Szösszenetek gyűjteménye

Fáj, hogy a tiéd és enyém már máshogy.

Fáj, ami köztetek van és köztünk elmúlt.

Nem tudom, mi a jelen és mi a múlt, elveszek a félelem jeges karmai közt. Mintha jelen se lennék, minden sejtem ellenkezik a jól ismert kín ellen.

Nem akarom újra. Nem tudom újra.

A göndör fürtjeid. Az illatod. A mosolyod. A lényed, ahogy beragyogja a szobát. A csendes, mély jelenléted.

A pillantásod, ahogy fogvatartja az enyémet, ahogy elveszek benne, elveszek benned, mély tóba merülök, megfürdök a lelkedben. A tiéd vagyok és te az enyém.

Tiszta vagy. Őszinte és igazi. Nem tudtam, hogy fuldoklok, míg rád nem találtam.

Te vagy a napom, te vagy a gravitáció, a levegő, a fény, az oxigén. Minden vagy.

Csend. Mikor kell megszólalnom?

Miért nem tudok senkinek segíteni? Miért van mindenki rosszul, akit szeretek? Lehet hogy... miattam? Lehet én vagyok kevés. Ha jobb lennék, ha több lennék, akkor jól lennének.

Az én hibám.

A létezésem is hiba.

Fáradtság.

Jéghideg fekete köd fojtogatja a szívem.

Fáradtság.

Rettegek, mit hoz a jövő.

Fáradtság.

Egy hatalmas ágyban feküdtünk. Hárman. Beszélgettünk. Nevettünk. Hülyéskedtünk. Könnyű volt, felszabadult. Teljes voltam. Teljes voltam veletek.