Hogy magyarázzam meg neked?

Az ember nem azért él, hogy ne fájjon a foga.

Nem azért dolgozik, hogy legyen pénze kifeküdni a tengerpartra.

Vagy azért dolgozik?

Azért találta fel a vasutat, a repülőgépet, az űrhajót?

Vagy azért találta fel a vasutat, a repülőgépet, az űrhajót, hogy még többet dolgozhasson? Hogy még többet feküdhessen ki a tengerpartra?

Azért vágatja le a haját, hogy gyorsabban nőjön? Hogy gyorsabban vágathassa?

És a vonatozás? A repülés?

Azt hiszed, ezek csak a tengerpart felé vezető út állomásai?

És ha eljön az aranykor, a világbéke, az egyetemes vakáció, mindnyájan ott heverünk majd a dalmát tengerparton?

És senkinek se fáj a foga?

Azt hiszed, erről álmodozom a díványon hanyatt fekve, behunyt szemmel?

Igen?

És ki fejti meg, hogy mit rikácsol a tarka tollú kakadu?

És hogy miről hallgat a kis piros hal a part menti vizekben?

Ki illeszti össze az örökké cserepeire hullót?

És ki hagy oda mindent, hogy kövesse útján a szív rigóját?

Ki kapaszkodik a tükörsima jégfalon?

Ki mássza meg a Himaláját?

Ki úszik be mélyebben anélkül, hogy odaveszne?

És ki vész oda szebben?

Du-du-du... - dudorászik a fedőt emelgető gőz.

Azt hiszem, a mai nappal professzionális motivációs levél író lettem.