Kaméleon

igazságtalan

világok hajnalában

Fekete éjben,

Sötét felhő mélyében

Csillogó cseppek:

Könnyeim földet érnek.

Tomboló viharban

Nem hangzik égzengés;

Örömünnep napján

Nem hallik éljenzés.

//////

Nem kiált senki sem,

Hiába haragszik,

És ha még örül is

Hangja sem hallatszik.

//////

Néma kiáltás száll

Tündöklő rónákon;

Elnémult a sóhaj

Bántott már eső,

Bántott a szél,

Bántott szerető,

Bántott remény.

/////////

Százszor és százszor

Gyötört a szép,

És megannyiszor

Széttört a kép.

/////////

Vigasztalt magány,

Vigasztalt Ő:

A gyönyörű lány,

Ki maga a jövő.

/////////

Egyetlen szava

Ezerszer szebb.

Egy mozdulata

Mindennél kedvesebb.

/////////

Elűzi tőlem

A bút, magányt,

Pedig nem mutat mást,

éjjeli égen

ragyognak a csillagok

fényük eláraszt

(mint tavaszi mámorok)

Jó vagy, vagy rossz?

Kedves, avagy gonosz?

Mutasd igazi arcod!

Mutasd meg alakod!

Jó vagy: angyal vagy.

Rossz vagy: démon vagy.

Mutasd igazi arcod!

Mutasd meg alakod!

Bárhogyan is akarod,

Arcod maszkkal takarod,

Előlem nem rejtőzhetsz,

Feslett hernyóként rágjuk hazánkat.

Törjük, rágjuk, tépjük a levélcsonkokat,

Pókhálók között élve bábozódunk,

S várjuk pillangó-hajnalunk.

/////////

Amit ér csápja a szörnynek, felfal,

S nem gátolhatja őt csak a pókháló-fal,

Amibe berekesztve éli napjait,

Magába mélyesztve bűzlő csápjait.

/////////

A hálóból kiút nincsen, csak erővel,

Mert sokszor próbálta már bizakodva, ésszel,

Nem tudta tágítani, kikerülni,

Erővel kell majd magának utat törni.

/////////

A bábból egy hatalmas lepke szülessen,

Szárnya a költészet lehessen,

A testet kapja föl a légbe,

tavaszi ágyon

téli takaró alatt

éles alakok

elmosódott álmok közt

fekete-fehér

pontok, színes örömök

Kiszögezett plakátok között,

Kiselejtezett emberi lét;

Egy országban, melynek - sajnos

Rengetegen tudjuk nevét.

/////////

Förtelmes fájdalom hasítja

Szívem minden rezdülését,

Hogy így kell lássam, ahogyan

Egy nép porba dönti nevét.

/////////

Keserves sírások közötte,

Hallom egy föld jajkiáltását,

S ahogyan csontja roppan,

Ahogy ássa saját sírját…

/////////

Talán nem lenne késő, talán

Újra lehet kezdeni egyszer,

Talán egy szebb napra kelünk,

Talán szebb éjszakán fekszel.

/////////

Egyszer majd, ha jő az idő, hát

Eljön vele egy díszesebb kor,

Ahol nem kell napról napra 

Élni, küzdeni mindenkor.

/////////

Fohászunk hát szálljon az égbe,

Keresse meg annak címzettjét:

Kérje, hogy ne hagyja veszni

szabad virágok

tépik egymást tavasszal