Sziasztok, apróbb technikai baki miatt nem került ki a poszt folytatása, de ma elhoztam nektek. Úgy láttam nagyon tetszett nektek az első rész, aminek nagyon örülök! Folytassuk az alumínium dróttal. Számos más előnye is van még az első posztban felsoroltak mellett. Ami nagyon praktikus, hogy mivel az alumínium nem oxidálódik így nem is fognak az elkészült ékszerek elszíneződni, befeketedni. Ezáltal a viselt darabok nem igényelnek tisztítást heti rendszerességgel, mint az ezüst ékszereink nagy többsége. Sajnos általában a boltokban vásárolt bizsu ékszerek pár héten belül elszíneződik és a legtöbb esetben meg sem lehet menteni őket. Az alumínium ékszereknél ez a faktor nincs jelen, így sokkal tovább élvezhetjük a beszerzett szépségeket. Egy másik inkább a kényelmet szolgáló tulajdonsága, hogy más fémekhez képest kifejezetten könnyű viselet. Így a nagyobb méretes extra darabok nem terhelik meg a nyakat és a füleket. Átlagosan egy nagy pár karika fülbevaló mindösszesen 4 grammot nyom, aminek a jelentős része inkább a csillogó üveg gyöngyök vagy az ásványok súlya. Nem kell attól félnünk, hogy a fülcimpák megnyúlnak hiszen, szinte semmi súlyt nem kell tartaniuk. Ezek a tulajdonságok eddig mind a kényelmet és a praktikusságot szolgálták. Én pedig leginkább azért szeretem használni az alumínium drótokat mert nagyon változatos formákban lehet beszerezni. Mintás, lapos, színes, vastag, vékony.. szinte kimeríthetetlen a tárháza a változatoknak, szemben a többi ékszer dróttal. A vastagabb drótokat nagyszerűen lehet kalapálni, lapítani, csiszolni és formázni. Az alkotói szabadságot és az anyagban rejlő lehetőségeket meg sokszorozva tudok dolgozni. Köszönöm, hogy végig olvastad, és remélem remélem hozzá segítettelek ahhoz, hogy teljesebb képet kapj az általam készített ékszerek hátteréről. Aki eljutott idáig annak megsúgom ma indul egy nyereményjátékunk az isntagrammon! Érdemes lesz figyelni hiszen nem csak ékszer lesz ám a csomagban! https://www.kiadrotekszerek.hu/ https://www.facebook.com/kiadrotekszerek Nézz szét webshoppunkban, hogy te is megtaláld a hozzád illő egyedi ékszered. Az ország teljes területén és külföldre is postázunk! #wirejewelry #jewelry #ékszer (helyszín: Békéscsaba) https://www.instagram.com/p/CM7BO8OBVQJ/?igshid=1o0wzu48zed65













