"a mindenséget vágyom versbe venni"

- Egy csomó üres doboz van a fejedben, Sam. (…) Egy csomó üres doboz van odabent, és bármit beléjük pakolhatsz. - Miféle dolgokat? - Szomorúakat - felelte Beck. - Sok szomorú dolog van a fejedben? - Nem - mondtam én. - Hát, nekem sok van. (…) És sírni is szoktam miattuk. (…) És tudod mit csináltam azokkal a szomorú dolgokkal? Betettem őket egy dobozba. A szomorú dolgokat dobozba tettem a fejemben, és becsuktam őket, aztán bepakoltam mindent egy sarokba, és rájuk dobtam egy takarót. (…) Vannak szomorú dolgaid, Sam? - Anyu - suttogtam. - És még? - Én… - mondtam. Beck egy hosszú pillanatig némán ölelt, aztán így szólt: - Tegyél be mindent a dobozokba, Sam, de magadat ne. Téged meg akarunk tartani. Ígérd meg, hogy idekint maradsz velünk. Sokáig ültünk így. Amikor felálltunk, minden szomorúságom a dobozokban volt, és Beck volt az apám.

Mindenre megtanít a vénülő idő.

Én személy szerint remélem, hogy a bátyám úgy tölti a főiskolán az idejét, mint ahogy a filmekben mutatják. Nem azokra a filmekre gondolok, ahol a diákszövetség hatalmas bulit rendez. Inkább olyanokra, amikben egy fiú találkozik egy okos lánnyal, aki rengeteg pulóvert visel, és a kakaó a kedvence. Könyvekről meg problémákról beszélgetnek, és csókolóznak az esőben. Szerintem valami ilyesmi igazán jót tenne a bátyámnak, főleg akkor, ha a lány nem a megszokott módon szép. Azt hiszem, az ilyen lányok a legjobbak.

Oly sok idő megy el formaságra,

Egyenlők vagyunk. Látod. Ha kivonlak magamból, a semmi marad.

- Miért jöttél vissza? (…) - Talán hiányoztál. - El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj? - Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek. - Semmi sem változott. Mit keresel itt? - Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt.

Mint napsütötte reklám-indián, oly barna most az árnyas Orczy tér. Folt egy fakó dagerrotípián - s csak állsz, ahogy a lábadon kifér.

tán csak a törődés fals varázsa hinni: valakinek jó, ha vagy tán csak azért van szükséged másra hogy szerethetőnek tudd önmagad tán rátalálni sosem akartál az se bántott volna, ha nem leled most, hogy könnyedén tiéd lehetne, tán fontosabb az, hogy elveszítheted így többé magadat nem kell okold mert ezt a játszmát senki sem nyeri tán az bánt, hogy igazán tiéd se volt s mégis sikerült elveszíteni

Jó, tudom, és nem kétlem, tudod: együtt töltöttük az egész napot, - de annyit most kérdezhetek talán, hogy közben, csak egyszer is, gondoltál-e rám.

- Tudsz játszani? - Tudok. - És szeretsz is? - És szeretlek is.

Eörsi István: A harmonikus élet receptje

Britt G. Hallqvist: Miért?