Sokszor volt már így

mikor életed minden másodpercét mellette töltenéd el

465. Szeretlek.

Annyira közel volt hozzám, hogy szinte már nem kaptam levegőt. Nem zavart és biztos voltam benne, hogy igazából a ténytől nem kapok levegőt, hogy Ő ilyen közel van hozzám és ugyan arra gondolunk. Csók. Azt hiszem ez az a pillanat, amit olyan zseniálisan ábrázolnak a filmekben. Az idő megnyúlás. Látom ahogy lassan pislog,a tekintete végigpásztázza minden porcikám. Lehunyom a szemem. Mindig ez van. Elpirultam. Ég az arcom, mintha lázas lennék. Mindent túl komplikálok. Csak egy csók, nem egy házasság. Te jó ég, mióta várom. Mennyit vonultam úgy a folyóson, mintha nem is látnám, csevegtem bájosan és amikor végül már feladtam és úgy éreztem, nekem ez nem megy egy gyenge pillanatomban rámosolyogtam. Másnap már köszönt. A következő nap már a nevemet is hozzácsapta a Sziához. Aztán beszélgettünk. És kiderült, tetszik neki a makacs, önfejű, vidám énem. És most itt állunk. Ott, ahol először megpillantottam. A kertben. Ősz van, a falevelek megadóan lehullottak a fákról és szőnyeget képeznek a földön. Szívem szerint lefeküdnék rájuk, de most fontosabb dolgom van. A kezem a nyakára teszem, majd beletúrok a hajára, már mióta megakartam ezt tenni. Játékosan egy fürtömet csavargatja. Sosem szerettem, ha a hajamat piszkálják, de most, még tetszik is. A tény hogy ő csavargatja, elfogadhatóvá teszi a dolgot. A szememet nézi.

Most kell SZERELEM