Önkép

Annyira szeretnék egy olyan napot amikor mindenki, anya, apa, tesókám leülünk együtt ebédelni mint egy normális család. Beszélgetnénk. Jókat nevetnénk. Élveznénk egymás társaságát, mint egy boldog család.

De ehelyett mi van?

Én csinálok kaját magamnak, leülök enni, társul mellém a kis cicám.

Anya, apa hol vagytok? Tesó te hallasz?

Nem hallanak, nem érdeklem őket.

Anyám valamelyik csávójánál lehet.

Apám valamelyik kocsmában iszik.

Tesóm ő itt van, vagy néha a haverjánál, de észre sem veszi, hogy van egy húga.

Ez így nincs rendjén..

.

.

.

.

Folyamatosan csak beteljesületlen szerelmeim voltak. 

Erre jöttél te, te aki miatt teljesen megváltozott az ,,ideállom”, az élethez a hozzáállásom, a mindennapjaim.

Köszönöm.

.

.

.

.

Késő este mindig eszembe jut az a kérdés, hogy ma mégis mi hasznosat, értékeset csináltam?

Segítettem valakin? Boldoggá tettem? 

Nem, sajnos nem! 

.

.

.

.