Igazmondó

Reggel eleve fél óra késéssel keltem, hiszen általában akkor alszom át az összes ébresztőm, amikor a legfontosabb lenne beérnem időre..

Kipattantam az ágyból, összeszedtem magam 10 perc alatt - már amennyire össze lehet ilyen reggeleken.

Épp hogy feltudtam ugrani a buszra, de a helyi pékségben árult meglehetősen olcsó kávét sikeresen a frissen vasalt fehér blúzomra borítottam.

Végül elvergődtem valahogy a munkahelyemre, ahol a betanuló pozíció még rontott a helyzeten, ugyanis betanulóként az “egy gyakornok legyen már pontos” mottóval előbb találkozol, mint a “Jó reggelt!” üdvözléssel.

Beültem a megszokott helyemre, hisz kezdődött az oktatás és előkotortam a jegyzeteim. Na innenstől lesz homályos a sztori..

Hiszen ekkor bejött egy sármos, öltönyös fickó, akire ha ránéztem egyből rávágtam volna hogy egyáltalán nem az esetem. Viszont amikor a mosolyát személyesen nekem szegezte, mondhatni szóhoz sem jutottam..

Nem, nem, nem! Tényleg nem jutottam szóhoz, ugyanis vagy háromszor tette fel ugyanazt a kérdést és én nem bírtam válaszolni. Pedig nem tett fel olyan nehéz kérdést és bármely épp elméjű képes lett volna rá válaszolni, hiszen csak a nevemet kérdezte..

Atyaég! Mitössze hebegtem-habogtam..

Az óra végén egy biccentéssel köszönte meg a megtisztelő figyelmet, majd egyenesen rám fordította tekintetét. Végül szóra nyitotta száját: “Van benned valami, amivel kitűnsz a többi gyakornok közül!”

Már épp hogy kezdtem volna beleesni a rózsaszín ködbe, mikor éstrevettem, hogy a hatalmas barna pacát vizslatta a blúzomon.

Gondoltam valami frappánsat kéne visszaszólni, hogy kiegyenlítsem a már alapból kellemetlen helyzetet: “Akkor egy cipőben járunk! Én is így gondolom. Viszont valakinek nem sikerült megtalálni a megfelelő pár zoknit hozzá..”

A sors fintora volt, hogy aznap pont két különböző zoknit vett fel és ez még valakinek fel is tűnt. Nagy nevetések közepette hagytuk el az irodát..

Mintha zuhogó esőben a kedvenc vattacukrod kiraknád az esőbe..

- ahogyan mindig megnevettetett

- a nevetését

- amikor nevetett a vicceimen

- a szemét

- a száját

- a legalább olyan béna szemöldökeit, mint az enyémek

- ahogy edzett

- a fenekét az edzősgatyákban

- a fenekét úgy alapból

- az edzősgatyákat

- ahogy meccsen játszott

- amennyit jelentett neki a sport és a csapat

- a motiváltságát

- a hisztijeit

- a támogatását

- a megsértődős monológjait

- a békülős monológjait

- a kitartását

- a minden lében kanálságát

- a zenei ízlését

- hogy balkezes

- hogy jól állt neki a karkötő, amit adtam

- hogy hordta a karkötőt, amit adtam

- az öltözködését

- a haját

- a karját

- a szexet vele

- ahogyan beindítja a fantáziám

- a csókját

- a kulcscsontját

- ahogy simogatott

- a csámpás járását

- ahogy nem bírja ki, hogy ne szóljon bele mindenbe

- ahogy örül, ha megcsinál egy matek példát

- ahogyan örül az ajándékoknak, amiket adok bármekkora fosok is

- ahogyan bánt velem

- ahogyan szeretett mielőtt minden tönkrement volna