LeendĆ Szerelmem,fĂ©rjem
Nem tudom, hol jĂĄrsz most, nem tudom, milyen az arcod, a mosolyod, vagy milyen hangon szĂłl hozzĂĄd a vilĂĄg. Nem tudom, mikor talĂĄlkozunk, Ă©s hogy mennyi Ă©jszakĂĄn kell mĂ©g ĂĄtvergĆdnöm nĂ©lkĂŒled. Csak azt tudom, hogy bennem vagy, egy rĂ©gĂłta hordozott ĂgĂ©retkĂ©nt, amit a szĂvem Ărt fel az Ă©gre.
NĂ©ha, amikor egyedĂŒl sĂ©tĂĄlok, elkĂ©pzelem, hogy egyszer majd mellettem jĂĄrsz, Ă©s a csendeket is megtölti a jelenlĂ©ted. Amikor elfĂĄradok a vilĂĄg zajĂĄban, arra gondolok, hogy egyszer majd a vĂĄlladra hajthatom a fejem, Ă©s minden feszĂŒltsĂ©g elsimul bennem. TalĂĄn te sem sejted mĂ©g, hogy valahol egy ember vĂĄr rĂĄd, remĂ©nykedve, hogy egyszer keresztezi az utunk egymĂĄst.
Lehet, hogy most teljesen mĂĄs dolgok kötnek le tĂ©ged, lehet, hogy mĂ©g nem Ă©rzed a hiĂĄnyomat â de Ă©n mĂĄr Ă©rzem a helyedet magam mellett. Olyan ez, mint egy ĂŒres szĂ©k az asztalnĂĄl, amelyrĆl tudom, hogy egyszer betöltöd. Mint egy dallam, amelyet mĂ©g nem hallottam, de mĂĄr most a szĂvem ritmusĂĄra lĂŒktet.
Nem tökĂ©letes mesĂ©t vĂĄrok tĆled, nem rĂłzsaszĂn ĂĄlmokat, hanem valĂłdi Ă©letet. Azt az Ă©letet, amelyben nĂ©ha veszekszĂŒnk majd aprĂłsĂĄgokon, de aztĂĄn nevetve bĂ©kĂŒlĂŒnk ki. Azt az Ă©letet, ahol nĂ©ha csendben ĂŒlĂŒnk egymĂĄs mellett, Ă©s szavak nĂ©lkĂŒl is Ă©rtjĂŒk a mĂĄsikat. Azt az Ă©letet, ahol a nehĂ©zsĂ©geket nem egyedĂŒl kell cipelnem, mert tudom: mellettem ĂĄllsz.
SzeretnĂ©m, ha tudnĂĄd: a lelkem kĂ©szen ĂĄll rĂĄd. KĂ©szen arra, hogy befogadjon, hogy megbecsĂŒljön, hogy szeressen akkor is, ha Ă©ppen gyenge vagy, Ă©s hogy ĂŒnnepeljen tĂ©ged, amikor erĆs vagy. Nem azĂ©rt vĂĄrlak, hogy kitölts bennem egy Ʊrt â hanem mert Ă©rzem, hogy egyĂŒtt teljesebb lesz a vilĂĄg.
LeendĆ szerelmem, bĂĄrmerre is jĂĄrsz most, bĂĄrmi tölti ki a napjaidat â hiszem, hogy közelebb kerĂŒlĂŒnk egymĂĄshoz minden egyes lĂ©pĂ©ssel. Hiszem, hogy az idĆ nem ellensĂ©gĂŒnk, hanem szövetsĂ©gesĂŒnk, amely lassan, biztosan vezet össze minket.
AmĂg nem Ă©rkezel, addig Ărok neked titokban a gondolataimban. Addig gyƱjtöm a szeretetet, a tĂŒrelmet, a vĂĄgyat, hogy majd egyszer mindent odaadhassak neked. Nem sietek, mert tudom, hogy ami igazĂĄn fontos, az megĂ©rkezik a maga idejĂ©ben.
Ăs amikor majd talĂĄlkozunk â talĂĄn egy pillantĂĄsban, egy mosolyban, vagy egy szinte jelentĂ©ktelen pillanatban â, akkor a szĂvem csendben megsĂșgja: âĆ az.â
Addig is Ćrzöm a helyed a szĂvemben.

















