennyit válaszol: „Bocsi, sietek”

Szép nyári estén gördül a hatos a körúton, néhány nagyhangú sráccal a fedélzeten. Iszogatnak, nevetgélnek, ekkor hozzájuk fordul egy fiatal pár, és megkérdezik, hol szálljanak le az Operához. A vagány arcokra hirtelen a megjelenésükkel szöges ellentétben álló félénkség ül ki, meglehetős bizarr látványt nyújtanak, ahogy egy percig tanácstalanul néznek egymásra, majd elpoénkodják a helyzetet és megrántják a vállukat. Ekkor a fiatal páron van a sor, hogy megrökönyödjenek, hiszen kristály tisztán fogalmaztak – angolul. Némi gondolkodás után megszánom és kisegítem őket.

Közhely, ráadásul hazugság lenne azt állítani, hogy a magyar ember nem beszél nyelveket. Már a szüleink sem hivatkozhatnak arra, hogy csak oroszt tanultak, ez a réteg kikopott. Nyelvvizsga nélkül ma már nincs diploma, sőt lassan egyetemi felvételi sincs. Az érettségi vizsgákon kötelező a nyelvi tárgy. Hogyan állíthatja ezek után bárki is, hogy nem beszél nyelvet?

Egyesek ilyenkor megrántják a vállukat, odébb állnak és ezzel lezártnak tekintik a dolgot. Mások a középiskola után további órákat vesznek, szívvel-lélekkel tanulnak, éles helyzetben azonban továbbra sem mernek megszólalni, és azon morfondíroznak, hol rontották el.

Talán lehet a nyelvoktatás stratégiáit hibáztatni, hiszen a csoportos foglalkozások aligha nyújtanak elég lehetőséget a verbális kommunikációra. Ugyanakkor a tesztek tanúsága szerint írásban meglehetősen felkészültek vagyunk idegen nyelvből, csupán akkor bátortalanodunk el, ha beszédre kerül a sor. De elegendő alibit kínál-e egy rossz nyelvtanár, mikor vörös képpel válaszoljuk a minket angolul megszólító turistának: „Bocsi, sietek”?

Kevesen vannak olyanok, akiket egyetemi éveik alatt egyszer sem érint meg a kétely, jó helyen vannak-e. Ugyanakkor az is felmerülhet, hogy egyáltalán szükség van-e rá, hogy hosszú éveket töltsünk az egyetemi padokban, ha a munkaerőpiac inkább a gyakorlatra, mint a diplomára koncentrál?

Ellentmondásosnak tűnhet az állítás, amely a diploma szükségességét firtatja, hiszen mind a felsőoktatás résztvevői vagyunk, így mikor eldöntöttünk, továbbtanulunk, meg is válaszoltuk a kérdést. A kép azonban ennél árnyaltabb, ugyanis lassan Magyarországon is terjed az a nyugaton már bevált módszer, amely a „papír” megléte helyett a gyakorlati tudást és tapasztalatot részesíti előnyben.

A legtöbb egyetem a mai napig az elméleti oktatásra helyezi a hangsúlyt, amin a néhány hetes kötelező szakmai gyakorlatok sem változtatnak sokat. A műszaki tudományok terén még szükségesnek látszik az ilyen jellegű tudás, de mind hallottunk az úgynevezett „büfé szakokról”, ahol a megszerzett ismeretek a gyakorlatban alig hasznosulnak.

Valóban, sokan némi csalódással térnek vissza az egyetemre nyári gyakorlatukról, mert úgy érzik, képzettségüknek semmi hasznát nem vették a munka során, amelyet végeztek. Természetesen a hallgató csak a gyakornok, illetve a leendő pályakezdő posztját tölti be ilyenkor, ám mire odakerül, hogy maga irányítsa esetleges cégét, az egyetemi tudás – használat hiányában – már rég eltűnt. Ehelyett marad a jártasság, amit a munkahelyén magára szedett eddigi évei alatt.

Akad persze kézenfekvő megoldás: a leendő munkavállaló az egyetemi évek helyett ezt az időszakot a kiválasztott munkahelyen tölthetné. Természetesen ingyen dolgozná le azokat az éveket, ameddig beletanul a szakmába, ugyanakkor reális tapasztalatokkal lépne ki a való életbe, a sok hókuszpókusz helyett kizárólag a lényeget látná, ám azt olyan tisztán, hogy nem bukdácsolna, hanem talpraesetten végezné feladatát. Nyilvánvalóan ehhez olyan munkahelyek is szükségesek, amelyek vállalnák az új munkaerő kiképzését, de talán nekik is megérné az olyan új kolléga, akit nem kell járni tanítani, mert már fut, mikor munkába áll.

Sajnálatos módon mindez csak utópia, s bár a középkorban jól bevált mester-inas rendszerből tanulhatnánk, társadalmunk mégis a fölöslegesen lefutandó köröket választja. A diploma rendületlenül tartja magát a presztízslétra magas fokain, így nem marad más hátra, mint beletörődni: az igazi tananyag csak ezután jön.

A jó prezentáció saját magunk eladásának kulcsa, ismereteink egyik leghasznosabbika. A tökéletes előadás azonban olyan művészet, amelyhez kevesen értenek igazán.

Ugyan a prezentációk bevonása az oktatásba már középiskolás szinten megkezdődik, nap mint nap csak az egyetemen találkozunk vele. Óráról órára vetített képekkel kerülünk kapcsolatba, igazán minőségi előadás azonban igen kevés akad. Gyakran előfordul az is, hogy diákoknak kell bemutatót tartani, ám ezek a megfelelő ismeretek hiányában számtalanszor kudarcba fulladnak. Nem is lehet ezen nagyon csodálkozni, hiszen többnyire azok a prezentációk is gyengék, amikkel a hallgató addig találkozott.

Pedig a jó előadásmód a siker kulcsa, legyen szó önmagunk eladásáról, vagy munkánk, cégünk demonstrálásáról. A hozzáértők minden apró részletet kiveséznek a testbeszédtől kezdve a kivetített anyag dinamikájáig, míg a kevésbé jártas nézőket tudat alatt győzi meg egy jól összeállított prezentáció.

Megdöbbentő, hogy az oktatási intézmények nem veszik figyelembe e képesség fontosságát. Már középiskolában fontos szerephez kellene jutnia, hogy mire egyetemi környezetbe kerülünk, ez ne okozzon gondot. Ehelyett a legtöbben vele született tudásnak könyvelik el a jó előadókészséget, valakinek vagy van tehetsége hozzá vagy nincs. Pedig senki nem így jön a világra! Igen fontos lenne már korán tantárgyként tekinteni erre, hogy mindenki megértse: a prezentáció tanulható dolog.

Néhány egyetemi szakon elvétve előfordul a „prezentációs ismeretek” nevű tantárgy, de ez a legtöbb hallgató számára nem kötelező. Ez pedig azt jelenti, hogy rendkívül sokan alábecsülik az előadások minőségének fontosságát. Lényeges azonban kihangsúlyozni: aki ezt nem tudja, az hátránnyal indul. Olyan ez, mint a nyelvtudás. Kötelező alapkészség, ami nélkül nem fogunk boldogulni, diploma ide vagy oda. Aggodalomra azonban nincs ok, rengeteg könyv és internetes anyag áll rendelkezésünkre, ha kreditért felvehető tantárgy nem is. Az időt azonban ajánlatos rászánni…

Manapság igen divatos az úgynevezett egészséges táplálkozás. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy mi számít egészségesnek. Megéri annyi energiát beleadni, ha nem lehetünk biztosak benne, mit eszünk?

Abban mindenki egyetért, hogy az egészséges étkezés megelőzheti a később kialakuló betegségeket. Hivatalosan napi 40 dkg friss gyümölcsöt és zöldséget kellene fogyasztanunk a megfelelő vitaminbevitelhez, de ajánlatos a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása is. A kiegyensúlyozott, változatos étrendet az egyetemisták azonban legjobb esetben csak távoli emlékként őrzik, hiszen amint kikerülnek az otthon védelméből, az ezzel járó küzdelmet már nekik kell(ene) vállalni.

A néhány nagyobb boltban kapható bioáru nem két fillér, csak kevesen engedhetik meg maguknak, a többiről pedig nem tudjuk, mit tartalmaz. Alighanem képtelenség órákat tölteni egy boltban az ételek összetevőit bogarászva, ám így ki vagyunk téve a veszélynek, hogy műsajtot vagy műjoghurtot veszünk, ami annyit tesz, hogy ezek a készítmények tehéntejet még messziről sem láttak. Kérdés, hogy akkor miből vannak.

De ne álljunk meg a készételeknél, vegyük számba a legalapvetőbb étkeket. Felvágottat természetesen nem vehetünk (a jó minőségűekben már 60% hústartalom is előfordulhat!), így marad a húspultnál kapható nyers hús. Biztonságban azonban még ekkor sem érezhetjük magunkat, mert arról nincs tájékoztatás, hogy a megboldogult állat mivel táplálkozott életében – ami természetesen kihat a húsára is. De azzal se áltassuk magunkat, hogy a néhány másodpercig hideg víz alatt tartott almáról lemostunk minden vegyi anyagot. És hányan vagyunk, akik kefével sikáljuk a gyümölcsöt evés előtt?

Az egészséges táplálkozást hirdetők pedig még egy szót sem ejtettek az elkészítésről. Hiszen a megvásárolt ételekből csak több órás főzőcske után válik ízes vacsora. Az egyetemen erre aligha van időnk, később pedig még annyira sem. Ugyanakkor minden sarkon mosolyog ránk valamilyen kifőzde vagy gyorsétterem, ahol seperc alatt csillapíthatjuk éhségünket meglehetős költséghatékonyan. Minek vállaljuk akkor a bevásárlás-főzés maceráját?

Az 5. kerületben a leginkább szembetűnő, de lassan egész Budapestet elborítja, sőt nagyobb vidéki városokban is gombamód szaporodik. Nem másról van szó, mint a városrehabilitáció legkedveltebb formájáról: a díszkővel kirakott utcaburkolatról.

Egy rövid séta az 5. kerületben elég, hogy észleljük a kórságot, sőt, ha nem vigyázunk, akár el is kaphatjuk. Az itt őshonos lakosság ugyanis már nem képes a klasszikus járdán lépkedni, kizárólag díszkövet hajlandó koptatni lábbelijével. Feltehetőleg ez a lassan, de biztosan terjedő betegség az oka, hogy fél Magyarországot beborítják a változatos méretű, színű, szagú burkolatok.

A várostervezők mindent elkövetnek, hogy életünk ne folyjon unalmas mederben. Még annak is kijut a változatosságból, aki gyaloglás közben csak lefelé néz. A járda csak úgy ontja magából az újabb és újabb mintázatokat, amelyek kavalkádja különösen az utcasarkokon mutat érdekes formákat, ahol három-négyféle térburkolat igyekszik pontosan találkozni. Néhány helyen felveti a fejét a koncepció árnyéka (pl. a Károly Körúton elhelyezett K-Kő), máshol azonban az eredeti elképzelés homályba vész. Aki viszont már megpróbált bőröndöt végighúzni, netán magas sarkúban végigsétálni ilyen izgalmasan felújított területeken, az felfedezheti a közös pontot: tökéletes koncentráció a túlélés érdekében.

Ezekhez a csinos kőszőnyegekhez kapcsolódnak bizonyos városépítészeti elemek, amelyek funkciójának kitalálása logikai fejtörőként szolgál a munkába igyekvőnek. Meglepő darabok például az új Ferenciek terén található, leginkább sírkövekre emlékeztető tömbök, amelyekre leülni nem lehet, biciklit hozzájuk kapcsolni még annyira sem. A szintén e környéken elhelyezett fémből készült ülőkék is kérdőjelekként villognak, télen fagyosak, nyáron felforrósodnak a napon, esős időben pedig – a vízelvezetés hiányában – megáll rajtuk a víz.

Néhány embernek biztosan kellemes időtöltés a papír felett kisebb-nagyobb kockákat rajzolgatni, helyszínrajzokat színezgetni, a lapon túl üresnek tűnő foltokat kitölteni. Néha azonban nem ártana végigjárni a megvalósult alkotásokat, esetleg betekinteni a költségvetésbe, és levonni a megfelelő következtetéseket.