s tetszik, nem tetszik, látni kell:

ellenségünkkel is közösebb sors köt össze,

mint azután majd bárkivel.

még húsz év, tíz, talán harminc, esetleg ötven;

– béke, mért vagy csak a halottaké a földben!

úgy elaltat a béke,

érzékeid s a túlvilág

titkos szeretkezése

semmi, amit a test kigondol,

s ami nekem ne tetszenék

óh, harminc év, mennyi gyötrelem!

harminc év, mennyi bujdosás!

harminc év, mennyi, mennyi szenny!

bujj el magadba, nyomorult:

egy még szent s tiszta, az agyad,

melyben a test számára csak

undor és megvetés maradt

ha jött érzékiség akármi,

egész testedben mindenütt

jó cinkosra tudott találni.

milyen gyöngeség, hogy soha

nem volt olyan jó örömöd,

mint húsodat felejteni

más húsok ajkai között!

de így igaz.

ha szeretsz, életed legyen

öngyilkosság, vagy majdnem az.

mit bánom én, hogy a modernek

vagy a törvény mit követelnek;

bent maga ura, aki rab

volt odakint,

és nem tudok örülni, csak

a magam törvénye szerint.

nem vagy enyém, míg magadé vagy:

még nem szeretsz.

míg cserébe a magadénak

szeretnél, teher is lehetsz.

alku, ha szent is, alku; nékem

más kell már: Semmiért Egészen!

két önzés titkos párbaja

minden egyéb;

én többet kérek: azt, hogy a

sorsomnak alkatrésze légy.

félek mindenkitől, beteg

s fáradt vagyok;

kivánlak így is, meglehet,

de a hitem rég elhagyott.

hogy minden irtózó gyanakvást

elcsittithass, már nem tudok mást:

mutasd meg a teljes alázat

és áldozat

örömét és hogy a világnak

kedvemért ellentéte vagy.

mert míg kell csak egy árva perc,

külön, neked,

míg magadra gondolni mersz,

míg sajnálod az életed,

míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan

halott és akarattalan:

addig nem vagy a többieknél

se jobb, se több,

addig idegen is lehetnél,

addig énhozzám nincs közöd.

kit törvény véd, felebarátnak

még jó lehet;

törvényen kívűl, mint az állat,

olyan légy, hogy szeresselek.

mint lámpa, ha lecsavarom,

ne élj, mikor nem akarom;

ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan

börtönt ne lásd;

és én majd elvégzem magamban,

hogy zsarnokságom megbocsásd

csak ami gyerek.

a legjobb, amit én adok,

hogy otthona lehetek;

csak akkor egészen az enyém,

amikor beteg.

ahogy neki kell, igen, szeret,

de ez nem elég

s alig több, mint amennyire én

élhetem az életét;

csak pillanata lehetek,

különben ártanék.

neki minden kell, s oly nagy a világ,

érdekli ezer dolog!

engem csak úgy érez, ahogy

a szíve dobog.

ellene: volnék valaki. igy:

csak része vagyok.

azokat sem érem el.

itthagyni? az se segítene,

hisz őt akarom, magát;

ő se hagy el, mert nélkülem

még kisebb a világ;

akármi övé, ő mindig örök

egyforma árvaság.

valamit keres, én őt keresem.

mint a zene,

testtelen, bűvös bujaság

előttem a szelleme:

tud tisztán bűnözni, mig én

tisztán is vétkezem ellene,

mert énmiattam bűn csak a bűn,

én vagyok a tilalom,

aki kiváncsi életét

sohse hagyom

röpűlni, ahogy neki jó,

oly szabadon,

s mosolyát éppúgy elveszem,

mint az enyémet ő,

– mert, jaj, ellensége vagyok

és ellenségem ő:

neki minden kell, minden szerelem,

s nekem csak én meg ő

nagyobb szégyen, hogy gyötrődöm miatta

[...]

mért bűn? ki őrült tette azzá?

senkinek sem ártok vele

bűnös, mégis? mit tudom én!

talán a törvény az, nem én

mikor kezet csókoltam és közelről

megláttam a ruhán s az ingen át

melled kezdetét s térdeid fölött

friss husodból annyit, amennyin elfér

egy kéz, vagy ezer csók. kivánjalak?

meg fogok halni! néztem arcodat

s öledet is megizleltette már

az az egy kézcsók, egész bőrödet

fölvonultatta ajkamon, s örök

gyönyörüségre vágyott ez a perc.

meg fogok halni, súgta valaki.

meg fogok halni könyörtelenűl

s lehetsz enyém: én mégis megöregszem

s meg fogok halni, mint te, akivel

be akart csapni most a feledés.

meg fogok halni, én, e szomju lélek,

ki ma örökre megkivánt: e test

meg fog halni s csak az marad utána,

hogy elmesélte vágyát s elmesélte,

hogy lemondott rólad, mert élete

az öröklétben csak egy pillanat volt

megint huszéves;

tested és lelked porcikái:

mind kedves-édes;

kiábrándultságom megint

gyermeki hit lett,

mert azzal gyógyitasz, ami

megbetegített

[...]

a küzdés piszkát nem birom

s te vagy a béke,

háboruimból kivezetsz:

szeretlek érte;

utamon a halál felé

vészfék szerelmed;

melletted mindig jó vagyok,

azért szeretlek

testem az asszony -

(s mégis ellenség volt, aki jött,

hogy visszatartson)

egész nap kutatlak, kereslek,

egész nap sírok a testedért,

szomorú kedves a kedvesért,

egész nap csókolom testedet,

csókolom minden percedet.

minden percedet csókolom,

nem múlik ízed az ajkamon,

csókolom a földet, ahol jársz,

csókolom a percet, mikor vársz,

messziről kutatlak, kereslek,

szeretlek, szeretlek, szeretlek

akárhogy kellesz, a szeretkezés

énnekem már nagyon kevés

s eddig is csak azért kivántalak,

mert olyan más, oly friss és könnyü vagy

hogy e két lányban

valami újat

ugy megkivántam,

valami künnyűt

és idegent?

ha bűn, legyen bűn:

bűn akkor a jaj

s gazember mind a

szegény s fiatal.

négy gyönyörű láb

libbent autóba,

és tudja isten

hol jár azóta;

valami itt volt

és elhagyott, -

be fáj, hogy egyszer

meghalok