xy

“Napok óta ugyanott ülök, azon a kis szűrt fényes területen. Koptatom a padlót. A bőröm száraz volt, és még sápadtabb mint eddig, hisz a napot se látogattam meg két hete. Karomat vörös csíkok tarkították, amiket én karmolgattam ki idegességemben. A körmöm olyan kicsire volt vágva, hogy karmolni se lehetne vele, -  de én mégis tudtam. Magam elé meredtem, üres tekintettemmel az egyik pacára, amit a múltkor ejtettem a padlón, s erősen rágdosni kezdtem szájamat. Cserepes, és száraz volt. Ahogyan rágtam, kivérzett, enyhe csípést éreztem, ami hamar elmúlt. Ez fel nem ért ahhoz a fájdalomhoz ami belül mardosott. Már magam se tudom ki vagyok, kezdek árnyéka lenni önmagamnak. Vagy mindig is az voltam, csak most tudatosult bennem. Elfogytak a gondolataim, mintha felégették volna bennem az összes emléket...”