Szerelemporzsák

Or return to where we were

I will go down with this ship

And I won't put my hands up and surrender

There will be no white flag above my door

I'm in love and always will be…”

Egy hete olyan érzést keltettél fel bennem, amiről azt hittem egy jó ideje, hogy túl vagyok rajta. Kiderült számomra, hogy nem így van. Ekkor úgy éreztem, mert éreztetted velem, hogy szükséged van rám. Te magad úgy fogalmaztál, hogy nem akarsz bekavarni semmibe és nem tudod, hogy mit szeretnél. Ez a dolog erősen hozzájárult ahhoz a döntésemhez, a lezáráshoz, amit napokkal ez után meghoztam. Nem csak az általad előjött dolgok vezéreltek akkor, rengeteg dolog miatt nem működött volna az a kapcsolat és valójában, ezzel segítettél, hogy később ne legyen rosszabb és nehezebb az az elválás

Ma elutaztam, de megbeszéltük, hogy találkozunk, mikor visszaérek. Így is lett. Nagyon vártam a találkozót, mert a nap végére azt éreztem, hogy egy csomó mindent szeretnék Veled megosztani. A kommunikációd és a mai “állapotod” a látszat ellenére nem viselt meg. Tudom, hogy hogy működsz ilyenkor, mert ismerlek, talán mindenkinél jobban.

Már egyszer beszéltünk ilyesmiről. És igen, néha előjönnek nárcisztikus vonásaid, amelyeket nehezen tolerál a lelki világom. Inkább az zavart, sőt fájt, hogy az idő amiről azt gondoltam, hogy egymásra szánjuk és tudunk beszélgetni, hazaérkezésünk után, meg tudom osztani azokat az élményeket, impulzusokat, amelyek ma értek engem, chat-elésbe torkollott.

Volt már hasonló érzésem Veled kapcsolatban, mikor azt éreztem, hogy mivel én ott vagyok és mindig, amikor tehetem rendelkezésre állok, ezért ha feltűnik a horizonton valami új, vagy izgalmas, akkor alapértelmezetté válik a jelenlétem.

Ezt nehezen viselem, mert rá kellett jönnöm, hogy bármilyen egyéb próbálkozásaim ellenére még mindig te vagy számomra A NŐ. Ez nem kölcsönös, tudom. Nincs is ezzel baj. Viszont ez ilyenkor nem esik jól, hogy egyszer azt az érzést kelted bennem, hogy szükséged van rám, aztán meg azt, hogy “úgy is itt lesz, bármi történik!”

Egyre többször látom, hogy az 1996–2004 között született korosztály nagy része még mindig szingli.

Érdekes módon a 2005 után születettek közül sokan már könnyedén találnak párt – mintha valami generációs váltás történt volna.

Az idősebb Z generáció két világ határán nőtt fel. Gyerekként még offline éltek, kamaszként viszont már az online világban tanultak meg érezni, kapcsolódni, visszajelezni.

A fiatalabbaknak ez már természetes közeg: nem félnek kezdeményezni, nem érzik kockázatnak a közeledést. Egy TikTok-videó, egy chat vagy egy story is lehet a kapcsolat kezdete.

A húszas éveikben járók ezzel szemben már komolyabb terheket cipelnek: bizonytalan jövő, drága lakhatás, megfelelési nyomás. Sokszor úgy érzik, előbb „össze kell rakniuk magukat”, mielőtt valakit beengednének az életükbe.

Talán nem arról van szó, hogy nem tudunk ismerkedni – csak másként tanultuk meg, hogyan kell. Nekünk az érzelmek és algoritmus között kell egyensúlyozni.

A fiatalabbak könnyebben randiznak, az idősebbek lehet mélyebben gondolkodnak róla.

És talán a kettő között van az új egyensúly – valahol félúton az algoritmus és a szív között.”