Am veletek is volt már olyan, hogy csak el akartatok tünni? Elmenekülni? Nem vagytok képesek rá, mert fos embernek tartjátok magatokat, aki még erre se képes? haha én pont így érzem magam. Kva szar érzés. Mindenhol ismerősök, több mint valaha. Csomó pozitív visszajelzés, mész ide-oda és mégis fos az egész. Már egy ideje nem vagyok úgy igazán boldog. Minden olyan műnek látszik, minden amit igaznak éreztem, kiderült, hogy egy nagy hazugságra épült és valójában, csak ideiglenes boldogság volt. Nehezebb ezután megbízni a másikban, egyáltalán közel engedni a másikat. Folyton megkapom, hogy “jaj feldobod mindenki kedvét, olyan pozitív kisugárzásod van” miközben öngyilkosságon gondolkodok nap mint nap és csak azért vagyok ilyen, mert tudom így lesznek körülöttem az emberek, így akár mindegyik egytől-egyik az én társaságom részese lenni. Aztán mikor már sikerült nekik és én is valójában kezdek megszeretni egy adott személyt, akkor kezd eltávolodni. Pont mikor igényelném, a szeretet a törődést felőle. Egy különleges személy vagy, akit nehéz megkapni (nem csak kapcsolatilag gondolok erre), de ha megkapnak könnyű otthagyni. Pedig te megadsz mindent, bele rakod az összes energiádat abba hogy minden jól alakuljon. Mégis hirtelen szükségtelen leszel, nem kellesz egyiknek sem úgy igazán és lecserélhető vagy. Ha nem keresed őket, ők se keresnek, csak ha épp látják, hogy megint körülötted forognak az emberek. Ezért próbálod elérni, hogy a figyelem rajtad maradjon és még többen az aurádba akarjanak maradni.
Miért azért kellek, hogy mondhassák/mondhassa, hogy a haverjuk/párja vagyok. Mikor ez megtörtént, utána miért nem őrzi meg ennek az értékét. Pedig utána leszek igazán ott a másik személynek, de ő/ők valahogy nem akarnak jóban/rosszban ott lenni.
Inkább bedobok egy frontint és alszom, hisz ma se hívott át senki, hogy igényelné a társaságom és akire én írtam, megint pont nem ér rá.
turnnoffyourmind
tangentwithtanner
dailybridgerton
amandla
vaporwave
