🥃

Az a baj, hogy ha az ember „megvan”, attól még nem boldog. Egy szürke, közbülső állapotban van, ahol minden reggel felkel, és éli az életét, néha még nevet vagy mosolyog is, de ez nem jelent sem örömet, sem boldogságot. Ha „megvagyok”, akkor nem várom a következő napot, a következő másodpercet, és igazából nem élvezem az életemet. A legtöbb ember beéri azzal, hogy „megvan”, engem is beleértve, és mindenki úgy tesz, mintha ez rendjén lenne, pedig igazából gyűlöli. Az időnk nagy részét azzal töltjük, hogy várjuk, mikor törhetünk ki abból, hogy „megvagyunk”.

Veled az egész élet egy hullámvasút, és azt hiszem én már le akarok szállni.

Nem fájt a tetoválás amikor csinálták. A lelkem fájt, de az nagyon.

Azt hiszem szàmomra az ősz mindig az elmúlást fogja jelképezni. Ez a leggyönyörűbb és legfájdalmasabb időszak is egyben.

“Egy szép napon majd rájössz, hogy én voltam aki ott volt melletted minden rossz ellenére…de sajnos addigra már én messze járok tőled.„

Van hogy csak némán tűröd a fájdalmat mert fárasztó újra és újra elmagyarázni valakinek hogy min mész keresztül.

Megszereztél a szavaiddal, elveszítettél a tetteiddel

Rájöttem, hogy valóban az idő a legértékesebb eszköz az életünkben. Az idővel fizetünk másoknak, hogy mennyit töltünk velük. Az idővel emlékeket gyűjtünk. Az idővel feledünk. Idővel elmúlunk.

💫

Én miért nem tudok valakinek fontos lenni?

Kérlek mond el mit tudnék tenni ezzel a sok bánattal.

Nem számít mennyire szép a kilátás, csukd be azt az ablakot, amelyik fájdalmat okoz.