Belekiáltok a sötétbe, de a hangom szétmállik, mint por a semmiben.
Az üresség visszanéz rám, és nem ismer fel.
Mintha fokozatosan eltűnnék — nem hirtelen, csak lassan, hangtalanul.
Mint amikor egy árnyék elolvad a falon.
A szívem gyorsabban ver, mint kellene, de már nem tudom, mit hajt.
Mi van, ha már csak emlék vagyok valaki fejében?
Mi van, ha már ott sem?











